Információs társadalom és oktatás, a tanítás és tanulás új koncepcionális keretei

Ebben a bejegyzésben az oktatás lehetőségeit az információs társadalomban, valamint a tanulás értelmezési megközelítéseit kellene vizsgálnom. Első körben a nagy kulturális változásokról, tanuláselméletekről, paradigmaváltásról és a tanulás dimenzióinak integrált felfogásáról fogok írni.

Az előadás a nagy kulturális változások felelevenítésével kezdődött. Ehhez Komenczi Bertalan táblázatát hívtuk segítségül, amelyben átnézhettük a nagy kulturális változásokat információátadás és tudásszervezés szempontjából. Komenczi öt kultúrát különböztet meg:

1. Epizodikus kultúra: Az epizodikus kultúra korszaka ötmillió évvel ezelőttre datálódik, a főemlősök idejére, akik esetében tudásszerveződésről még nem beszélhetünk, a(z epizodikus) kultúra pedig társas viszonyoknak felelt meg. Átadása eseményreprezentációként, epizodikusan történt. És hogy miért epizodikus? Mert az emberszabásúak nem különböztettek meg múltat és jövőt, a jelenüket saját epizódként, különálló eseményként élték meg, és csak bizonyos eseményeket tudtak reprezentálni.
2. Mimetikus kultúra: A mimetikus kultúra a homo erectust jellemezte, idestova 1,5 millió évvel ezelőtt. A kultúra az utánzásban rejlett, és átörökítésének is ez volt a módja. Itt már szándékolt a reprezentáció - ez különbözteti meg az epizodikus kultúrától, ergo ez a nagy kulturális változás kulcsa. Így gyakorlatilag (a számtalan tudatos reprodukcióval) összetett társas viselkedés alakulhatott ki. A tanítás modellezéssel, a tanulás utánzással történt.
3. Mitikus kultúra: A mitikus kultúra a homo sapiens sajátját képezte, 50-100 ezer évvel ezelőtt. A nyelv kialakulása, a beszéd megjelenése valóban óriási kulturális változást eredményezett. A nyelv létrejöttének köszönhetően a gondolkodásra helyeződött a reprezentáció. A tudásszerveződés az elbeszélésen alapult, mítoszokká formálódott, átadása pedig nyelvi, szemantikus úton történt.
   
4. Modern (teoretikus) kultúra: Modern vagy teoretikus kultúra  a modern ember kultúrája ötezer évvel ezelőttől egészen a könyvnyomtatásig. Az írás megjelenésével (harmadik nagy kulturális változás) a szimbólumok korábban nem ismert új osztálya teremtődött meg. Külső grafikus reprezentációk készültek, amelyek rögzítettek és mások által hozzáférhetőek voltak. A tudás külső, rögzített tudássá alakult, átadásához külső eszközök szükségesek. A teoretikus kultúra végső kiteljesedése a könyvnyomtatás.
5. Hálózati kultúra(?): A hálózati kultúra napjaink kultúrája, a "homo interneticus" korszaka. A korszakváltás természetesen a számítógépek és az internet megjelenésével kezdődött. A tudásszerveződés elektronikus kommunikáció útján valósul meg, az átadást pedig hálózati adatbázisok segítik.

Egy antropológia jegyzetben azt olvastam, hogy "a mai ember jellegzetesen hibrid, megtalálható az összes korábbi kultúra benne". A legjellemzőbb azonban mégis az aktuális: a hálózati kultúra(?).

Forrás: http://bit.ly/If22UT

Tanulásértelmezések, tanuláselméletek

Három olyan elméletről esett szó, amit korábbi tanulmányainkból már jól ismerünk. Azért nem árt feleleveníteni - ha nem is az eheti témához, a jövőhetihez (konnektivizmus) remélhetőleg jól fog jönni.

Az első ilyen elmélet a behaviorista elmélet volt. Pavlov klasszikus kondicionálása, Skiller operáns kondicionálása (patkányok, jutalmazás) és Bandura szociális tanuláselmélete (minták követése) juthat eszünkbe. De most ennél általánosabban gondoljunk a behaviorista tanuláselméletekre: a viselkedést előzetes környezeti hatás váltja ki (gyakorlati megvalósulása: viselkedés bemutatása, rávezető utasítás); a változás tartóssága a viselkedés következményeitől függ (megerősítés, meg nem erősítés). Ezek tulajdonképpen inger-válasz kapcsolatok. A közoktatásban gyorsan megtanuljuk, hogy akkor jutalmaznak bennünket, ha azt mondjuk, amit a tanár mondott, vagy azt, amit hallani akar. Kifogásolhatjuk ezt a modellt, persze. Hatékony? Nem minden esetben. De amíg értékelés lesz, addig az jutalmazásnak vagy büntetésnek fog számítani - a közoktatásban legalább is.

A kognitivista tanuláselmélet (Lewin, Pigaet, Brunel) a megismerésre folyamatként, nem eredményként tekint. A diákoknak azt kell megmutatni, hogy hogyan tudnak részt venni aktívan a tudás megszerzésének folyamatában. Az elmélet szerint a tudás a memóriában szerveződik, az új információkat a meglévő tudásunkhoz kapcsoljuk.

Végül pedig a konstruktivista szemlélet, ami a tanulást értelem-teremtő tevékenységként értelmezi. A tudás nem egy megszerezhető tudatállapot, hanem egy belső folyamat (konstrukció) eredménye. A konstruktivista szemlélet szerint a tudás nem átadható, hiszen mindenki megkonstruálja a saját szubjektív ismeretrendszerét. Ezért a frontális oktatási technikák helyett érdemesebb lenne a tanulók motiválására koncentrálni. Ez a szemlélet meglehetősen problémacentrikus. Azt feltételezi, hogy mindennel kapcsolatban van valamilyen előzetes ismeretünk, aminek felhasználásával problémákat oldhatunk meg (különböző módokon, tekintve hogy előzetes ismereteink nem azonosak). Az elmélet szerint a hatékonyság kulcsa a releváns problémák felvetése és a csoportban való tanulás, másokkal való együttműködés. (álláspontok ütköztetése, interakció) 

Forrás: http://bit.ly/J14WbJ

Paradigmaváltás

Paradigmaváltásról beszélünk, "ha a régi modellel már nem lehet semmit magyarázni" - hangzott el az órán. Én nem vagyok biztos benne, hogy mindent el kell dobni, ami nem alkalmas magyarázatra. Hiszen minden modell hibáiból, hiányosságaiból tanulhatunk, vagy építkezhetünk az alapjaira, továbbfejleszthetjük. Arról is beszéltünk, hogy nincsenek újszerű jelenségek, ezért nem alakulnak ki új elméletek, amikkel az új jelenségeket magyarázhatnánk. Olyan jelenségre lenne szükség, amit a meglévő modellekkel nem tudunk magyarázni. Akkor talán az e-learning is paradigmaváltást jelenthetne. Szóba került az is, hogy az új elméletek a régiek kifejletlensége miatt sem nyernek teret. Például: hogy magyarázza egy konstruktivista a közösségi tudás konstruálást? Hiszen ebben az esetben nem az egyén konstruál az előzetes ismereteit használva, hanem a közösség. Akkor a közzösségben lévő egyének előzetes ismeretei összeadódnak és a csoport közös előzetes ismeretanyagává alakulnak? És a közösen konstruált tudás a közösségé "marad", vagy a benne szereplő minden egyén sajátjává is válik? Ha nem (szerintem nem), akkor miért jó, hogy a csoport tudja, és én nem (mikor én is részt vettem a megalkotásában)? Ez abban az esetben lehet hasznos, ha a közösség érdeke "előbbre való", mint az egyéné. Például egy cég esetében.

És a mi esetünkben? Úgy értem a KONNEKT esetében? Szép és jó, hogy kialakítunk egy közös tudást, felhalmozunk egy közös tudásanyagot, de nem a közösség kap rá jegyet, hanem az egyének külön-külön. Sőt, hasznosítani is egyénenként tudjuk majd. Akkor most hogy is van ez?

A tanulás dimenzióinak integrált felfogása

E heti sztárunk, Komenczi Bertalan modellje szolgáltatta ehhez (is) az alapot. Egy koordináta rendszerben a születéstől az élethosszig tartó tanulásig juthatunk el az y tengely mentén, az x tengelyen pedig az élet minden területét átfogó tanulástól a lifewide-ig (Lifewide learning = egész életre kiterjedő tanulás. Egész életre kiterjedő tanulás = élethosszig tartó tanulás + az élet minden területét átfogó tanulás). Ennek mentén az alábbi "felhők" különülnek el (????): 

1) Az informális tanulás mezejében lévő gyermekkor, amikor a feladatunk a közvetlen környezetünk és a világ megismerése, tapasztalati úton, mindre kiterjedőleg. Ez rendben is van.

2) A formális tanulás "felhője", amit a közoktatásra vonatkoztattunk. Még ez is hagyján, bár valótlant állít, aki azt mondja, hogy az általános iskolás gyerekek kizárólag formális oktatásban vesznek részt (erre hamarosan kitérek).

3) Ez a "felhő" egybemosódik a negyedikkel, de nagyrészt a formális oktatás mezejében található, gondolom ez lenne a felsőoktatás. Az az időszak, mikor nincs olyan élő ember a Földön, aki csak formálisan tanulna.

4) A nem formális képzés, ami az élethosszig tartó tanuláshoz legközelebb van, és az élet minden területére kiterjed. Ez alapján azt gondolhatná az avatatlan ember, hogy aki egyszer kiszállt a formális oktatásból, az soha többé nem térhet oda vissza. Ha mégis így tenne (végülis egyben van az előző felhővel), akkor visszafelé lép. Pedig mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van.

Egyébként lehet én emlékszem rosszul, de a koordináta rendszerben x és y tengelynek negatív tartománya is volt. A pozitív tartományba eső terület a harmadik tartomány, esetünkben a formális oktatás. Kérlek mondjátok, hogy pozitív és negatív oldalnak esetünkben nincs jelentősége! Egyszerűen nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a nem formális képzés az "életvonal" negatív tartományában található (akárcsak az informális tanulás).

Arra a kérdésre, hogy össze lehet-e kötni az 1. és a 4. felhőt egyértelmű a válasz: persze. Sőt! Egyetértek Terézzel és Péterrel, akik azt írták, hogy az informális tanulás az egész életünket végigkíséri. Szóba került az iskolától független tanulási tevékenység is, olyan kontextusban, hogy erre nem figyel a közoktatás, és hogy az információs társadalom (amiről megegyeztünk, hogy még nincs is) az információhoz való hozzáférés lehetőségével nagyban hozzásegíti a gyerekeket az iskolától független nem formális vagy informális tanuláshoz. Ez valóban jó és szép, de eddig információs társadalom nélkül is megvolt ez, és szerintem az sem igaz, hogy a közoktatás nem figyel oda. Én zeneiskolába is jártam, színjátszókörbe is, táncolni is - mindet az iskolától függetlenül, de mégis az iskola segítségével.  Gondoljunk arra, hogy mennyien tanulnak hangszeren, járnak kórusba, rajzszakkörre vagy sportolni. És ezekhez nem szükséges információs társadalomban élni. Az előadáson elhangzott, hogy a (szakmai) gyakorlat például iskolán kívüli tanulás, de az nem minden esetben független az iskolától, az információs társadalomtól viszont (a legtöbb esetben) az. Iskola és szakmai gyakorlat akár olyannyira szorosan kapcsolódhat, hogy kurzusokat is kiválthatna - ha lenne erre valamilyen mód. De nincs. Ahogyan általában a nem formálisan megszerzett tudás elismertetésére se nagyon. Egy másik kurzus keretein belül megismerkedtem Ausztria felnőttképzésével, és ott a nemzeti stratégiában is szerepel a képesítések és kompetenciák akkreditációs lehetőségeinek javítása: a nem formális és informális módon megszerzett tudás, a készségek és kompetenciák formális képesítéssé válását szorgalmazzák.

Az iskola "monopolhelyzete" akkor sem szűnne meg, ha a nem formámális úton szerzett tudásunkat elismertethetnénk. Lenne ugyan egy versenytársa, de a monopolhelyzetét nem veszítené el, ez a helyzet csak megkérdőjeleződne. De szerintem még nem tartunk itt, Khan Akadémia ide vagy oda.

A következő bejegyzésben a tanulási környezetek tervezésével, a komplementer tanulás ellentétpárjaival (tradicionális és progresszív tanulási környezet) és a virtuális kampusszal fogok foglalkozni.

Felhasznált források:

http://issuu.com/elteppkoktinf/docs/okt_inf_folyoirat_2010_1_2szam

http://bit.ly/HZKNIG

Internet és értékrend II.

Ahogy ígértem, most következzen, ami kimaradt: kapcsolati teljesítőképesség, internethasználat és munkahelyi autonómia összefüggése, internethasználat és tolerancia összefüggése, és néhány szó az e-etikettről.


Kapcsolati teljesítőképesség (kapcsolati performancia)
Csepeli György és Prazsák Gergő Új technológiák- kommunikációs rétegződés- társadalmi státusz című tanulmányában olvastam utána ennek a jelenségnek. Egy 2008-as, ezer fős mintavételű kutatás során vizsgálták a mobiltelefon telefonkönyvében lévő nevek számát; a fogadott és kezdeményezett hívások, sms-ek és e-mailek számát; és azt hogy milyen kommunikációs alkalmazásokat használnak a válaszadók. Átlagban 103 név található egy moibiltelefon névjegyzékében, egy átlagos napon 6-7 hívást fogadunk (7,02) és majdnem ugyanennyit (6,4) indítunk. A fogadott és kezdeményezett hívások között erőteljes összefüggés tapasztalható, akik sok hívást fogadnak, sokat is indítanak. A bejövő hívások száma egy kicsivel több, mint a kimenőké. Az e-maileknél is ez a tendencia figyelhető meg, de ott sokkal nagyobb az eltérés: A válaszadók naponta átlagosan 7 levelet kapnak, 4 levelet küldenek. "Az egy főre eső elektronikus levélforgalom adatai azt mutatják, hogy a legaktívabb levelezők sem kapnak naponta 120 levélnél többet, s nem kapnak 50 levélnél kevesebbet. A legaktívabb beszélgetőket maximum 150 személy hívja fel egy átlagos napon, s ők 150 személyt hívnak." A tanulmány említést tesz arról is, hogy ezek a számok összhangban vannak Dunbar adataival, aki szerint "az ember neokortexének kapacitása alapján körülbelül 150 fős csoportokban kellene élnünk. Dunbar megállapítása szerint a „szociális agy”  korlátozza, hogy egy ember hány másik emberrel képes a puszta ismeretségen túlmutató kapcsolatot fenntartani." Úgy tűnik, ez a korlát az új infokommunikációs technológiák által elvileg végtelenre nyitott hálózatokon belül is érvényes.

Forrás: http://bit.ly/IjnIOk

Kapcsolati kompetencia
A telefon memóriájában és az e-mail fiókok címtárában található nevek száma viszonylag jól mutatja a kapcsolati körök nagyságát. "Ezt a kört nevezzük  kapcsolati kompetenciának, ami persze nem zárja ki, hogy valaki olyanokkal is kommunikáljon, akiknek az elérhetőségei nincsenek benne az általa használt gépek memóriáiban." A minta tagjainak mobiltelefonjaiban átlagosan száz név (103) szerepel, az e-mail forgalmat tekintve pedig átlagosan 53 címet használnak aktívan. Pedig nemrég olvastam, hogy világelsők vagyunk elektronikus levelezésben.
Az említett tanulmány négy csoportot különböztet meg az új kommunikációs technológiák szerint:

1. A kontaktokraták mind a címlistájukban szereplő e-mail címek, mind a mobiltelefonjukon tárolt hívószámok mennyiségét tekintve a minta felső 30%-ába tartoznak. A teljes minta 9 %-a sorolható ebbe a csoportba. Az átlagos napi e-mail-forgalom: 27 üzenet, az átlagos napi mobiltelefon-forgalom: 21 hívás.
2. A levelezőknek sok e-mail címük van, de kevés mobiltelefonszámot tárolnak. A teljes minta 13 %-a tartozik ebbe a csoportba. Az átlagos napi e-mail-forgalom: 16 üzenet, az átlagos napi mobiltelefon-forgalom: 14 hívás.
3. A beszélgetők körében viszonylag kevés e-mail címet, de sok tárolt mobiltelefonszámot találunk. A minta 12 %-a esik ebbe a csoportba. Az átlagos napi e-mail-forgalom: 9 üzenet, az átlagos napi mobiltelefon-forgalom: 19 hívás. 
4. A kontaktproletárok mind az e-mail címek, mind a mobiltelefonszámok mennyisége alapján az alsó 70 %-ba tartoznak. A teljes minta 37 %-a került ebbe a csoportba. Az átlagos napi e-mail-forgalom: 8 üzenet, az átlagos napi mobiltelefon-forgalom: 11 hívás.

A tanulmány ezen kívül vizsgálja a kommunikációs és társadalmi státuszokat is, az érdeklődők itt alaposabban utánanézhetnek!

Kíváncsi voltam, én hová tartozom, és az elmúlt egy hét adatai alapján a kontaktrpoletárok közé - napi átlag 10 e-maillel és napi átlag 4 hívással. Ezt valamelyest kiegészíti az sms-forgalom, ami átlagosan napi 3, de ezzel sem kerültem jobb helyzetbe. Először a saját példám alapján gondoltam arra, hogy a tanulmány nem feltétlenül reális képet mutat. (Nem lehetek kontaktproletár! :] ) Megfigyeltem az elmúlt egy hetemet, és az elektronikus kommunikáció szignifikáns részét facebookon folytatom (akár üzenet, akár chat, akár komment formájában), telefonhívások és sms helyett pedig egy olyan alkalmazáson keresztül beszélgetek, ami lehetővé teszi az ingyenes telefonálást okostelefonokról. Ha ezeket is beleszámolom, akkor levelezőnek számítok. Vagy "facebookernek" :] Ki tudja, milyen kategóriákkal egészülne ki ez a csoportosítás, ha szélesebb körben vizsgálnánk a kommunikációs lehetőségeket és azok gyakoriságát...
És akkor itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy ajánljam Kálmán Teréz bejegyzését, ami internetfilozófiai megközelítésből is vizsgálja az internet és kultúra, internet és értékek problémáját, és megkérdőjelezi az összefüggéseket. Engem teljesen meggyőzött.

Forrás: http://bit.ly/HRnhP7

Internethasználat és munkahelyi autonómia
Sokat gondolkodtam a témahét során, hogy vajon mi(lyen) az internethasználat és munkahelyi autonómia közötti összefüggés? Beszélhetünk-e ok-okozati összefüggésről, vagy pusztán kapcsolat van a két tényező között? Ha így van, milyen irányú ez a kapcsolat vagy összefüggés? Azért nagyobb az autonómia, mert internetezhetnek a munkahelyemen, vagy azért internetezhetnek, mert nagy az autonómia? Megállapítható kölcsönösség? Oda-vissza működik? Vagy (Teréz bejegyzése után felteszem a kérdést) befolyásolja-e egyáltalán az internethasználat a munkahelyi autonómiát? Azt valószínűnek tartom, hogy a munkahelyi autonómia befolyásolja az internethasználatot, méghozzá úgy, hogy minél nagyobb az autonómia, annál nagyobb mértékű/ szabadabb az internethasználat. Bár nem merném kijelenteni, hogy ilyen lineáris kapcsolat van a kettő között, ez csak egy első körös meggondolatlan állítás, ami lehet igaz és hamis is.
Az azonban kétségtelen (ahogyan az előadáson is elhangzott), hogy a tudatosság szerepe nagyon fontos ebben a kérdésben (is). Egyrészt az internet tudatos használata miatt, másrészt a vezetőkre vonatkozó tudatosság miatt - tudatos döntés eredménye kell, hogy legyen: használhatunk vagy nem használhatunk internetet munkaidőben. Kérdés, hogy megéri-e minden csatornát lezárni, majd drága képzéseken tájékoztatni a dolgozókat, mikor az internet kínálta lehetőségeknek köszönhetően sokkal költséghatékonyabban is informálódhatnak? A közösségi oldalakon, hírportálokon vagy egyáltalán a világhálón (legyen szó oktatásról, képzésről, munkáról, magánéletről, politikáról, innovációról, fejlesztésről, bármiről) több megközelítésből is találkozhatunk az adott információkkal, esetleg közösen konstruált tudásanyagokra is bukkanhatunk - vagy megelégedhetünk egy-két tréner által nyújtott információval. Szerintem érdemes vállalni a kockázatot, hogy munkaidőben más, nem szorosan a feladathoz kapcsolódó oldalakat is látogatnak a dolgozók, hiszen az ezeken az oldalakon szerzett információk hasznosak is lehetnek a cég/vállalkozás szempontjából.

Forrás: http://bit.ly/JbHvjG

Szintén Csepeli-Prazsák tanulmányból szeretnék példát hozni, ahol európai országok munkahelyi autonómia indexét, valamint munkahelyi autonómia és internethasználat összefüggését vizsgálták. Bár kérdés, mennyire támaszkodhatunk ezekre az adatokra, hisz mindössze két kérdésre adott válaszok eredményeiből alkották ezt a bizonyos indexet. A kérdések a következőek voltak: „Milyen mértékben teszi/tette lehetővé a munkahelyén a vezetőség, hogy döntsön a napi munkája megszervezésében?” és „Milyen mértékben teszi/tette lehetővé a vezetőség, hogy a szervezet/vállalat tevékenységét érintő döntéseket befolyásolja?” A munkahelyi autonómia mértékét egy 11 fokú skálán értékelhették a válaszadók. A kutatás során a páros megállapította, hogy Magyarország munkahelyi autonómia indexe 3.3, amivel az európai országok közül az utolsó helyre kvalifikálja magát. Az élen Norvégia, Svédország, Dánia és Finnország szerepel, mindannyian 6.1 fölötti indexet kaptak. És hogy milyen szerepe van az internetnek mindebben? Arra nem derült fény. "Az internethasználat Finnország, Norvégia és Svédország kivételével minden ország esetében együtt jár a munkahelyi autonómia magasabb szintjével." - ennyit tudunk. Az említett országokban egyformán magas a munkahelyi autonómia ott is, ahol napi szinten használnak internetet és ott is ahol nem, vagy nem napi szinten használják. "A fejlett kapitalista országokban a magánvállalatokra és a közintézményekre egyaránt jellemző, hogy megbíznak a munkavállalókban, és az elvégzendő munka tekintetében számos kérdésben jelentős autonómiát, beleszólási lehetőségeket biztosítanak számukra." - olvashatjuk a tanulmányban. De hogy az internethasználat bárhogyan befolyásolná az autonómiát, arról szó sincs. Illetve de, ennyi: "a viszonylag magasabb szintű autonómiáról számot adó válaszadók jóval gyakrabban interneteznek, mint azok, akik kevesebb önálló döntést hozhatnak a saját munkájuk körében."  De ezt okozhatja az is, hogy akik önálló döntéseket hozhatnak, magasabb beosztásban dolgoznak és saját számítógéppel vagy kötetlenebb munkaidővel rendelkeznek. Én nem állítanám, hogy ok-okozati összefüggés van a két tényező között.


Internethasználat és tolerancia

"A tolerancia szintjét az egyes társadalmakban a szexuális mássággal és az idegenekkel kapcsolatos attitűdökre vonatkozó kérdésekkel mérték, ezúttal is bizonyos állítások elfogadásán keresztül." (Csepeli-Prazsák) A hivatkozott tanulmányban a szexuális másság elfogadásáról, a betelepülésről való gondolkodásról, a bevándorlásról és annak gazdasági és kulturális indokainak elfogadásáról, és társadalomlélektani hatásainak megítéléséről találunk adatokat, valamint az országok tolerancia-indexét is megtekinthetjük. Magyarország 1.99-es tolerancia-indexével az utolsó, 5.24-es indexel Svédország (ismét) az élen áll. Őt követi Svájc (4.48), Norvégia (4.36) és Hollandia (4.35); közvetlenül kis hazánk előtt Oroszország (2.10) áll, előtte pedig Ciprus (2.51).

Ami pedig az internethasználat és tolerancia viszonyát illeti, a tanulmányban ezt olvashatjuk: "Az internetet napi rendszerességgel használók átlagos tolerancia-indexe mindegyik vizsgált országban szignifikánsan magasabb, mint az internetet nem használóké." Teréz egy másik bejegyzésében alaposan körüljárta a problémát, és nagyon pontosan megfogalmazta a két tényező közötti kapcsolatot:

"Feltehetően, aki internethasználó, az általában toleránsabb (demográfiai, szociokulturális jellemzői alapján), de nem azért használ netet, mert toleráns és világra nyitott, és nem is a nethasználat miatt lett az." 

Végülis van összefüggés, de nem ok-okozati. 

Forrás: http://bit.ly/HFWwby

e-Etikett
"Az etikett alapkérdése az, hogy mi végre van jelen a kapcsolatokban, és hogy a közös célok érdekében hogyan formálja az együttműködést. A válasz régóta ismert: a cél a másik ember tisztelete." [...]
"A digitális „viselkedés” négy kiemelten fontos területe jelenleg: a social media, a mobiltelefon-használat, az internethasználat és az e-mailezés." - olvasható Szabó M. István cikkében. Fura, számomra az e-mailezés és a social media is az internetezés halmazába tartozik. Azon belül nyilván vannak területek, és azt is értem, miért épp ez a kettő lett kiemelve. Olyan ez mint az általános illemtanon belül az étkezési illemszabályok. A Magyar Netikettben is külön találunk ajánlásokat, javaslatokat egy-egynek kommunikáció (e-mail, talk) esetére, egy-sokaknak kommunikáció (levlisták, UseNet, NetNews) esetére, információs szolgáltatások (www, ftp, telnet) esetére - felhasználóknak, adminisztrátoroknak és moderátoroknak egyaránt. Viszont ez a dokumentum nem tárgyal biztonsági témákat, pedig eetikett és biztonság erősen összekapcsolódik. A másik tisztelete (és a másik idejének tisztelete) mellett a biztonságára, és saját biztonságunkra is ügyelnünk kell. Azt hiszem mindannyian ismerjük az e-Eikett oldalt, épp ezért nem szeretnék kiemelni hasznos ajánlásokat (az elmúlt 3 hétben szerintem mind a 92 ajánlást elolvastuk), csak kettőt: az egyik a mottó, ami szerintem nagyon frappáns: Csak az tarthatja be, aki ismeri is. A másik pedig: Az internet a demokrácia része. A demokrácia pedig felelősséggel jár.A Sulinet Netikett ennek tökéletesen eleget tesz, hiszen az első mondat, amit az oldalon olvashatunk: "Ez a dokumentum a SuliNet valamennyi használójára egységesen érvényes, függetlenül attól, hogy vezető vagy beosztott, tanár vagy diák."  A Sulinet Netikett etikai normákkal és használati tanácsokkal is ellátja olvasóit.

Forrás: http://bit.ly/HQKFsG

Kíváncsi vagyok, hogyan férnek meg mégis az e-etikett mellett a felugró ablakok, a nem kívánt hirdetések és a spamek tömkelege. Valószínűleg azért léteznek még ezek a dolgok, mert valaki mindig rájuk kattint. Ha mindenki figyelmen kívül hagyná őket, lehet, hogy már megszabadulhattunk volna tőlük. De a helyzet sajnos egészen más. A KutatóCentrum Marketing Email Reportjából épp az ellenkezője derül ki: Az e-mailezők 86%-a kattint rá nyereményt ígérő játékokra, akciókra. Ez többnyire a fiatalokra jellemző, de az idősebbek közül is akad óvatlan kattintgató. A felmérésben résztvevők kétharmada azt sem bánja, hogy regisztrációkor meg kell adnia az adatait. A megkérdezettek 83%-a rákattint az ilyen e-mailekben szereplő linkre, ha a tartalom felkelti az érdeklődését. De nem csak a tartalom, hanem a tárgy is továbbkattintásra ösztönözheti az olvasót - izgalmasnak tűnő tárgy alapján a felmérésben résztvevők 89%-a nézett bele a levélbe. Félig-meddig ehhez kapcsolódó, ám korántsem hivatalos, de fiatalos, sajátos e-etikett ajánlással köszönök el:

Forrás: http://bit.ly/IXJzMR

A pedagógiai értékelés, mint taneszköz minősítő alapelv (Pásztor Zsóka - Szakács Zsuzsi)

A soron következő témával kapcsolatban azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk egyet az öt pedagógiai-didaktikai értékelési alapelv (oktatási módszerek; folyamattervezés, nevelési oktatási célok megvalósulása; felhasználói sajátosságok; differenciálás; pedagógiai értékelés) közül, és mutassuk be röviden, indokoljuk szükségességét, és adjunk egy 13+1 pontból álló útmutatást, ajánlást andragógusok számára, amivel megkönnyíthetjük egy taneszköz értékelését a pedagógiai értékelés szempontjából.

“A pedagógiai értékelés, a sikerek és a kudarcok befolyásolják a tanuló és a tanulócsoport tanulási motivációit, viszonyát az iskolához, a tantárgyakhoz, a pedagógushoz, hozzájárulnak a tanulási szokások rögzüléséhez vagy változásához, hosszabb távon hatnak a pályaválasztásra is. Az értékelés mintát ad a gyerekeknek az önértékeléshez és mások értékeléséhez.” (Radnóti Katalin, 2006)

Legelőször tisztázzuk a fogalmakat! A Pedagógiai Lexikonban a következő definíciókat találtuk:
A taneszköz “információhordozó, médium, oktatási eszköz, oktatási médium, oktatási segédeszköz, szemléltetőeszköz, tanítási eszköz, tanszer, tanulási forrás: az oktatás folyamatában felhasználható, az oktatás céljainak elérését elősegítő tárgy.”  A taneszközöket többféleképpen csoportosíthatjuk: Különbséget kell tennünk a számítógépek megjelenése előtti és utáni időszak taneszközei között. A számítógép nélküli, „hagyományos” taneszközöknek a szakirodalomban elterjedt a történetii szempontú (Schramm [1977] négy nemzedékbe sorolja), az érzékszerveinkre gyakorolt hatás szerinti (auditív, vizuális, audiovizuális, taktilis [tapintható, manipulációs]), valamint a taneszköz elsődleges használója, a munkaszervezés szerinti (tanár, tanuló) osztályozása. (Itt olvashattok róla részletesebben)
Fontos szem előtt tartanunk, hogy a taneszköz nem öncélú produktum, a tanítás és tanulás, a pedagógiai folyamatok támogatására szolgál.

Forrás: http://bit.ly/IOM7yQ

Az értékelés visszacsatolás, visszajelzés a teljesítményről, tanulási folyamatról.  “Az értékelés a nevelés-oktatás központi rendszerszabályzó eleme országos, helyi, iskolai szinten, valamint az osztály/tanulócsoport és az egyének szintjén is”. Radnóti Katalin szerint “az értékelés nem más, mint a célok és az eredmények összevetése, az eredmények vizsgálata abból a szempontból, hogy céljaink szerint minek kellett volna eredményként létrejönnie.” Az értékelés funkciója lehet a tanulás ösztönzése, a tanulási teljesítmény minősítése, a tanulók differenciálása, a tanulók motiválása, a tanári hatékonyság igazolása, visszacsatolás a folyamatról, teljesítményről (tanárnak, diáknak, szülőnek). Három formáját különböztetjük meg: diagnosztikus, formatív és szummatív értékelés. (Ezek mellett olvastunk még összehasonlító értékelésről is, de azt most nem részletezzük.)

• Diganosztikus értékelés - helyzetfeltáró értékelés: ”a tudás tartalmi és strukturális feltérképezése azzal a céllal, hogy az eredmények és hiányosságok oka feltárható legyen”. Tulajdonképpen egy előzetes információszerzés arról, hogy a tanulók milyen szinten állnak, milyen lemaradásaik, vagy kiemelkedő képességeik vannak; megfelelnek.e az elvárásoknak; milyen feltételekkel kezdik az oktatás adott szakaszát; rendelkeznek-e az új ismeretek feldolgozásához szükséges tudáselemekkel. Tehát főleg a tanár/oktató számára szolgál hasznos információval. Feladata a döntés előkészítése. ”Ez történhet írásban, szóban, de valamilyen cselekvés, tanulói aktivitás részeként is.”
• Formatív értékelés - fejlesztő, segítő értékelés. Információval szolgál tanárnak és tanulónak egyaránt. Egy új anyagrész elsajátításának sikerességének mérésére alkalmas, végigkíséri a pedagógiai folyamatot. “Alapvetően a folyamat közbeni irányítást, segítést tűzi ki célul; a tanulási sikerek megerősítését, a tanulási hibák és nehézségek differenciált feltárását.”
• Szummatív értékelés - lezáró, összegző értékelés. Szinte minden estben minősítő funkcióval bír. Hozzájárul a tanulók kategorizálásához, egymáshoz való viszonyításukhoz. Visszajelzés a tanárnak és diáknak egyaránt.  “Egy-egy nevelési-oktatási szakasz záróaktusa,célja az összegzés, a záró minősítés. A tanulókat szelektálja, szűri. Hatékonyságának alapfeltétele, hogy objektív, hiteles és megbízható adatokat nyújtson.” Továbbtanulási szelekciós funkciót is betölthet, de ezek mellett információt nyújt a tanuló másokhoz viszonyított eredményeiről is, egyéni tanulási tevékenységéről, részteljesítményeiről is.

Forrás: http://bit.ly/HCCbE7

A pedagógiai értékelés egy taneszköz értékelésének szempontjából
Az értékelés olyan folyamat, amelynek során objektív vagy szubjektív kritériumok szerint szisztematikusan vizsgálják, megítélik egy jelenség, esemény, folyamat vagy tárgy értékét. Ennek legfontosabb lépései a problémamegértés, a tervezés, az adatgyűjtés, az elemzés, a feldolgozás, és (a folyamatos fejlődés-fejlesztés miatt) a követés.
A taneszközök értékelésének 5 fő szisztémája Nádasdi András szerint a következők:

1. Kidolgozott szaktudományos, didaktikai, módszertani, média-kiválasztási, esztétikai, gazdaságossági, gyakorlati szempontrendszerek alapján véleményezés, bírálat, lektorálás.
2. A média és az arról készült bírálatok részletes bemutatása egy kompetens testület, bizottság előtt, szakmai vita és döntés az átdolgozásról, jóváhagyásról, sokszorosításról, beszerzésről.
3. Közvéleménykutatás egyszerű kérdőívek segítségével a felhasználók körében, a szakmai fogadtatás felmérése, „tetszésvizsgálat”, a célja leginkább a piackutatás.
4. Fejlesztő kipróbálás, formatív értékelés, tesztelés kisebb mintán, egy-két osztályban, az alkalmazás megfigyelése, regisztrálása, az eredményesség mérése, a tökélesítés, korrekciók céljából.
5. Kísérleti, szisztematkus beválás-, ill. eredményességvizsgálat, esetenként kontrollcsoport segítségével összehasonlító hatékonyságvizsgálat, a kapott eredmények értékelése matematikai statisztikai v. egyéb módszerekkel.

Digitális taneszközök értékelése

A digitális technológia terjedésével az oktatásban a feladat különösen jelentős kérdéssé válik, hiszen az interneten számtalan tananyag, illetve számtalan - a tanítás/tanulás során felhasználható - információ, kép, film stb. érhető el. A felhasználónak (akár oktatási, akár tanulási célból szeretné az adott tartalmat felhasználni) először meg kell győződnie arról, hogy mennyire megbízhatóak az információforrások, szavahihető-e a közzétevő, illetve (ideális esetben) rendelkezésre állnak-e esetleg referenciák, lektori vélemények is.
Megbízhatóság szempontjából ma már a tanulási környezetek, tananyag adatbázisok, keretrendszerek használata előnyösebb lehet, hiszen ezek tartalma több szűrőn is átmegy a nyilvánosságra kerülés előtt. A tananyagok kiválasztása során maga a tanár/tanuló is szűrő feladatot lát el, amikor érdekes - bár nem feltétlenül megbízható - felületről (pl. blogok, videomegosztók) származó információkból válogat.

Forrás: http://bit.ly/IgjVRQ

A sulinet.hu oldal digitális taneszközök megbízhatóságáról informál minket. (Link az ajánlóban!) Jogszabályi kereteket alakítottak ki a digitális taneszközök értékeléséhez, amit a Digitális Tananyag Fejlesztő Társaság (DTFT) fogalmazott meg, az Oktatási Hivatal szervezésében. Ennek az értékelésnek alapelve, hogy a digitális tananyagok közötti választást az segíti elő legjobban, ha független, szakmailag, pedagógiailag és technológiailag is képzett szakértők véleménye is alátámasztja mindazt, amit a fejlesztők termékeikről állítanak. Segítség, és biztos szakmai kiindulási pont áll tehát annak a rendelkezésére, aki a digitális tananyagok között keresgél. 


Mind a hagyományos, mind pedig a digitális taneszközök értékelésére szigorú törvényi szabályozás alakult ki, ami kétszáz éves múltra tekint vissza. Az IT eszközök bekapcsolásával, az online felületek bevonásával azonban sokszor a szabályozás nem tud lépést tartani. Támaszkodhatunk a szabályozottság biztos hátterére, de emellett elengedhetetlen, hogy a pedagógus rendelkezzen azzal a széleskörű ismerettel, ami alapján képes önmaga is megítélni egy-egy tartalom, vagy eszköz megbízhatóságát, hasznosságát.


Jó példa a felhasználhatóság megítélésének és értékelésének szempontjából a facebook, ami az előadások keretében is sokszor került elő példaként az online tanulás kapcsán. Megbeszéltük, hogy nem tanulási célból tervezték, ám amennyiben a pedagógus rendelkezik a közösségi oldal funkcióinak ismeretével, tanulásra, tanuló közösség létrehozására alkalmasként ítélheti meg az oldalt attól függetlenül, hogy szerepel-e a DTFT rendszerében. Az alapos háttérismeret fontos kompetencia tehát a taneszközök értékelésekor, ahogy a kreativitás is, amikor innovatív módszerek bevezetéséről van szó.   

13+1

Forrás: http://bit.ly/HOq37F

És végül következzen 13+1 jó tanács, javaslat, mit vegyünk figyelembe és mit tartsunk szem előtt egy taneszköz értékelésekor (a pedagógiai értékelés szempontjából):

1) Törekedjünk objektivitásra, akár tanulót, akár taneszközt értékelünk!
2) A taneszköz megbízhatósága fontos szempont!
3) Tartsuk szem előtt, hogy tudjuk-e a megfelelő környezetben haszni az adott taneszközt!
4) Vizsgáljuk meg, a taneszköz mennyire illeszkedik a sajátosságokhoz!
5) Vizsgáljuk meg, mennyire igazodik az igényeinkhez - ezt mindig vegyük figyelembe!
6) Vizsgáljuk meg, mennyire ágyazható be hatékonyan egy nevelési, oktatási folyamatba az adott taneszköz!
7) Vizsgáljuk meg, hogy mennyire teszi hatékonnyá az értékelési folyamatot!
8) Átfogó képet érdemes értékelni, megtévesztő lehet egy-egy negatívum figyelmen kívül hagyása az értékelés mérlegelésénél!
9) Az elérhetőség, a hozzáférhetőség, a felhasználás gyakorlati kivitelezhetősége is fontos szempont!
10) Különösen a digitális taneszközök esetében a sokszínűség, kihasználhatóság előnyt jelent!
11) Fontos, hogy a taneszköz a differenciálás elvével összeegyeztethető legyen!
12) Vizsgáljuk meg a taneszközt a tanulók szemével is! Alkalmazkodik az igényeikhez?
13) A taneszköz legyen alkalmas a visszacsatolásra, a pedagógusi munka szempontjából is!
+1) Az egyes taneszközök értékelése nem lehet lezárt folyamat, a folyamatos fejlődéssel, fejlesztéssel számolni kell, időről-időre átgondolni az értékelést!

Ajánló
Az alábbi oldalakat, cikkeket ajánljuk szíves figyelmetekbe, nagy részét mi is használtuk, vagy írás közben bukkantunk rá, és érdekesnek, hasznosnak találtuk!

• Az értékelés szerepehttp://www.veveeqe.eoldal.hu/cikkek/pedagogiai-meres-es-ertekeles/az-ertekeles-szerepe.html
• META - Magyar Elektonikus Taneszköz Adatbázis és Etalontárhttp://www.tanszertar.hu/
• Nádasi András (2004): Az elektronikus tankönyvek és taneszközök értékelésérőlhttp://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=580
• Nádasdi András(2009): Szükséges-e az iskolai taneszköz jóváhagyás és jegyzék? http://www.tanszertar.hu/eken/2009_03/na_0903.htmOktatástechnológiai tantárgyi modul (Nádasdi András)http://bit.ly/HIv4hb

• Pedagógiai Lexikon szócikkei
  taneszköz: http://bit.ly/HWpaa9
  értékelés:http://bit.ly/HWsfa1
• Radnóti Katalin (2006): Milyen oktatási és értékelési módszereket alkalmaznak a pedagógusok a mai magyar iskolában? In: Hidak a tantárgyak közötthttp://bit.ly/JjIXNE
• Sulinet.hu
  http://ikt.sulinet.hu/?p=taneszkozok

Internet és értékrend I.

Van ami nagyon gyorsan átalakul, változik, formálódik, fejlődik - viszont az értékrend változása, a kulturális változások lassabban végbemenő folyamatok. Ahhoz, hogy egyáltalán változásról beszélhessünk, viszonyítanunk kell - úgyhogy lássuk, hányadán is állunk internet és kultúra viszonyával, internet és értékrend kapcsolatával. A szélsőségeket (internetet szapulók és magasztalók álláspontja) nagyjából ismerjük. De vajon reálisak-e a köztudatban elterjedt gondolatok? Vagy ezek csak "divatos tévképzetek?" Ha csupán légből kapott részinformációkra hagyatkozva alkotunk képet, könnyen melléfoghatunk...

Tévképzet. Forrás: http://bit.ly/HD6wBf

Internet, kommunikáció, kultúra
Az előadás első részében megvizsgáltuk a kommunikáció változását, pontosabban a kommunikációs platformok, technikák változását, fejlődését. Ezeket most felsorolom, és röviden kiegészítem a saját nézőpontommal:
A szóbeli kommunikációtól indultunk, attól a szakasztól, mikor kevesen kevesekkel kommunikáltak a közösségen belül. Vagy egyvalaki kommunikálhatott sok emberrel (szónokok, rétorok), de ez nem jelentett többet egyirányú kommunikációnál, információközlésnél. Kérdés számomra, hogy mennyire volt megbízható az információk "fejben való tárolása", mennyire maradhatott objektív és teljes, az eredetihez hű. Tény, hogy az emlékezet, a memória edzve volt ebben az időszakban, de az ember memória-kapacitása véges, és nem bővíthető külső winchesterrel.
Az írás megjelenésével ez nagyban megváltozott: az emlékezet tehermentesítve lett, az írott anyagok "külső memóriaként" szolgáltak. Az információ így pontosan és objektíven kerülhetett rögzítésre. Gyakran hallhattuk, hogy az írásbeli kommunikáció térhódításával sokan temették a kultúrát - akárcsak az internet megjelenésével - és mára az írott források és emlékek bizonyos értelemben a kultúra alapköveivé váltak. Ugyanez a helyzet a nyomtatás megjelenésével. Ez a paradigmaváltás lehetővé tette, hogy sokakhoz eljusson az információ - pontosabban azokhoz, akik el tudták olvasni. Igen hosszú folyamat volt, mire hatékony kommunikációs eszközzé, bevett információszerző és közlő plattformmá vált a nyomtatott anyag. Gondoljunk csak bele, még ma is probléma az analfabetizmus, pedig több mint tíz évszázada jelent meg az első nyomtatott anyag Kínában. A digitális kultúra és írástudás sokkal nagyobb ütemben terjed, de láthatjuk - egy paradigmaváltás nem egyik percről a másikra történik. A következő lépcsőfok a rádió és film megjelenése, melyekkel folyamatossá és nagyobb terjedelművé válik a tartalommegosztás. Akinek az ehhez szükséges eszköz rendelkezésére áll, ahhoz eljut az információ. Persze ekkor is hangot adtak kétségbeesésüknek azok, akik szerint a film és rádió háttérbe szorítja a könyveket, a filmen látható kész adaptáció korlátozza a fantázia szárnyalását. Szerintem egy filmet fel lehet fogni könyvajánlóként is. Nem egy könyvet olvastam már el azért, mert láttam egy adaptációt belőle (ha jó volt azért, ha rossz volt, azért).

Forrás: http://bit.ly/Iyf0Oy

És végül, de nem utolsó sorban szót ejtettünk az internet megjelenéséről, ami szintén (akárcsak az eddigi kommunikációs paradigmaváltások) aggodalmat és kultúraféltést szült. Rengeteget blogoltunk és kommenteltünk az interneten történő szemetelésről; arról, hogy mennyi felesleges és értéktelen információ szennyezi a világhálót; hogy az internet elnyomja vagy támogatja a kultúrát. Pedig az internet megjelenése valóban kommunikációs forradalomnak tekinthető, ahol sokan sokakkal (nem csak egyirányúan) kommunikálhatnak; legyen szó hálózatról, kapcsolatokról, információ és tartalommegosztásról, azonnali reakcióról, szöveges, audiális és vizuális kommunikáció lehetőségéről egyaránt.

Technikai szükségletek, idő és tér - a személyesség tükrében

Forrás: http://bit.ly/HFvtk4

Újból felmerült a személyesség kérdése. Ígérem többször nem lovaglom meg, de most még piszkálja a csőrömet. Egy másik emberrel azonos térben, azonos időben minden technika nélkül együtt lehet lenni, technika nélkül lehet kommunikálni, és azt hiszem, a személyesség itt nem kérdés. Szóval azonos tér és azonos idő esetén technikai szükséglet = 0. Így van ez akkor is, ha egy ember több emberrel azonos időben és helyen kommunikál (pl: egy eligazítás, vagy offline előadás), vagy ha több ember több emberrel (pl: workshop). Bár abban az esetben, ha egy ember kommunikál nagyon sok emberrel (pl: demonstráción felszólalók), akkor lehet nem árt egy mikrofon, vagy egy kivetítő, ami már javában technika. Személyesség szempontjából pedig vitatható: személyes, mert ott vagyok, részt veszek, átélem, én magam személyesen, de az előadó szempontjából csak a tömeg része vagyok, ismeretlenül, névtelenül. Bár azt hiszem, ez minden ilyen esetben így van, mikor egyén és tömeg viszonylatban beszélünk, szóval a továbbiakban ezt már ecsetelném.

Forrás: http://bit.ly/HUEfcb

Ha két ember azonos időben, de térben különböző helyen van jelen, és nincs köztük semmilyen kapcsolat vagy interakció, az nem túl személyes, ebben megegyezhetünk. Viszont ha a technológiát mondjuk telefon vagy számítógép (skype, virtuális környezet) formájában segítségül hívjuk, jogosan mondhatjuk, hogy személyesebb, mint a semmi. Ebben az értelemben a technológia valóban a személyességet csempészi vissza a kommunikációba, a kapcsolatokba. (Akkor is ha egy ember - több ember / több ember - több ember viszonylatban nézzük). Vagy a másik példa: az online felületeket általában testreszabhatjuk, ami szintén a személyességet segíti elő. No igen, így is lehet nézni. De úgy is, hogy egy virtuális konzultációnál egy offline konzultáció személyesebb, ha van rá lehetőség. Bár azonos időben különböző helyen technológia nélkül ezt lehetetlen abszolválni.
Ha pedig két (vagy több) ember azonos térben, különböző időben van jelen/jelenik meg (pl: padfirka, geocaching) technológia nélkül szintén tudnak üzenni egymásnak, a technika inkább támogatja, mint megteremti az ilyen helyzeteket. Hogy ez mennyire személyes, azt nehéz eldönteni. Véleményem szerint személyes, ha nekem szól, vagy ha a saját felfedezésem következtében bukkanok rá egy üzenetre a Margitsziget közepén egy geoládában. Sokkal személyesebb, mint egy virtuális környezetben elrejtett üzenet. Bár én egy kézzel írott levelet is személyesebbnek tartok, mint egy emailt, pedig lehet, hogy ugyanaz az ember ugyanabban a stílusban ugyanazzal a szándékkal írja mindkettőt. (Ez értékrend kérdése?)

Internet és kultúra egymáshoz való viszonya (Csepeli-Prazsák, 2010)
Négy csoportot különböztetett meg Csepeli György és Prazsák Gergő. Az egyik ilyen csoport a békés egymás mellett élők, akik szerint az internet nincs/nem lesz radikális hatással a kultúrára, szerintük a két fogalom között nincs ellentmondás, "jó szomszédságban" léteznek egymás mellett. Elismerik, hogy az internet támogatja a kulturális szabadság növekedését, viszont a web2.0 nyújtotta lehetőségeknek nem tulajdonítanak központi szerepet, sőt, valójában jelentőséget sem. A 2010-ben megjelent kutatásban a válaszadók 30%-a ebbe a csoportba tartozott. Ők vannak legtöbben, erre látatlanban is fogadni mertem volna. De 30%-nál kicsit többre tippeltem. Talán azért, mert a környezetemben csupa olyan (idős és fiatal) él, akik ebbe a csoportba tartoznak. A következő a szkeptikusok csoportja, akik a válaszadók 28%-át alkotják. (Elég kiegyenlített, nem?) Ők nem hisznek az internet és a web2.0 kultúrára gyakorolt pozitív hatásában, egyenesen pusztítónak, rombolónak tartják. Egyetlen pozitívumaként a közösségépítést/ közösségfejlesztést ismerik el. Ez nem azt jelenti, hogy mindannyian elítélik az internethasználatot, vagy hogy ők maguk nem élnek vele - nem feltétlenül a technikával szemben, hanem a felhasználással szemben szkeptikusok. Szóba került az előadáson, hogy az indexen és az origón sem volt a kezdetektől fogva "like" és "megosztás" gomb, itt olvasható egy cikk, amelyben Uj Péter, az index főszerkesztője elmondta, mi a baj a like-okkal. Illetve hogy mi volt. Ugyanis 2011 nyarától az indexen is lehet like-olni, akárcsak az origón. Érdekes véletlen(?), hogy egy napon jelentek meg ezek a "like" gombok mindkét híroldalon.

Forrás: http://bit.ly/HUGYm0

De térjünk vissza a válaszadók 22%-át magába foglaló harmadik csoporthoz: párhuzamosok, melyek sosem találkoznak. Szerintük ez a két fogalom nem kapcsolódik össze (még pontokon sem); az internet nincs számottevő negatív hatással a kultúrára, és a pozitív hatásai sem jelentősek. Nem úgy, mint az optimisták (20%) szerint: nő a kulturális szabadság, a web2.0 nagy mértékben támogatja a közösségfejlesztést. Az internet nem nyomja el a kultúrát, viszont formálja, átalakítja. És ez nem biztos, hogy rosszat jelent.
Hogy melyik csoport növekszik dinamikusabban? Ez majd kiderül a következő kutatásból, addig csak találgatni tudunk. Szerintem a békés egymás mellett élőké. (én magamat is ide sorolom)

Értékek és internetezés
Készült egy internetet használók és nem használók közötti felmérés is, ami azt vizsgálja, hogy a két csoport szerint mely értékek mennyire fontosak. A válaszadók tízes skálán jelezhették ez egyes értékek fontosságát. Az első hat érték megegyezett, bár a sorrendben volt némi eltérés, de összességében a család, a szeretet, a jólét, a békesség, a boldogság és a jó jelentik mindkét csoport (internetet használók és nem használók) számára a legfontosabb értékeket. Néhány kiragadott példa: a pénz az internethasználók körében a 18. helyen szerepel, míg az internetet nem használók körében a 10. helyre került. Valójában nem tudom megindokolni, miért lehet ez így, elég rosszindulatú gondolataim vannak. Eszembe jutott, hogy akinek van és mindigis volt, annak a pénz nem olyan fontos, pontosabban nem becsüli/értékeli annyira, mint akinek nincs, vagy kevés van. Az internethasználók nagy valószínűséggel jobb anyagi helyzetben vannak, ha megengedhetik maguknak az előfizetést és a szükséges eszközöket. Persze tudom, hogy nem csak azért nem használnak internetet azok, akik nem használnak, mert nincs rá lehetőségük (hozzáférés szinte mindenütt megoldott vagy megoldható!) és hogy ez nem feltétlenül anyagi természetű probléma, hanem hozzáállásbeli is, de mindezek tudtában sem változik a véleményem. A másik gondolatom pedig az volt, hogy korosztálybeli eltérés is okozhatja ezt az "értékkülönbséget". Amennyiben elfogadjuk, hogy a fiatalabbak az internethasználók csoportját erősítik. Azok, akiknek még nem kellett megállniuk a saját lábukon, akiket támogatnak vagy eltartanak a szülei, annak más értékek persze hogy fontosabbak.

Forrás: http://bit.ly/JdeTmR

Például a szerelem (9.), az önmegvalósítás (14.), és a haza (15.) is előrébb kerültek az internethasználók listáján, mint a pénz. Nem úgy, mint az internetet nem használóknál, ott a bejegyzésemben említett értékek közül a szerelem áll az utolsó helyen (21.) - az önmegvalósítás (20.), a pénz (10.) és a haza (9.) megelőzik. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy ez mind a korosztályi sajátosságoknak, a két csoport eltérő korösszetételének köszönhető. Remélem a második bejegyzésemben rá tudok világítani valamilyen összefüggésre.

Internettel kapcsolatos attitűdök vizsgálatakor szintén egy tízes skálán kellett értékelni, de négyesnél magasabb pontszámot egyik attitűd sem kapott. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy akik negatívan állnak hozzá, vagy nem használnak internetet, éles kritikát gyakoroltak; az optimisták és a békés egymás mellett élők válaszai pedig nagyobb szórást mutattak. Például az "internet tönkreteszi a kultúrát" állítás nagyon alacsony pontszámot kapott (2,38), ami gyanítom szintén a fent említetteknek tudható be. Internet és változás vizsgálatakor igennel vagy nemmel kellett válaszolni, hogy egyetértenek-e különböző állításokkal. A "kevesebbet sportolok, sétálok" állítással a válaszadók 17,1%-a értett egyet. Ez számomra meglepően kevés volt, aztán egy kicsit belegondoltam, és  rájöttem, hogy ezzel kapcsolatban én is egyetértettem azzal a tévképzettel, hogy az internethasználat káros hatással van a szabadidő sporttal való eltöltésére. Pedig az is lehetséges, hogy a válaszadóknak eleve mindössze 20%-a sportol, és aki ezelőtt sem sportolt, és most sem, az nyilván nem sportol kevesebbet (ugyanannyit: semennyit). Én például az internetnek köszönhetően sportolok :) Így tájékozódom a lehetőségekről, kedvezményekről. "Ritkábban találkozom a barátaimmal" állította 12,6%. Akkor most mégsem beszélhetünk a közösségi oldalak közösségfejlesztő eréről? - kérdezhetnénk jogosan. A kutatás 2010 előtt készült, a facebook magyarországi térhódítása előtt. Talán ezzel tudnám megindokolni ezt a 12,6%-ot. "Kevesebb időt töltök könyvek olvasásával, mint azelőtt" - ezzel az állítással 51,9% értett egyet. Viszont 50,5% elismerte, hogy  tájékozottabb, műveltebb, mint a rendszeres internethasználat előtt, és hogy mindenhez könnyebben hozzáfér (75,5%).

A kapcsolati teljesítőképesség, internethasználat és munkahelyi autonómia összefüggése, internethasználat és tolerancia összefüggése, és néhány szó az eetikettről a következő bejegyzésemben kerül terítékre.

% | fő | millió | lefedettség | szakadék? | mobil (múlthét/2)

Óriásit változott a véleményem a digitális esélyegyenlőtlenségről a témahétnek köszönhetően. Ebben a bejegyzésben néhány statisztikai adattal fűszerezem beszámolómat arról, hogy mennyi mindent gondoltam tévesen.

Forrás: http://bit.ly/Hj6f5d

Nem tudtam elhinni, hogy a digitális esélyegyenlőtlenség nem (csak) anyagi természetű probléma. Pedig nem (csak) az. Már amennyiben a hozzáférésre gondolunk esélyegyenlőtlenség alatt. Ma Magyarországon tulajdonképpen nincs olyan ember, aki ha szeretne, ne tudna a világhálóra kapcsolódni - ha nem is otthon, valahol a közvetlen környezetében. 

"Az internet-előfizetések száma 2011 március végén már meghaladta a 3,4 milliót, ez ötödével több, mint 2010 ugyanezen időpontjában." - olvasható a KSH 2011. első negyedévéről készült gyorsjelentésében (KSH: Távközlés, internet 2011. I. negyedév). Tehát az mindenképpen megállapítható, hogy dinamikusan növekedett az előfizetések száma egy év alatt. És egy előfizetés nem feltétlenül egy internethasználót jelent, jelenthet egy családot, azaz 4-5 főt is! "A dinamikus fejlődés a szolgáltatók közötti  éles technológiai és árversenynek is köszönhető." - olvashatjuk a jelentésben. Az egyre inkább megfizethető mobilnetnek köszönhetően egy év alatt 44%-kal nőtt a mobilnetre előfizetők száma, a vezeték nélküli szegmens pedig 39%-kal bővült. Tavaly ilyenkor az összes internet-előfizetés 40%-a tartozott a mobil kategóriába.

Ehhez képest egy fél évvel később, "az internet-előfizetések száma 2011. szeptember végén megközelítette a 4 milliót, amely több mint negyedével meghaladja a 2010 azonos időpontjában mért szintet". (KSH: Távközlés, internet 2011. III. negyedév). Tehát alig fél évvel később az internet előfizetések száma óriásit növekedett. "A vezeték  nélküli szegmens egy év alatt 54%-kal bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet, amely 59%-kal növekedett. Az összes internet-előfizetés 47%-a a mobilkategóriába tartozott, részaránya egy év alatt közel 10 százalékponttal lett nagyobb." 

A KSH becslései szerint az ország lakossága 2011. júliusában 9967 000 fő volt. Tehát ha azt feltételezzük, hogy egy előfizetés nem egyenlő egy előfizetővel, akkor kis jóindulattal azt is mondhatjuk, hogy az ország lakosságának több mint fele rendelkezik közvetlen hozzáféréssel. 

Forrás: http://bit.ly/H4k2kk

Az már egészen bizonyos számomra, hogy nem a lefedettség a ludas a lakosság másik felének esetében. Ugyanis "a kormány célja az, hogy 100 százalékos legyen az országban a szélessávú internet-lefedettség". (itt olvastam) Egy másik cikkből pedig arról értesültem, hogy a szolgáltatók szerint 5 éven belül elérhető a 100%-os lefedettség (mobilnetet is beleértve!) Tehát a minőségi internet-hozzáférés hamarosan országszerte 100 százalékossá válik, "csak" eszközre van szükségünk hozzá. Ugyanitt olvastam, hogy a számítógép-ellátottság viszont a legoptimistább statisztikák szerint sem közelíti meg a közeljövőben a 90%-ot sem. 

Szóval aki szeretne, az tudna. Nem győzöm hangsúlyozni a megdöbbenésemet. Az a bizonyos digitális szakadék akkor mégsem olyan óriási? Attól függ, mit értünk digitális szakadék alatt. A lefedettséget ezennel ünnepélyesen kiemelem a kalapból, a hozzáféréssel együtt, hiszen az ország minden településén található könyvtár, iskola, teleház vagy polgármesteri hivatal, ahol a lakosság számára eszközt és hozzáférést biztosítanak. (Kicsit utánajártam, és Zalaköveskút bizonyult a legkevesebb lakosú községnek, itt mindössze 23-an laknak, de polgármesteri hivatal itt is van, feltételezem internet-hozzáférés is. Az általam rendszeresen látogatott helyek közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tákos község a legkisebb, 162 lakosával, saját iskola nélkül, viszont teleház működik a községben és több lakásba be van vezetve az internet!) 
Akkor pusztán attitűd és hozzáállás kérdése a digitális esélyegyenlőtlenség? Azért ezt nem merném kijelenteni. Az eszközhiány még jócskán ott hever a kalapban. Azt be kell látnunk, hogy a hozzáférés nem rendszeres és tudatos használatot jelent. Bár ha mindenkinek lenne megfelelő eszköze és minőségi internet-hozzáférése (ezt az állapotot valószínűleg soha nem fogjuk elérni, ezt többször többen kimondtuk a témahét során, most csak játsszunk el a gondolattal!), a digitális szakadék akkor sem szűnne meg létezni. Lennének olyanok, akik soha nem kapcsolnák be; lennének olyanok, akik nem tudnák, hogyan működik; lennének olyanok, akik nem tudnák mi mindenre használhatnák; és lennének olyanok, akik nem tudnák kihasználni. Tehát az attitűd és a hozzáállás is jó nagy helyet foglal el a kalapban. De kérdem én, akik még soha nem láttak ilyet, azok honnan tudnák, hogy mire való? Akiket nem veszik a fáradságot, hogy megismerjék/megtanulják, azokat miért kellene kényszeríteni? Akik nem érzik hiányát (mert enélkül is életben maradtak eddig), azok most miért éreznék?

Forrás: http://bit.ly/HnN0ue

Úgy gondolom, nem eszközt kell biztosítani mindenki számára, hanem lehetőséget. Lefedettséget, a hozzáférés lehetőségét, és valamiféle támogatást azoknak (főleg gyerkőcöknek és fiataloknak), akiknek szükségük van az eszközre. Ennek érdekében már indult néhány program is, például az eMagyarország Program (eMOP), mely országszerte internet-hozzáférési pontok kialakítását tűzte ki céljául. A program sikere az eMOP-2 indítását eredményezte, melynek célja már arra irányult hogy az elektronikus ügyintézéshez minden állampolgár férjen hozzá felhasználóbarát formában. (Forrás: wiki)
Egy másik hasonló program lehetett volna a digitális közmű projekt (egy jó kis anyag róla itt), de ezt a programot leállították. E program is az informatikai infrastruktúra fejlesztését célozta volna meg, olyan településeken kívánta biztosítani a szélessávú internethez való hozzáférést, amelyeken eddig nem volt erre lehetőség. De "tervben van" az infokommunikáció fejlesztése: "Ma Magyarországon nagy a digitális szakadék és írástudatlanság. Ezen javítani kell tájékoztatással, oktatással, illetve a feltételek megteremtésével. Hiszen nehezebben tud vagy akar internetezni az, akinek a lakóhelyén nem adott a széles sávú internet lehetősége. Ezért az államnak a széles sáv kiterjesztésében szintén fontos feladata van." (Aki kíváncsi, itt olvashatja tovább a Nyitrai Zsolttal készült interjút)


Mobil(net)
A hét során felmerült bennem, hogy vajon okvetlenül szükséges-e mindenkinek számítógéppel/ számítógép hozzáféréssel rendelkeznie? Az egy háztartásra vetített PC- és laptop penetráció 2010 végén csupán 55%-os volt. Ezt az arányt túllépte az internetképes mobiltelefonok aránya. (Forrás: Arany-Horváth Zsuzsa) Ezt olvasva elgondolkodtam azon, hogy vajon mennyi idejük van még a számítógépeknek és laptopoknak? Mikor veszik át a hatalmat az okostelefonok és tabletek? Vagy mikor jön egy újabb eszköz, ami minden eddigit lepipál? Vagy már létezik is, csak nem tudok róla? Egy idő után ezek is megfizethetőek lesznek, és kiszorítják az általunk jelenleg használt eszközöket. Ez a természet rendje, tudom. Vagyis inkább a technika megállíthatatlan fejlődésének rendje. 

Forrás: http://bit.ly/GYmtWX

A másik dolog, amin elgondolkodtam (épp ebből kifolyólag), hogy ha ezek a mobil eszközök kiütik a nyeregből a jó kis asztali gépeket, velük együtt repül a vezetékes internet is. Hogy állunk az internet mobilizálásával? A fent idézett KSH gyorsjelentésekben óriási növekedést láthatunk a mobilnet terjedésében (egy év alatt közel 50%-kal több előfizető!). Az indexen olvastam, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közlése szerint idén "februárban 2,265 millióra nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma". Egy korábbi közlés szerint januárban 2,214 millió volt a mobilinternet-előfizetések száma. Ebből is láthatjuk, hogy egy hónap alatt több 50.000 mobilnet-előfizetés köttetett. (Más kérdés, hogy mennyien használják aktívan a mobilnet nyújtotta szolgáltatásokat, a cikk szerint februárban 1,770 millióan). Vajon a mobil és vezetékes internet sorsa ugyanaz, mint a mobil- és vezetékes telefon sorsa? Szép lassan mindenki lemondja a "vezetékesét"?
Ezek a jelenségek vajon növelik vagy csökkentik a digitális esélyegyenlőtlenséget? Csökkentik, mert egy internetes telefon olcsóbb, mint egy számítógép? Vagy mert így jópár lépcsőfokot átugorva zárkózhatnának fel a lemaradók? Növeli, mert akik a napi betevőre spórolnak, a mobil helyett is az ételt fogják választani, míg lemaradásuk egyre csak nő? Vagy mert azok is a szakadék szélére sodródnak, akik nem tudnak/ nem akarnak/ nem áll módjukban "mobilra váltani"?
Mindenesetre most még nem használjuk ki a hordozhatóság kínálta lehetőségeket, annyi szent. Ezt egy tavalyi KutatóCentrumos cikkben talált adatokkal szeretném alátámasztani. Az eszközök elterjedése százalékos arányban a következőképpen alakult:
asztali gépek (PC, Mac) - 75%
laptop/notebook/netbook - 53%
táblagép (tablet) - 1 %

/2214 válaszadó, 18-54 év/

UK

Forrás: http://bit.ly/HkTewS

A végére pedig szeretnék ajánlani egy cikket, melynek címe: A digitális szakadék problémája. Ugyan direkt magyar vonatkozása nincsen, az Egyesült Királyság digitális szakadékáról szól, de mindenképpen tanulságos számunkra is! Egy kis ízelítő: 
"A digitális szakadék nem a technológia ügye [...] Az efféle szakadékokat az ember hozza létre, és olyan társadalmi tényezőkre vezethetők vissza, mint az oktatás hiányosságai."

"A jövedelmek és a képzettség szintjének egyenlőtlensége a digitális szakadék okai."

"Kétségtelen tény: a digitális szakadéknak megvan a hatalma ahhoz, hogy a mai egyenlőtlenségeket szélesebbre és mélyebbre formálja."
"Digitális vagy jóléti szakadék?"