Speciális csoportok és IKT II.

Az utolsó hét, az utolsó téma, az utolsó bejegyzés. Esélyegyenlőtlenség, fogyatékossággal élők, speciális helyzetű csoportok, akadálymentesítés, IKT. Nagyon nehéz volt ez az egy hét, részben a téma miatt, részben a csoporton belüli különös történések miatt (de erre most nem fogok kitérni). A legnagyobb nehézséget abban látom, hogy az e heti témát a legtöbben nagyon szubjektíven közelítettük meg (ezért gyakran el is tértünk a vezérfonaltól), és természetes, hogy nem értettünk egyet mindenben. Ez alkalommal részben reflektálok az előadáson és a témahéten elhangzottakra, részben pedig folytatom személyes tapasztalataim megosztását. Ez utóbbival kezdem, elmélyedésre buzdítva saját magamat is.

Forrás: http://bit.ly/L7kaDD

Egy alkalommal, mikor hazautaztam, egy vak lány mellé szólt a jegyem a vonaton. Először nagyon kényelmetlenül éreztem magam, szerettem volna megszólítani, de nem volt hozzá bátorságom. Legnagyobb meglepetésemre ő kérdezte meg egyszer csak: "Meddig utazol?" Miután kiderült, hogy ugyanaddig utazunk, és 4,5 órára össze leszünk zárva, valahogy egyértelművé vált, hogy végig beszélgetni fogunk. Az első "sokk" akkor ért, mikor a lány közölte velem, hogy egy pillanat, csak felhívja az anyukáját, hogy elindultunk. Én hülye rögtön rávágtam, hogy hadd segítsek, mi a szám? Erre egy kedves mosoly kíséretében kaptam a választ: egyedül is tudom kezelni, nézd! És megmutatta nekem, hogyan használja a mobiltelefonját (hangos menüvel rendelkező mobilja volt). Mondta, hogy nem kell vele foglalkoznom, ha van valami más dolgom, végezzem nyugodtan, ő olvasni fog. Vagyis hangoskönyvet hallgatni. De erre végül nem került sor, végigcsacsogtuk az egész utat. Elmesélte, hogy kollégiumban lakik ép lányokkal egy szobában, hatan vannak és nagyon jó barátnők. Egyedül akkor érzi magát kicsit rosszul, amikor a lányok az új ruháikat/cipőiket mutogatják egymásnak és órákig fésülködnek és készülődnek, mielőtt elmennek sétálni. Az út végére elég bizalmas viszonyba kerültünk (ezzel nem is szeretnék visszaélni), és volt bátorságom megkérdezni mindent, amire kíváncsi voltam. Ismeri-e a színeket? Tudja-e, hogy ő hogyan néz ki? Milyennek képzel engem a hangom alapján? Mit szeretne csinálni, ha befejezte az iskolát? Elképesztő élmény volt. Mikor megérkeztünk, szerettem volna segíteni neki a leszállásnál, és akkor jött a második "sokk": halvány lila segédfogalmam sem volt, hogyan csináljam. Biztosan megérezte a bizonytalanságomat, mert mondta, hogy belémkarol, és mehetünk. Igen ám, de a vagon folyosója túl szűk volt ahhoz kettőnknek. Előre mentem, és bénáztam tovább. Akkor jött a harmadik sokk: "Csak vak vagyok, nem hímes tojás!" És közben mosolygott. Elmondta, hogy neki az a legkényelmesebb, ha fogom a könyökét, határozottan vezetem és mondom, mi történik éppen.
Ha ez előtt az eset előtt olvasom Weszely Orsolya blogját, amiben ajánl egy oldalt, ami 16 jótanácsot fogalmaz meg, akkor lehet nem lettem volna ennyire esetlen. Rögtön az első javaslatot megszegtem: "Csak akkor tegyen fel társának vakságára vonatkozó kérdéseket, ha emberi kapcsolatuk erre feljogosítja Önt! A felületes ismeretségek erre senkit sem jogosíthatnak fel." De most pótoltam a hiányosságaimat, és bátorítok mindenki mást is, hogy tegyen így!


Most pedig - csak hogy az előadáshoz is kapcsolódjak - szeretnék bemutatni néhány IKT eszközt, ami a fogyatékossággal élők és a speciális szükségletű embereket segíti, valamint fokozza az önálló tanulás/ munkavégzés lehetőségét számukra.
Vakok és gyengénlátók
Mindannyian tudjuk, hogy a vak emberek is írhatnak-olvashatnak a Braille-ABC-nek köszönhetően. Azt már kevesebben, hogy létezik Budapesten (is) Braille könyvtár 1896 (!) óta. Azonban ez a speciális írásmód nem található meg mindenütt a hétköznapi életben, sőt! Gondoljunk a legegyszerűbb példára: szeretnénk elmenni a boltba, de nem tudjuk, hogy nyitva van-e vagy hogy egyáltalán egy bolt előtt állunk-e. Ugyanis nincs kiírva rá semmi Braille-írással. Szerencsére az IKT fejlődése számos új lehetőséget kínál: például olyan hordozható számítógépet, amely felismeri és hangosan felolvassa a szöveget. (Azt mondjuk nem tudom, hogy honnan tudja egy vak ember, hogy hol vannak a betűk.) Ennek a szerkezetnek a segítségével az étlap, a menetrend, vagy akár a kaputelefonhoz írt nevek is "olvashatóvá válnak". És természetesen nem csak a hétköznapi életben használhatóak. Nem árulok el újdonságot, mikor azt mondom: a vak emberek oktatása speciális eszközöket igényel. "Vannak olyanok, amelyeket célzottan nekik fejlesztettek ki, de sok eszközt átalakítva, adaptálva tettek számukra használhatóvá. Ilyen például a domború, tapintható térkép." - olvastam az OFI Tudástárában. "A matematika tanításához az abakuszt, tapintható vonalakat rajzoló körzőt, törtdobozt, egyéb tapintható szemléltető- és mérőeszközöket, hang-, illetve pontírású kijelzővel ellátott kalkulátorokat használnak. A kémiai kötéseket, molekulaszerkezeteket is lehet ábrázolni tapintható formában. De a számítógép egyre nagyobb szerepet kap a vak tanulók oktatásában" Az említetthez hasonló felolvasó szoftverek (képernyőolvasók) teszik lehetővé a számítógép használatot a vak személyek számára. Az előadáson elhangzott, hogy a Jaws a legnépszerűbb ilyen szoftver, melynek használatát számos oprendszer támogatja. De ez korántsem minden. Léteznek Braille laptopok, sőt, Braille nyomtatók is!

Forrás: http://bit.ly/L7a3i1

A gyengénlátók és aliglátók oktatásában a láthatóság és az olvashatóság biztosítása a fő szempont. Ez olykor 15-60-szoros nagyítást is jelenthet, szóval a szokványos méretű taneszközök tulajdonképpen használhatatlanok a gyengénlátó és aliglátó személyek számára. " Számukra nagyobb méretű betűt, ábrát kell biztosítani, és szükség esetén lehetővé tenni a közelebbről való szemlélődést." Erre többféle optikai eszköz is alkalmas lehet: "kézi, elemes lupék, hasábnagyítók, teleszkópok, távcsőszemüvegek, elektronikus olvasókészülékek."  


Siketek és nagyothallók
Fontos tisztázni, hogy a nagyothallók nem veszítik el teljesen a hallásukat, ezért van rá mód, hogy auditív impulzusokat fogadhasson és adhasson. Erre a legismertebb eszköz a hallókészülék. A diszkrét, fül mögött elhelyezkedő kis eszköz segít abban, hogy a hallássérültek is elsősorban hallásuk révén fogják fel a beszédet, és így a szájról olvasás kiegészítő szerepet kap. "Egy másik lehetséges segédeszköz az adó-vevő készülék." Ez (értelemszerűen) egy adó és egy vevő részből áll, és teljesen mobil. Abban különbözik a hallókészüléktől, hogy kifejezetten azokat a hangokat erősíti fel, ami az adótól származik. Ha tehát egy oktató előadást tart, és nála van az adó-készülék, a vevő kizárólag az ő hangját erősíti fel, és kiszűri a felesleges háttérzajokat. Kérdés, hogy egy tanár hajlandó-e magához venni az adó-készüléket. Hallhattunk a héten olyan példát, mikor az oktató elutasítóan nemet mondott egy ilyen kérésre. Pedig ez aztán tényleg nem jár semmilyen plusz munkával... Azt hiszem, ez is azt a feltevésemet (talán mondhatom, hogy feltevésünket, hiszen sokan írtátok a saját blogotokban is) igazolja, hogy a befogadó attitűd megléte kritikusabb tulajdonsága egy tanárnak, mint a speciális képzettség. Egyébként ezen a honlapon további, a siketek és nagyothallók akadálymentesítését segítő eszközöket találhattok.


Mozgáskorlátozottak
"Azokat a személyeket, akiknek tartási és mozgásfunkciójukban tartós és visszafordíthatatlan állapotváltozás következett be valamilyen sérülés következtében, vagy esetleg ezek a funkciók már születéstől fogva hiányoznak, mozgáskorlátozottnak nevezzük." Tehát nem csak a kerekesszékesek, hanem azok is, akiknek valamely végtagjuk teljesen vagy részlegesen sérült vagy lebénult. A mozgáskorlátozottak számára is lehetőséget biztosítanak a tanulásra bizonyos digitális eszközök és programok. Szerintem a legelképesztőbb az a szemmozgással vezérelhető program, melynek segítségével lehetővé válik a számítógép kéz nélküli használata: a kurzort a szem mozgása irányítja. Találtam erről egy videót, bámulatos!

De persze ez önmagában nem elég, szükség van arra, hogy figyelembe vegyük a mozgássérült személyek igényeit. És ide most nem tudok általánosságot írni, mindenkinek másra van szüksége, máshogyan lehet segíteni a tanulásban, vagy akadálymentesíteni, élhetőbbé, kényelmesebbé tenni a (nem csak tanulási) környezetét. Ennek pedig csak egy szegmense az IKT.


Autizmussal élők
Furcsa mozgás, bizarr viselkedés, Esőember. Mindenkinek ezek jutnak először eszébe. Az Autizmus Alapítvány kutatócsoportja az alábbi definíciót határozta meg: „Az autizmus a szociális viselkedés, a kommunikáció, a képzeleti működés és a rugalmas gondolkodás fogyatékossága.” Viszont az autizmus esetében is igen eltérőek lehetnek az autista személyek és igényeik, szükségleteik. "Az autizmus minden értelmi szint mellett előfordulhat, és gyakran társul más fogyatékossággal, fejlődési zavarral. Ennek megfelelően a klinikai kép igen sokféle lehet, az autizmus súlyossága, az értelmi színvonal, az egyéb képességek, illetve fogyatékosságok és a gyermek személyisége függvényében.” Szóval leginkább úgy segíthetünk, ha megkérdezzük, hogy miben segíthetünk. 
Marianna megosztotta velünk a digitális eszközök oktatásban való alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatát: "A hiperaktivitásra, bármilyen furcsa is, nálam bevált. Igazából nem tudom, hogy miért, de elmélyültté teszi gyerkőcömet, ha a számítógépen szöszmötölhet valamivel." Igen. Érdekes módon a digitális eszközök valahogy lekötik a fogyatékossággal élő és ép gyerekek és felnőttek figyelmét is. Passzivitás esetén pedig fordítva működik: számítógéppel a lusta és kedvtelen gyerekeket is lázba lehet hozni. Az alábbi videó bemutatja, hogy hogyan tud segíteni egy iPed Touch az autista gyerekeknek a kommunikációban, tanulásban, önkontroll és kreativitás fejlesztésében, az önkifejezésben.

Őszintén remélem, hogy egy nap majd tényleg elérhetőek lesznek ezek az eszközök minden olyan ember számára, akinek szükségük van rá. Valójában ha onnan közelítem meg, hogy ezek az eszközök léteznek, és (bizonyos feltételekkel rendelkezve) beszerezhetőek, akkor nem is olyan siralmas a helyzet, hiszen nincs veszve semmi! "Csak" be kell szerezni ezeket az eszközöket! Ha viszont reálisan próbálom nézni, a helyzet igenis siralmas, akár az eszközök beszerzése, akár az IKT eszközökön túl az emberek hozzáállása jut eszembe. Elgondolkodtam, hogy én mit tudnék tenni? Én mivel tudnék hozzájárulni az elfogadáshoz, az akadálymentesítéshez? Mivel se tanár, se szülő, se gyógypedagógus, se iskolaigazgató, se IKT-fejlesztő, se orvos, se feltaláló nem vagyok, valószínűleg nem tudom jobbá tenni mindenkinek az életét és megoldani a problémáit. Én egyféleképpen tudok hozzájárulni ahhoz, hogy jobb legyen.
Megkérdezem: Segíthetek?