A következő címkéjű bejegyzések mutatása: inspirátor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: inspirátor. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 7., hétfő

Reflexiók és őszinteségi roham

Holovitz Szandra szerda este online prezentálta nekünk szakdolgozati kutatásának eredményeit. Nekünk, rólunk. Ugyanis a kutatás a KONNEKT(ivista??) csoportunkra fókuszált: a félév elején a hallgatók (a KONNEKT csoport tagjai és azok, aki a kurzus hagyományos teljesítési módját választották) egy kérdőív kitöltésével segítették Szandra munkáját, és ennek eredményeit ismerhettük meg.

Még mielőtt belevágnék: azt hiszem a mélypontra érkeztem. És úgy látom, nem vagyok ezzel egyedül, a KONNEKT csoport egy része enyhülő aktivitást mutat, késnek a bejegyzések és már nem nagyon tudunk újat mondani egymásnak. Hogy ennek mi az oka? Arra több tippem is van: vagy az, hogy a kezdeti lelkesedés eddig tartott, vagy az, hogy "érezzük a végét", vagy az, hogy nem lehet két hétig ugyanarról (az egyébként is megfoghatatlannak tűnő) témáról írni, beszélni, vitatkozni; vagy az, hogy az offline élete mindenkinek besűrűsödött; vagy az, hogy a napfény és a jó idő kirobbantotta az embereket a gép elől, vagy mindez együttvéve... A lényeg az, hogy fáradtnak és fásultnak érzem magam (magunk) és a legkevésbé sem produktívnak. De minden rosszban van valami jó: így teljesen azonosulni tudtam azzal, amit Kulcsár Zsolt mondott az elmúlt alkalommal: egy konnektivista kurzus rendelkezzen fix keretekkel! Legyen eleje és vége, és ha vége van, le kell zárni, az utóéletre semmi szükség.
Bár a "mindjárt vége" hozzáállás nem igazán passzol a konnektivista személeltmódba, gyanítom, hogy többeknek (köztük nekem is) olykor mégis igen erős motivációt nyújt ez a gondolat. Sajnálom.
Forrás: http://bit.ly/JRg5ke
Szandra előadása a nyílt oktatás bemutatásával kezdődött, melynek alappillére az adaptivitás (megváltozott környezethez/állapothoz való alkalmazkodás). Az oktatásra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a pedagógus egyéni módszereket biztosít a különböző igényű, képességű és különböző előismeretekkel rendelkező tanulók számára. Azonban a nyílt oktatás nem csak a tanárszerep módosulásával jár, hanem a hallgató szerep változásával is (multitasking, részvétel a döntéshozatalban, aktív részvétel, IKT eszközök használata, tartalommegosztás.)
Ezután néhány konkrét példa bemutatása következett, a kurzus során többször emlegetett OpenUniversity és Khan Academy mellett valamennyire a hágai FernUniversitätet is megismerhettük.
Ezek után a KONNEKT-re került a sor. Szandra szerint ez a csoport és módszer azért volt hasznos, mert lehetőséget teremtett arra, hogy "a tanulók saját maguk oszthassák be tanulásra szánt idejüket". Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, aki eddig is saját maga osztotta be a tanulásra szánt idejét :) De ha Szandra ezzel arra célzott, hogy a hirtelen megjelent idő és energia ráfordítást igénylő tevékenységek, melyeket rendszeresen kell végeznünk, befolyásolták az eddigi félévek megszokott menetét, és erre valahogyan reagálnunk kellett - akkor végülis igen. De számomra hangsúlyosabb az eddig nem használt IKT eszközökkel való megismerkedés. Bár enyhe túlzásnak tartom, hogy megismerkedtem velük, és azt is, hogy ennek a kurzusnak keretein belül, de a digitális tolltartómba passzív eszközként tényleg sok hasznos dolog bekerült. Szandra másik állítása, hogy a KONNEKT csoport egy "magasabb szintű önismeret" lehetőségét kínálja: résztvevőként megtudhatom "mik a korlátaim, mire vagyok képes, feladom-e ha valami nem megy, képes vagyok-e az önszabályozásra?" Nos ezzel kapcsolatban is azt gondolom, hogy ha nem lennénk képesek az önszabályozásra, akkor nem lennénk mesterképzésen végzős hallgatók. Én önmagamról semmit nem tudtam meg - pontosabban semmi újat. A korlátaimat pedig végképp nem ismertem meg. (Illetve de: az ismétlést és a tizedik értelmetlen mondatot már nagyon nehezen bírom.)

Konkrét kutatási eredményekről is hallhattunk, többek között arról, hogy a KONNEKThez nem kapcsolódó hallgatók az időtényezőre hivatkozva maradtak a csoporton kívül. A lemorzsolódás legfőbb okának is ez lett kikiáltva: az időhiány. Lehet többen és nagyobb kedvvel vágtunk volna bele, ha tudjuk: egy idő után stabilizálódik a helyzet, kialakul egy blogírási "rutin"... Bár én még nem teljesítettem a saját elvárásaimat: szerettem volna, ha a kurzus végére nem úgy ülök le blogot írni, hogy feladatot végzek, hanem a témával kapcsolatos felismeréseim ellenállhatatlan közlési vágyának csillapítása érdekében. Szóval azért, mert el akarok mondani valamit. De az esetek 90 százalékában nálam sajnos nem erről volt szó. Talán nem voltam elég aktív, vagy hiányzott egy inspirátor, vagy hogy tudjam, mi fán terem a konnektivizmus... Fene se tudja. Ha újrakezdhetném, biztosan másképp csinálnám. Pedig számomra nem is a blogírás volt a legvonzóbb a kurzusban (sőt! eléggé ódzkodtam tőle), de Szandra eredményei azt bizonyítják, hogy ezzel kisebbségben voltam. Számomra a közös tanulás, a közös csoport, a közös tudás, a közös fórum a közösség, a KÖZÖS-ség volt a legvonzóbb. (És persze az, hogy nem kell év végén vizsgázni, de a külső motiváció idő közben elhalványult. Na jó, a mélypontokról azért ez rántott vissza, de őszintén mondom, hogy gyakran megfeledkeztem róla).

Inspirátor
Beleszerettem az inspirátor szóba, és abba a tevékenységbe, amit papírforma szerint végeznie kellene. Szandra feltette a kérdést: miért nem jelentkezett senki a csoportból inspirátornak? Erre nem tudok válaszolni, azt viszont elmondhatom, én miért nem tettem. Egyrészt meg voltam rémülve a teljesíthetetlennek látszó követelményektől, nem akartam még valamit a nyakamba venni, ami ki tudja, mennyi plusz melóval jár. És nem a plusz melón van a hangsúly, hanem azon, hogy milyennel és mennyivel. Magyarul: fogalmam sem volt, mi a feladat. Azok alapján, hogy 2-3 összesítő született "az inspirátorok jegyzetei" cím alatt, abból nekem nem volt egyértelmű a "munkakör". Nem sokkal később ezek is elmaradtak, így végképp nem láttam indokoltnak, hogy jelentkezzek olyan posztra, ami valójában nincs is. És az én "inspirátor-értelmezésem" egész mást jelent, mint heti összefoglalók, vagy az adatösszesítő táblázat kitöltése. De ezt már az előző bejegyzésemben kifejtettem.

Ami a korrekt-konnektet illeti... Ez egy csoporton belüli zárt csoport, aminek tulajdonképpen bárki tagja lehet, aki kéri (az oktatón kívül). Persze én is nagyon kíváncsi voltam, miről folyik ott a diskurzus, de igyekeztem ahhoz tartani magam, hogy nyitott a tanterem, nyitott a gondolkodás, nyitottak a lehetőségek; nem szerettem volna "bezárkózni". Így visszaolvasva nagyon nemes eszméktől vezérelve maradtam ki ebből a dologból. Pedig annyira nem is így van. Nehéz kimondani (mert nem szeretnék senkit megbántani), de nem tartottam fair dolognak. És pont ez az! Olyan nehezemre esik szó szerint leírni, amit gondolok, mert azon aggódom, hogy valaki megsértődik vagy nem fog kommentelni ezután... Pedig mindannyian felnőttek vagyunk, és (1) vállalnunk kell a véleményünket, (2) tudnunk kell meghallgatni és elfogadni a kritikát. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben meg is kell fogadni, csak azt, hogy intelligensen tudomásul venni, hogy valakinek ez a véleménye. Nehéz úgy beszélni erről, hogy nem tudom pontosan, mi folyik a korrekt konnektben, Szandra például érdekképviselethez hasonlította. De elképzelésem sincs, mi az, amit ne lehetne a KONNEKT-ben megbeszélni, ha mindenki érdeke. Ha pedig csak privát érdek, akkor lehet személyes üzenetet küldeni.

Adatösszesítő táblázat. Mikor először megláttam, nagyon hasznosnak véltem. Azóta pedig egyre nagyobb és nagyobb erőt tulajdonítok neki. Szerintem ez a legerősebb külső motiváció! Vagyis a félév során nem is gondoltam arra, hogy majd a legvégén milyen jegyet fogok kapni, viszont arra minden este, hogy még hiányzik az az "ok". A táblázat egyrészt informál: hogy állnak a többiek, és hogy állok én a többiekhez képest, a heti követelményhez képest. És az hétszentség, hogy ösztönzően hat az emberre, ha látja, hogy valami nem olyan, mint amilyennek látni szeretné. Ezen felül a lemorzsolódók neve mintegy fenyegetésként ott maradt a táblázatban, ami szintén nem a nyugodt naplopáshoz segít hozzá leginkább. Illetve így lenne ideális estben. Felmerült már, hogy nem mindig naprakész a táblázat, és hogy nem biztos, hogy mindenkinek megvolt kilóra a 28 komment és tweet, mégis megkapta a felszabadító két betűt. Ezzel kapcsolatban két dolog: Nem gondolom, hogy pontosan 28 komment/tweet szükséges ahhoz, hogy az ember a csoport aktív tagja maradhasson, és ha csak 26-ot ír, akkor is kapja meg az okét. Másrészt nem tartom igazságosnak, hogy valaki kétszer annyit dolgozik, ír, olvas vagy kommentel, és ugyanazt a két betűt kapja meg. (Mi a fene van velem? Teljesen magam ellen beszélek!!)
Ehhez szervesen kapcsolódik az utólagos pótlási lehetőség. Az előadáson is elhangzott, hogy az Y generáció sajátja a halogatás. Én ezt vállalom, tényleg mindent halogatok. De most, hogy napok óta őszinteségi rohamom van, elárulom: mindaddig, amíg nem azért írok, hogy a mások véleményét továbbgondolva vagy a másokkal folytatott vita eredményeként felépíthessek egy másik bejegyzést, addig nem látom sok értelmét. Mert ha nem tudok újat mondani, akkor kényszerből írok valamit, és ha kényszerből kell, akkor halogatni fogom. Nem vagyok egy rétor, és nem is szeretnék senkit meggyőzni a saját álláspontomról (ezért inkább nem is hangoztatom), inkább felteszek egy kérdést: ha valaki szombat este hallja először (mert hála neked IKT, meghallgathatjuk bármikor!) a szerdai előadást, akkor neki nem lehetnek impulzív gondolatai szombat este? Nyilván ez azt eredményezi, hogy a második bejegyzését is később írja, és nagy valószínűséggel kevesebb komment segítségével. Már ha egyáltalán a kommentekre építve ír... Én személy szerint teljesen eltértem ettől a formától, de remélem az utolsó héten még lesz lehetőségem arra, hogy kipróbáljam: hogy kellett volna.

Forrás: http://bit.ly/KBljD0
Konnektivizmus
Még mindig nem tudok mihez kezdeni ezzel az egésszel. Kicsit sajnálom, hogy nem egy lehetőségként volt beállítva... Egy képlékeny anyagként... Tessék. Itt egy ötlet. Egy módszer. Még kísérleti fázisban van, ismerjük meg közösen! Találjuk meg a működő részeit, találjuk meg a gyengepontjait, tapasztaljuk meg hogy hogyan működik -együtt, közösen, velem az inspirátorral! Aztán ötleteljünk: mire jó? Te mire használnád? Mindenki gondol erről valamit! Mondjuk el egymásnak, reflektáljunk, aztán amiben megegyezünk, azt tegyük be a közösbe! (jé, én konnektivista módszerrel szeretnék a konnektivizmusról tanulni? ez elég beteg.) Ehhez képest azt látom, hogy a konnektivizmus az egekig van magasztalva és azt érzem, hogy én vagyok a hülye, és csak a kiváltságosoknak adatik meg az, amit mindenki áhít: érteni a konnektivizmust.

2012. május 4., péntek

Konnektivizmus II.

Ez egy nagyon más bejegyzés, mint az eddigiek. Személyes, mellébeszélő, panaszkodó, és holnap meg is fogom bánni, hogy közzétettem. Ezek után mindenki olvassa saját felelősségre!


Újfent késtem, elnézést mindenkitől. Valahogyan nem engedelmeskedett sem az agyam, sem a kezem, akárhányszor ültem le a gép elé. De a szégyenérzetem most felülkerekedett. (Ó jaj, konnektivizmus, ez ellened szól!) Ennyit a magyarázkodásról, és most következik a várva várt film.
A konnektivizmusnak előbb volt jó gyakorlata, mint elméleti háttere. Tudomásul véve. A kurzus folyamán a történelem megismételte önmagát. Mély (és hideg) vízbe dobtak bennünket - aki elég kitartó volt, most a felszínen van és közeleg a szárazföld felé. Aki nem volt kitartó és nem szentelt időt/ energiát az ügyre, az elsüllyedt. Szóval mély víz. Így fogok csak igazán megtanulni úszni - gondoltam. Aztán a kurzus végéhez közeledve fellebbent a fátyol: a mi is a konnektivizmus valójában. Így utólag azt gondolom, hogy talán érdemesebb lett volna először megismerkedni magával a módszerrel. Talán befolyásolta volna a csoport munkáját, ha tudjuk, mit kellene csinálni. Ha valaki elmondja, hogyan kell úszni és hogy elsüllyedek, ha nem teszem ezt (vagy csak szakaszosan/ kihagyásokkal). Így viszont azt érzem, hogy "tudtam valamit a konnektivizmusról", pontosabban azt hittem, hogy tudok valamit, erre arcul csapott a felismerés, hogy fogalmam sincs az egészről. Mi az a konnektivizmus? Tanuláselmélet? Nem. Oktatásmódszertan? Nem. Csoportmunka? Nem. E-learning? Nem. Eszközhasználat? Dehogy. Paradigmaváltás? (Ezek után?!) Nem. Akkor mi? Módszer. Ez jól hangzik. Konnektivista módszer. És ez mit jelent? :)
Forrás: http://bit.ly/JZIrKl
Szerdán délelőtt Kulcsár Zsolt volt a vendégünk, aki nagyban hozzásegített ahhoz, hogy gondolatokkal töltődjek fel a konnektivizmussal kapcsolatban. Bár messzemenő következtetéseket még most sem tudok levonni, és nem tudok fantasztikus felismerésekről vagy káprázatos összefüggések felfedezéséről beszámolni, de ezt a saját számlámra írom. És annak ellenére, hogy tudom: nem a személyes véleményemet és benyomásaimat kellene leírnom a második bejegyzésben, mégis ezt teszem. És vállalom a következményeket!


Ami legelevenebben él bennem: nem tanár, nem facilitátor, nem szakértő: INSPIRÁTOR! Ez hiányzik a mi csoportunkból. Nem a "megnevezésen" szeretnék lovagolni, hanem azon, milyen hatása van egyi vagy másik jelenlétének. És a szabályok ellenére most a bennem keltett hatásokról fogok beszélni.
Ha egy tanár jelen van a tanulási folyamatban, akkor számomra tulajdonképpen az elvárások megtestesítője van jelen. Az, akinek meg akarok felelni, akinek azt mondom, amit hallani akar - hogy jó jegyet szerezzek. És persze soha nem mernék ellentmondani. Ez egy nagyon-nagyon rossz berögződés. Tudom az agyammal, de képtelen vagyok levetkőzni (ezt a mára már "megszokást") amit magamra kényszerítettem 7 éves koromban.Tehát külső motiváció, óriási befolyás, 0 interakció, vita, szabad tudásalkotás. (Légy átkozott, formális oktatás!) 
Bezzeg egy facilitátor jelenléte! (Facilitátor: „Olyan személy, aki elősegíti az egyének és szervezetek hatékonyabb működését, az együttműködést és a szinergia kialakítását. Maga semleges marad, nem foglal állást, nem nyilvánít vagy hangoztat véleményt a megbeszélés során, ezáltal elősegítheti a tisztességes, nyílt és a résztvevők bevonását biztosító folyamatokat, a csoportmunka sikeres elvégzése érdekében.” /Doyle, M. 2007./ Forrás: Felnőttképzési Szemle) Tehát semleges. Nem foglal állást, nem véleményez, nem skáláz, nem minősít. Skálafüggetlenség szempontjából jónak tűnik. Csakhogy konnektivizmus esetében nem a csoportmunkát kellene elősegíteni, hanem a hálózati munkát, és nem is feltétlenül az együttműködés kialakítása a cél. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs benne nyakig a folyamatban, hanem tökéletesen semleges, valahogy érvénytelennek tűnik. Szerintem.
Szakértő jelenléte: Majdnem a tanár esete. (Szakértő: "Köznapi értelemben a szakértő a témához értő, tájékozott, tapasztalt, jól felkészült, szakmai vélemény megfogalmazására képes személy. Egy-egy szakterületnek elismert képviselője, köztiszteletben álló személyisége." Forrás: A szakértői munkavégzés irányelvei). Nesze neked skálafüggetlenség! A szakértő nem mindenkivel egyenlő, ő ki van emelve. Mindent tud a témával kapcsolatban, bizonyára határozott véleménye és mindig igaza van.
És végül az inspirátor (Inspirátor: Sugalmazó, ösztönző, felbujtó. Forrás: http://ertelmezoszotar.atw.hu/) Ha az inspirátor valóban inspirál (sugall, ösztönöz, megihlet) akkor ő az emberünk! Ösztönöz. Nem jeggyel vagy tekintéllyel, hanem azzal, hogy ő is része a folyamatnak, "elsődlegesen szórja a hatásokat", ő készül el először a bejegyzéssel, kérdéseket vet fel, konstruktívan szól hozzá, gondolatokat indít el és rendszeresen visszajelez. Nem csak (vagy nem feltétlenül) az egyéneknek/egyénekről, hanem a folyamatról is. Az inspirátort én motornak képzelem. A folyamat motorjának. Bár ennek azt kellene jelentenie, hogy ő működteti. Ez pedig nem igaz. (Mi működteti a konnektivizmust? A hálózat?) Az inspirátor lendületes hajtóerő. I need one. No. I need two! Nem viccelek. Két inspirátorra lenne szükség! Az egyik viszi a témavezető vezérfonalat, a másik pedig egy reflektív szerepkört tölt be. Az előbbihez "mélyen kell ismerned a célterületet, és nem árt, ha a szakmában is letettél már valamit az asztalra. Szóval fontos, hogy a résztvevők számára hiteles légy abban, amit közvetíteni szeretnél feléjük." Utóbbihoz "inkább sokoldalúság kell, nem árt egy kis humorérzék, és fogékonyság a téma iránt." Kulcsár Zsolt egyik bejegyzéséből idéztem, és meg is hallgattam néhány "duplainspirátoros" vitaindító/ gondolatébresztő beszélgetést. Egyébként a konnektivista tanár(?)szereppel kapcsolatban (és a két inspirátor működésének megfigyelésére) ez a podcast érdekes lehet.
Kulcsár Zsolt szerint nem probléma, (sőt!) ha az oktató az inspirátor, én ezzel azért vitatkoznék. A tanár személye, akármilyen szerepben tűnik fel a csoportban, mindenképpen befolyásolja a folyamatot. Elhangzott az is, hogy nehéz (pláne 200 fős csoport esetében) olyan inspirátort találni, akit mindenki elfogad. (Pláne kettőt! :]) Én azt gondolom, hogy egy független, hozzáértő (és elegendő idővel rendelkező) személy, akit senki sem ismer személyesen, mindenki számára elfogadható lehet. Aztán hogy szimpatikus lesz-e vagy sem, az már csak az inspirátoron múlik.
Forrás: http://bit.ly/Kx3sHh
Na. Ez az inspirátor szerep jól hangzik. De tőrbe csaltam saját magam: én a KONNEKT-hez viszonyítok, amiről azt hiszem kimondtuk, hogy nem "igazi" konnektivista kurzus. Szóval ezzel nem kerültem sokkal közelebb a konnektivizmus megismeréséhez. Még mindig nem tudom, mikor mondanám azt, hogy: 'na ezt a témakört konnektivista módszerrel lehetne leghatékonyabban feldolgozni!" Szóval nem tudom, mikor lehet/ érdemes alkalmazni. Erre valamelyest válaszként szolgált a szerdai beszélgetésen Kulcsár Zsolt által említett néhány (végre!!) konkrét példa. Amit leszűrtem: Marketing céllal, terjesztési, népszerűsítési vagy bemutatási, megismertetési szándékkal érdemes használni ezt a módszert (például új termék bevezetésénél.)


Amiért tetszik...
Töredelmesen bevallom, fogalmam sem volt, mire lehet jó a konnektivista módszer résztvevői szempontból. Egyrészt az a bizonyos közös tudás, ami szerintem nem is annyira közös tudás, hanem közös gondolkodás: reflexiókkal továbbgondolásra ösztönzés, új nézőpontok megismerése, a látókör tágítása, egymás inspirálása, "megtermékenyítése". Egy nagy brainstorming. Az "új nézőpont" sokkal többet jelent, mint meghallgatni mások véleményét. Egy konnektivista csoport iszonyú heterogén lehet, fizikustól kezdve filozófuson keresztül, mélytengeri búváron át a művészig bárki a tagja lehet, és ezek az emberek nem gondolkodnak egyformán, viszont lehet bennük közös pont, aminek kapcsán összejöhetnek egy ilyen csoportba. Az mondjuk kérdés, mennyire ismeri meg az ember a másikat... Mert egy másik szimpatikus lehetősége a konnektivista módszernek, hogy sok embert mozgat, tehát aki élelmes, hasznos kapcsolatokra tehet szert - ha kiderül egyáltalán, hogy kik a tagjai a csoportnak. Ez még mindig nem egészen világos...


Amiért nem annyira...
A módszer használatához szükség van egy "belépési küszöbre". Egyáltalán nem biztos, hogy minden résztvevő rendelkezik a szükséges ismeretekkel, sokaknak ismerkedniük kell a módszerrel, az eszközökkel. De ha elég nagy a belső motiváció, ezekre a problémákra gyorsan lehet megoldást találni. És ha már belső motiváció... Egyrészt ez is egy nagy nehézsége a dolognak, hogy teljes mértékben a belső motivációra épít. De arra jutottam, hogy nem kizárólag az olthatatlan tudásvágy jelent belső motivációt. Minden, amit az ember a fejlődése érdekében tesz, az lehet belső motivációtól vezérelve. Kb 200 ilyen emberre van szükség, és már működhet is a módszer. Viszont az óriási lemorzsolódás ellenére is maradnia kell 40-50 aktív főnek, amit gondolom nem olyan egyszerű elérni. Mint ahogyan témát találni sem olyan egyszerű. (Bár kérdés hogy módszerhez keresünk témát vagy témához módszert?) Szerintem annyira nem tartalomfüggetlen ám ez a konnektivizmus, mint ahogy állítottuk. Persze, elfogadom, hogy "nincsen lezárt téma" és a fizika törvényeire jobb magunktól rájönni, mint diktálás után leírni egy füzetbe. De akkor sem gondolom, hogy bármilyen területen hatékonyan alkalmazható lenne a konnektivista módszer. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy a sokat emlegetett szerelem jó téma lenne. Nem tudom elképzelni, hogy tanulás történne. Pont azért, mert szubjektív a téma, tapasztalatcsere vagy élménybeszámoló lenne a dologból. Bár ha abból indulok ki, hogy "minden tanulási folyamat reflexió", akkor még akár tanulás is végbemehet. De ez csak a szavak csavarása. Egyrészt én például nem szívesen osztanám meg ismeretlenekkel a szerelemmel kapcsolatos gondolataimat, tapasztalataimat, mert túlságosan személyes dolog ez ahhoz, hogy kiteregessem. Másrészt erről felesleges beszélni, ezt megélni kell. Nekem ezt mondta a nagymamám, és én tartom magam ehhez. :) 
Bár... Talán mégis érdekelne a szerelem téma konnektivista keretek között: ha mondjuk a színpadon vagy a szépirodalmi művekben való megjelenéséről lenne szó. Erről aztán lehetne beszélni, egy kis személyesség úgyis belecsempésződne... És talán tanulok valamit másoktól, másokról vagy mások reflexióiból.


Forrás: http://bit.ly/IMVqNa
Valójában az a baj, hogy nem is tudom, mit lehet elvárni egy konnektivista képzéstől. Azt, hogy új tudás születik a közös munkából? Azt, hogy a többiek beindítják az agyam és én is beindítom másokét? Vagy hogy nagyon alaposan és behatóan megismerek egy témakört? Vagy ezt konnektivistája válogatja?
Kétségbeesésem a tetőfokára hágott, szeretettel várom a megnyugtató, bosszantó, dorgáló, konsrtuktív és kritizáló megjegyzéseket is!