Első-hét-záró

Ami a Wikipédiás kétségeimet illeti, a csoporttagok hozzászólásainak és buzdításának köszönhetően választ kaptam számos kérdésre. Egyrészt a "kalózokat" zoknibáboknak hívják. De vannak ún. húsbábok (szavazóbábok, marionettek) is - ezek olyan felhasználókat takarnak, akik csak azért regisztrálnak, hogy egy vitát vagy szavazást befolyásolhassanak. 

Na tessék, befolyásolható a rendszer. Szerencsére sok ember dolgozik azon, hogy a bábokat kiszűrje a rendszerből: adminisztrátorok, gondnokok, anonim és megerősített szerkesztők, mentorok, ellenőrök, botok, bürokraták, és IP-ellenőrök dolgoznak azon, hogy a felületet megbízhatóbbá, nemkívánatos bejegyzésektől és téves információktól mentessé, fenntarthatóvá, folyamatosan fejleszthetővé tegyék. Sőt, működik egy Wikitanács is, amely a vitás helyzetekről, indítványokról hivatott döntést hozni. A tartalmi vitákról nem a Wikitanács dönt, ilyenkor véleménykérés után születik döntés, ezeket a vitákat mi magunk is kezdeményezhetjük/ befolyásolhatjuk. Adatvédelmi biztos tisztséget ugyan Magyarországon még senki nem tölt be, azt mindenképpen láthatjuk, hogy nagyon is szerteágazó a Wikipédia háttérembereinek hálózata.
(Aki kíváncsi, részletesen olvashattok a Wikipédia ellenőrzési rendszeréről, és a Wikipédia munkatársairól jogaikról és feladatkörükről is!) És hogy mit várhatunk el mondjuk egy adminisztrátortól? Az elvárt tulajdonságokat és ajánlott viselkedést fogalmazza meg számukra a Wikikett. Ez egyfajta útmutató, egy ajánlás, ami 10 alapelvet fogalmaz meg: 

• empátia, 
• ésszerűség,
• figyelmesség, 
• higgadtság, 
• korrekt viselkedés, 
• segítőkészség, 
• szigor, 
• tisztesség, 
• udvariasság, 
• visszafogottság. 

Ami pedig a szócikkek hitelességét illeti: a szerkesztési irányelvek között szerepel a semleges nézőpont, az ellenőrizhetőség és a források feltüntetésének követelménye, valamint az, hogy "a Wikipédia nem az első közlés helye"! Szóval a ki van ez találva, már csak használnunk kéne!
Aki ezek alapján kedvet kapott akár szerkesztésre, akár valamilyen wiki-tisztség betöltésére, az irányelvek és útmutatók között minden ehhez szükséges információt meg fogtok találni!

...

"Információ nélkül a kommunikáció csak nyugtalanságot okoz; kommunikáció nélkül az információ semmit sem ér." 

Nagy Péter: Az információs hadviselés című tanulmányának mottójaként olvastam ezt az idézetet, ami egy amerikai tábornoktól származik. És milyen igaz, kommunikáció nélkül az információ valóban nem ér semmit. Igen ám, de a kommunikáció is lehet többféle: egyirányú vagy két- vagy többirányú folyamat. Ez a hét azzal telt, hogy tudatosítsam: nem csak felhasználni (egyirányú), megosztani is lehet/kell (két- vagy többirányú). Több blog is foglalkozott az információk megosztásának problémájával, én most nem részletezném. A lényeg, hogy jelenleg igyekszünk átesni egyfajta szemléletváltáson ezzel kapcsolatban is, és törekszünk a megosztásra.
A kommunikációs társadalom kapcsán felvetődött a kérdés, miért ragaszkodunk a szöveg alapú kommunikációhoz? Mert visszakereshetőbb, mert ezt várják el tőlünk, mert nem rendelkezünk a videó/hangkészítéshez szükséges tudással/eszközökkel, mert nem akarunk kockáztatni. Ezek voltak az első gondolataim. Visszafelé haladok: Kockázat - ha a legszélsőségesebb példát képzelem el, hogy egy konferenciaszervezés során szöveges meghívó helyett videómeghívót küldenék, akkor sem kockázatnék akkorát. Lehet hogy lenne olyan, aki nem tudja megnyitni/meghallgatni, de semmiképpen sem tekernék ki a nyakam, amiért nem a hagyományos módon invitáltam őket. Én tehát nem szenvednék kárt, a konferencia már lehet, hogy igen. De ezt nem tudhatom, míg ki nem próbáltam :) A kockázatot, mint olyat mindenesetre kivenném a felsorolásból.
Eszközigény: nem várhatjuk el, hogy mindenki rendelkezzen kamerával, mikrofonnal, vágóprogrammal (és egy olyan géppel, amin ez utóbbi problémamentesen fut) és az ezek használatához szükséges tudással. Talán még ez utóbbi a leginkább elvárható. De amíg az egyetem nem biztosít ehhez eszközöket, kizártnak tartom, hogy az információs társadalom előrehaladásának érdekében mindenki beszerzi a nem szövegalapú kommunikációhoz szükséges eszközöket - a saját költségén, persze.
Ezt várják el tőlünk - az álláspontom nem változott ez alatt az egy hét alatt, még mindig így gondolom.
Visszakereshetőbb - vitathatatlan. 
Valójában válasz helyett egy kérdéssé sűrűsödött össze bennem az előző két témakör: Miért a kommunikáció szövegalapúságát firtatjuk, ha maga a folyamat sem működik úgy, ahogyan egy információs társadalomban működnie kellene? A többirányúságot, az interakciót kell először elültetni a fejekben? Vagy "cselekhez" folyamodva, rejtett tudásként adjuk át ezt embertársainknak? Eszembe jutott egy példa, hogy megosztottam már tartalmakat, csak nem a tanulmányaimmal kapcsolatban. Biztosan sokan ismeritek a mindmegette.hu weboldalt, ahol receptek százai találhatóak meg. Oda feltölteni és onnan letölteni egyaránt lehet, sőt, biztosítva van egy felület a hozzászólásoknak is. Én mindig hozzászólok, ha valamit kétszerannyi tejföllel vagy feleannyi cukorral készítek, így én is részt veszek az adott recepttel kapcsolatos diskurzusban. És mielőtt kiválasztok egy receptet (már eleve a hozzászólások száma, vagy a feltöltött képek(!) alapján választok) elolvasom az összes kommentet, és minden megjegyzésből ki tudok szűrni valami jó ötletet, hasznos tanácsot vagy utánozhatatlan fűszerkombinációt :) Kis túlzással akár a Konnekt csoporthoz is hasonlíthatnám, de nem ez a célom. Inkább az, hogy realizáljuk: megosztani igenis érdemes, már ilyen apróságokat is, mint egy recept!

Didaktikai modellek - jelszavaim: idő és hatékonyság /andm128/

Bevallom, eleinte nem értettem miért lesz az nekem jó, ha Usetrime-en is elérhető egy előadás - egyrészt mert nappalis hallgatóként elvileg nekem az a dolgom, hogy bejárjak az óráimra, másrészt túl nagy luxusnak érzem kihagyni az offline részvételt, tekintve hogy egy percnyire lakom a Kazytól. Aztán végiggondoltam, hogy nem csak közel lakó nappalis hallgatók vannak a csoportban, én -ha tehetem- ígyigy-úgyis bemegyek, a csoportban viszont bőven akad, aki nem tud személyesen megjelenni. Arról nem is beszélve, hogy minden közösségi érdek mellett mégiscsak hasznot húzok abból, hogy rögzítve vannak az előadások - kicsit megcsúsztam a blogírással, és nagyon is jó dolog az, hogy vissza tudom keresni az elhangzottakat. (Persze jegyzettel a kezemben, szóval van képem arról, mi miután fog következni, ez nagyon meggyorsítja a folyamatot!) Szóval egy (el)késett blogbejegyzéssel jelentkezem, a Didaktikai modellek, az oktatási folyamatot meghatározó alapelvek címet viselő óráról.

"A távoktatás didakti­kai rendszerében a tanítási-tanulási folyamat két szakasza tér­ben és időben a lehető legtávolabb kerül egymástól. A közvet­len irányítás a lehető legszűkebb térre vonul vissza, a közvetett irányítás pedig a lehető legnagyobb mértékben kiszélesedik.Döntő fontosságúvá válik a tanulói önirányítás, amelyet azon­ban a közvetett irányítás rendszere nemcsak inspirál, hanem szabályoz is. A távoktatás a tanulók önfejlesztő energiáinak maximális felhasználására épül, mégis arra törekszik, hogy a tanulást (a tanulói önirányítást) közvetetten, de minél határo­zottabban befolyásolja és vezérelje. A tanítók és a tanulók köz­vetlen kapcsolatai megritkulnak, esetleg el is tűnnek. A közve­tett irányítás a tanulóknál közvetlenül jelen lévő ismerethordo­zók és a tanulás irányítását megvalósító apparátus (metodikai instrumentumok) segítségével történik." 

(Kovács Ilma: Új út az oktatásban? 35.o. - online is elérhető!)

A távoktatás is egy oktatási folyamat, egy oktatásmódszertani helyzet. Mivel didaktikai problémaként is megközelíthető, átnéztünk pár didaktikai modellt, melynek tapasztalatai és bizonyos elemei kiragadhatóak, hasznosíthatóak. Az osztálytermi folyamatokat már jól ismerjük, most a távoktatást, mint folyamatszabályozást vizsgáljuk, ahol a tanulók sokkal ritkábban kontaktálnak az oktatóval. A kötött formájú, "én adok tartalmat, te meg tanulj" elképzelés is működhet távoktatásként, de az ilyesfajta tanulási folyamat hatékonysága igencsak kérdéses.
Itt felkaptam a fejem. Indokolatlanul erősen vonzódom a hatékonysághoz :) Épp ezért a vizsgált modellek közül is John B. Carroll tanulási hatékonyság-elmélete mozgatott meg legjobban.
Carroll modelljén kívül Cube kibernetikai-információelméleti didaktikájáról, Möller tanulási célorientált didaktikájáról, Bloom optimális tanulás elméletéről és Nagy Sándor/Falus Iván oktatási folyamat mikrostruktúrájának értelmezési lehetőségeiről esett szó.
Mint már említettem, engem a Carroll-féle modell fogott meg leginkább, ezért ezzel foglalkozom részletesebben.
A tanulási hatékonyság a tanulással töltött idő függvénye - állítja Carroll. Szóval minél több ideig foglalkozunk valamivel, annál jobban tudjuk. Igaz ez? "Egy ideig." - hangzott el az órán. Eleinte valóban érvényes ez a reláció, hogy minél több időt fordítunk rá, annál hatékonyabban sajátítjuk el. Aztán elfogy a motiváció, ami a tanulás hatékonyságának egy fontos eleme. És ez igaz? Eszembe jutott, hogy bizonyos területeken talán nem így van. Először a zsonglőrködésre gondoltam. Ott - ha például szeretnék megtanulni zsonglőrlabdázni vagy buzogányozni - minél több időt fordítok a gyakorlásra, annál jobb leszek. És a sikerélmény motiválni fog a további idő-ráfordításra. Ha már három labdával mindent tudok, jöhet a negyedik, ötödik, és így tovább. Vagy ugyanígy lehet a hangszeren való tanulással is. Vagy a színészmesterséggel. Minél több időt fordítok a gyakorlásra, annál jobb leszek. (Persze a kivétel erősíti a szabályt, a született tehetségeknek kevesebb idő-ráfordításra van szükségük.) Bár lehet épp a gyakorlás a kulcsszó. Gyakorlat. A gyakorlati tevékenységek tanulása különbözik az elméleti tudás-elsajátítástól. És nem minden esetben áll fenn a folyamatos fejlődés lehetősége (idő és hatékonyság szempontjából) a gyakorlati tevékenységeknél sem, például egy vízszerelő bizonyos ráfordított idővel megtanulja, amit tudnia kell, és aztán valóban nem lesz motivált arra, hogy több időt fordítson a tanulásra/gyakorlásra, a rutin átveszi a hatalmat az a további ráfordítás felett. Bár nem gondolom, hogy távoktatás formájában meg lehet tanulni zenélni vagy zsonglőrködni. (bár ki tudja... lehet egy-két jól összerakott oktatóvideó ugyanolyan hatékony, mint egy kontaktóra. Én még sohasem próbáltam.)
Ha pedig az elméleti anyagok elsajátítását nézem, akkor is egy cáfolat jut eszembe: minél több mindent tudok meg valamiről, annál több kérdés merül fel, annál inkább rájövök, milyen keveset tudok. Tehát: minél több időt fordítok arra, hogy megtanuljak valamit, annál jobban belemélyedek, annál több szemszögből látom, annál mélyebbre megyek, annál több ajtó nyílik meg, ami mögött tudás van. És annak ellenére, hogy a kérdések száma egyre csak nő, idő közben válaszokat is kapok - mi ez, ha nem hatékonyság? És közben -szeretném azt hinni- nem veszítem el a motivációmat, hiszen új és újabb, mély és mélyebb tartalmakkal, ismeretekkel találkozom, ami épphogy ösztönöz a tanulás folytatására, nemhogy a kedvemet szegi.
Órán az a példa hangzott el, hogy "ha egy évet adok rá, hogy megtanuljanak valamit, akkor is ugyanannyit foglalkoznak vele, csak egy évvel később". De ebben az esetben a ráfordított idő mindkét esetben ugyanannyi, így ezt nem vizsgálhatjuk a hatékonyság szempontjából. Ha a ráfordított időt növeljük, nő a hatékonyság is. Illetve nem. Akkor vagyunk hatékonyak, ha a ráfordított idő és az elsajátításhoz szükséges idő között nincs számottevő különbség. Ebből az aspektusból két végletet is megnéztünk:

• ha több időnk van, mint amennyi szükséges: eredményes, mert megtanuljuk, amit kell, de nem hatékony, mert időfelesleg keletkezik
• ha kevesebb időnk van, mint amennyi szükséges: nem eredményes, mert nincs időnk megtanulni, amit kell, és nem hatékony, mert tanulási célunkat nem érjük el

De mennyi idő szükséges egy tanulási feladat megoldásához? Az új információs-kommunikációs technológia eszközrendszereivel ezt meg tudjuk mérni. A befolyásoló tényezők a következők: a tanuló adottsága és kitartása, a tanítás megértésének képessége, a tanítás minősége (!) és a tanulásra fordítható alkalmak számossága. Az adaptív tesztelés is hasonlóan működik: A gyerekek feladatokat kapnak a tesztelés során, könnyűeket, nehezeket és olyanokat, amit biztosan nem tudnak megoldani. Pár teszt után meghatározhatjuk azt a tartományt, ahol azok a feladatok vannak, amiket az adott gyerek meg tud oldani. Minél több tesztet végzünk, a tartomány annál inkább szűkül, becslésünk egyre pontosabb lesz. Hogy miért jó mindez? A vizsgálónak azért, mert gyorsan jut információhoz, a gyereknek azért, mert nem kell feleslegesen könnyű feladatokkal bajlódnia, és nem kell frusztrálttá válnia amiatt, amit nem tud megoldani.


Távoktatási szempontból információáramlás folyamata kiemelten fontos (hol jelenik meg? merre halad?) Ezen kívül az oktatási folyamat egyben kommunikációs folyamat is, a kommunikációs csatornákat is figyelnünk kell: a résztvevők hogyan és milyen tevékenységre, milyen aktivitással használják? Ha ezekre a kérdésekre keressük a választ, egy információs-kommunikációs modell vázlatának alapja rajzolódik ki előttünk.


Többféle nézőpontból vizsgálhatjuk az információáramlás folyamatát (mint oktatási folyamatot). Az a találó hasonlat hangzott el, hogy olyan ez, mint a kreatív gyerekeknek gyártott legó, sokféle elemet tartalmaz tartalmaz, és sokféleképpen lehet felépíteni, összerakni.

A továbbiakban az oktatási folyamatot meghatározó alapelvekről beszélünk, ezeket nagyon röviden ismertetem:

• differencáliás - tanulók közötti különbség felismerése és figyelembe vétele. A differenciálás nem szelektivitást jelent! Senkit nem rekesztünk ki, a különböző tevékenységeket testre szabjuk. Ehhez azonban meg kell ismernünk az egyén sajátosságait. Erre távoktatási környezetben minden lehetőségünk megvan: tevékenykedtetni kell a tanulót, majd tevékenységeit elemezni.(A nyelvoktatásban ez már működik - szintmérések a képzés előtt). A hallgató digitális lábnyomát vizsgálva már azelőtt információt nyerhet az oktató, mielőtt elkezdődne az oktatás.
  Beszélhetünk tartalomközpontú (tananyag - "A jó tananyag nem lineáris és nem kötött pályán mozog") és  tevékenységközpontú megoldásokról.
• adaptivitás - az oktatási folyamatot tudjuk az egyéni igényekhez alakítani. Nyitottabb, kevésbé kötött tevékenységszervezés, egyéni különbségek figyelembe vétele és elfogadása, tanórán kívüli tevékenység
• LLL
• információmegosztás
• hálózatok, közösségek 

Ez utóbbi, a közösség fog motiválni, hogy legközelebb időben elkészüljön a bejegyzés, hiszen így nagy valószínűséggel komment nélkül maradok, a csoportfolyamatok szélén, marginális személyként, pedig ezt nem szeretném :)

Csapongás az információ keltette gondolatkáoszban

Információs társadalom, web 2.0, megosztani nem csak felhasználni, kulturális késés, idő, információ, wikipédia effektus, konnektív, facebook, twitter, idő, versenyképesség, nyitás, nyitott, blog, publikus, komment, idő, kultúra és egyén, ökológia, fiziológia, információ, együtt, közösen, csoport, és megint csak az idő.

Ezek visszhangzanak a fejemben szerda óta, nem is csoda, hogy nehezen vettem rá magam, hogy rendet rakjak az információ-gondolat-káoszomban. Pedig a szelektálás mellett azt hiszem a rendszerezés is elhanyagolhatatlan eleme a konnektív tanulásnak. (Lassan kezdem kifejezetten szükségesnek érezni a mindmeistert :) Vagy csupán arról van szó, hogy nem szabad sokáig várnom [idő!] egy-egy előadás után és hagynom, hogy a gondolatok ennyire begyűrűzzenek?) Aggodalomra semmi ok, megpróbálom zabolázni az információáramot (110011110101100101) ami kikívánkozik belőlem.

Az információs társadalommal kapcsolatban "100%-os egyetértés nincsen" - így kezdődött az első óra. Ahol információs társadalmi modellekről és ezek következményeiről hallhattunk. Sorra vettük: az információs társadalom valóban információs? a kommunikációs társadalom valóban kommunikációs? a tudásalapú társadalom valóban tudásalapú?

Az információs társadalom középpontjában az információ áll - gondolhatnánk. Egészen szerdáig meg sem fordult a fejemben, hogy ezt megkérdőjelezzem. De ennek az éremnek is két oldala van. Egyrészt - ami már egész jól megy - ott az információkeresés, -gyűjtés, -felhasználás az egyik oldalon. A másikon viszont az ismeret-, tudás-, tartalom- és információmegosztás, hozzáférési lehetőség biztosítása. Ezt az oldalt igencsak elhanyagoljuk - jobban mondva figyelmen kívül hagyjuk, nem tudunk róla vagy egyszerűen nem használjuk. Pedig ha belegondolunk, valakinek megosztania is kell ahhoz, hogy mások felhasználhassák. Eddig világos. Nézzük tovább.

A technológia fejlettsége számos lehetőséget biztosít a kommunikációra. Mégis az emberek többsége a szövegalapú kommunikációt részesíti előnyben (e-mail, sms, twitter, facebook, blogok, fórumok, már egy pizzarendeléshez sincs szükség arra, hogy beszéljünk). Felvetődött a kérdés: miért nem váltunk hang- vagy videóalapú kommunikációra? Egyrészt egyetértek azzal, amit Teréz blogbejegyzésében olvastam: a szövegalapú visszakereshetőbb és könnyebben feldolgozható. Persze ez nem ok arra, hogy görcsösen ragaszkodjunk hozzá életünk végéig. Akkor miért nem váltunk? Mert ezt várják el tőlünk. E-mailt kellett írnom, mikor konferenciát szerveztem a szakmai gyakorlatom alatt (amihez csatolnom kellett meghívót vagy meghatalmazó levelet egy kutatás esetében), e-mailt kell írnom az oktatóim 98%-ának, e-mailt írok a munkatársaimnak, a csoporttársaimnak, olykor a rokonaimnak is. Csak sejtésem van, hogyan reagálna a csoport, ha a közös e-mail címünkre egyszercsak egy videóüzenet érkezne, vagy a munkatársaim, esetleg az oktatóim, ha hangfelvételt küldenék egy szöveges dokumentum helyett... Persze, az újítók, a reformátorok eleinte etetnekké kiáltatnak ki, és később bebizonyosodhat: nemes célért küzdenek. Viszont a tapasztalataim azt igazolják, hogy -egyenlőre- érdemes úgy cselekedni, hogy az elvárásoknak megfeleljünk. Most rámsüthetitek a "megalkuvó" bélyeget, de az vesse rám az első követ, aki videóüzenetekkel kommunikál. Abban sem vagyok biztos, hogy a fent említett személyek/csoportok mindegyike, akikkel kapcsolatban állok és kommunikálok, egyáltalán meg tudnák-e /hallgatni/nézni az audio/audiovizuális üzeneteket (akár eszköz, akár hozzáértés hiányában).

A tudásalapú társadalom kapcsán beszéltünk a "Wikipédia-effektusról". A Wikipédiát hiteltelennek, hiányosnak, pontatlannak és megbízhatatlannak gondoljuk, ezért inkább nem is használjuk, pedig szerkeszthetnénk is azokat a tartalmakat, amiket hiányosnak vagy hibásnak találunk. Mivel a Wikipédia egy kollaboratív felület (vitalappal és laptörténettel!), tisztességes webkettesként mi is megoszthatnánk, javíthatnánk vagy pontosíthatnánk a szócikkeket. Nem használjuk, mert nem tudjuk hogy lehet, mert belénk oltották, hogy inkább ne. És épp ezért, mert mindenki számára elérhető és mindenki által szerkeszthető, a kisördög a bal vállamon nem hagy nyugodni. Mi történik, ha valaki majd szándékosan téves vagy félrevezető információt oszt meg? Mi van a kacsákkal? A rosszindulatú visszaélésekkel, megtévesztésekkel, ártó vagy sértő szándékkal? A google translate program például egy ideig a "hajrá magyarok!" kifejezést angolul "barmok"-ra fordította. Ez a videó pont azt mutatja be, mit kell tennünk ilyen esetben, de senki nem garantálja, hogy többször ilyesmi nem fordul elő. És a folytonos javítgatás sok időt(!) emészt fel, ami pedig az információs társadalom legnagyobb értéke, ugyebár.

Az információs társadalom négy fő témakörével folytattuk, miszerint az információs társadalom:

• társadalmi versenyképességet és új munkahelyeket teremt
• ökológiai előnyökkel jár
• fokozza a demokráciát
• forradalmasítja életmódunkat és munkához való viszonyunkat.

Ezek közül az utóbbi két ponthoz szeretnék hozzáfűzni néhány gondolatot. Valóban növeli a demokráciát (ami végtelenül szimpatikus), tulajdonképpen minden megosztható, nincs tilos, az internet önszabályozása viszonylag jól működik. Példaként elhangzott ugyan, hogy influenzajárvány idején, "éles helyzetben" viszont senki sem osztotta meg fórumokon, senki sem tweetelte, hol lehet még oltást kapni, pedig a kérdés több helyen megjelent. Persze senki sem ígérheti meg, hogy minden kérdésünkre választ kapunk az információáradatban. Erről a példáról jutott eszembe, hogy egyszer egy BKV-sztrájk alatt viszont lehetett olvasni különböző közösségi oldalakon, hogy ki mikor hová megy autóval, és hogy mennyi szabad hely van még. Ez nagyon kedves dolog, ugye? Viszont az én barátaim üzeneteit, felajánlásait nem láthatta mindenki, mint ahogy én sem láthattam mások felajánlását, csak az ismerőseimét. (az információmegosztásnak is korlátai vannak?) Ezzel szemben voltak olyanok, akik kitettek egy nyomtatott papírt (igen, még létezik) a szélvédőjükre, hogy hová mennek - őket minden ismeretség nélkül, helyszíntől függetlenül, cseppet sem elektronikusan le lehetett inteni, és készséggel álltak a gyalogosok rendelkezésére. Vajon melyik demokratikusabb? És melyik praktikusabb?

Az utolsó ponthoz pedig, miszerint az információs társadalom forradalmasítja a munkához való viszonyt, kicsit szkeptikusan állok. Elfogadom, hogy módosítja, de nem hiszem, hogy ez a változás pozitív. Ide kapcsolnám még az első pont második felét is, hogy az információs társadalom új munkahelyeket teremt. Virtuális munkahelyeket. A munka és a szabadidő ezáltal összemosódik, és nem vagyok biztos benne, hogy ez jót jelent. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szorítsuk keretek [helyszín és idő(!)] a munkát, de tudnunk kell megkülönböztetni a szabadidőtől. Egyiknek pontosnak, koncentráltnak kell lennie és felelősségünk teljes tudatában kell végeznünk, másikat könnyeden, kikapcsolódásként, úgy, ahogyan csak szeretnénk, szabadon. (és lehetőleg a real life-ban, bár ettől a kifejezéstől feláll a szőr a hátamon :] ) Én hajlamos lennék beleőrülni, ha ilyesfajta összemosódást tapasztalnék, és nagyon is jól jönne az a sokszor emlegetett tábor, ahol három napig se térerő, se internet...

Persze az is lehet, hogy még nem vagyok elég edzett.

Végül pedig a Tanár Úr említésére megnéztem a "do nothing for 2 minutes" oldalt, és büszkén jelentem, kibírtam. (bár végtelennek tűnt az a két perc) Időpocsékolásnak éreztem. Érdekes, egy hasonlóan idegtépő "játék"-ra viszont sokszorennyi időt elvesztegettem. Aki kibírta, a két percet, és azt gondolja, tovább is menne, és szeretné pattanásig feszíteni az idegeit, attól előre is elnézést kérek, amiért az idejét raboltam :)

A játék neve: Don't shoot the puppy.

Jó szórakozást, és ne feledjétek: az idő az információs társadalom legnagyobb értéke! :)

milyen változás?

Olvastam egy érdekes interjút, amiben Gyarmathy Éva pszichológust kérdezték a digitális kultúrával járó gondolkodásmód-változásról. Ajánlom figyelmébe mindenkinek, különösen a szemléletváltás zászlaja alatt gyülekező hallgatótársaimnak, oktatóimnak, pedagógusoknak! :)


(a cikk itt olvasható)

connecting

Csatlakoztam.

Több okból. Elsősorban talán azért, hogy átessek az első órán oly sokszor említett szemléletváltáson, és akár tetszik, akár nem, ezért valamit tennem is kell. Másodsorban pedig -kár tagadni- ott a "fomo". Biztosan sokan ismerik/ismeritek ezt az angol mozaikszót. (Még nem egészen alakult ki bennem, hogy pontosan kinek írom mindezt... )

Kétségeim persze nekem is vannak. De nem kezdem ecsetelni őket, megegyezik sok más blog-kezdőével. Vagyis épp ez az. Ezt mégiscsak leírom. Picit attól tartok, hogy ugyanolyan lesz. De ne legyen igazam. Tegyünk egy próbát, egy kísérletet a konnektív tanulásra! :)