Nyílt oktatás, jó gyakorlatok, konnekt(ivizmus) II.

Őszintén be kell vallanom, hogy ki is ment a fejemből, hogy ezzel a bejegyzéssel még tartozom. De jól is esik kicsit tisztább fejjel visszanézni az előző témahétre. Nyílt oktatás, jó gyakorlatok, no meg persze kicsit a KONNEKT és a konnektivizmus.

I'm late! I'm late! /Forrás: http://bit.ly/JTxPJo/

A nyílt oktatásról mindenki írt a saját blogjában, már a könyökünkön jön ki, ezért csak a rend kedvéért: A nyílt oktatás egy nagy kalap, amiben minden olyan oktatási forma elfér, ahol az adaptivitás és a tudáshoz való szabad hozzáférés hangsúlyos és kiemelt tényező. Ezekre a formákra a tanulóközpontúság, a bemeneti feltételek hiánya (vagy minimálisra csökkentése), az egyénileg ütemezhető tanulás, rugalmas időszervezés, tartalommegosztás, tanulói aktivitás jellemzőek. Aki részletesebben szeretne olvasni a nyílt oktatásról, annak ajánlom figyelmébe Kálmán Teréz bejegyzését, ahol átfogó képet kaphat minden érdeklődő.
Az én figyelmemet leginkább az OER (Open Education Researches), azaz a szabadon hozzáférhető oktatási források (SzOF) ragadta meg, mint jó gyakorlat. Az OER egy univerzális oktatási forrásgyűjtemény, amely szabad és ingyenes hozzáférést biztosít a világ bármely országából. Ez a forrásgyűjtemény 2002-ben, az UNESCO kezdeményezésére jött létre, és egyre népszerűbbé válik világszerte. Természetesen IKT eszközök használatának segítségével juthatunk hozzá a megosztott anyagokhoz, ami feltételezi a magabiztos eszközhasználatot és a szükséges digitális kompetenciákat. (A hozzáférést már ide sem írom, hiszen megbeszéltük: ez ma már nem lehet probléma. Egészen a most aktuális témahétig, de nem akarom keverni a szezont a fazonnal. A lényeg, hogy a hozzáférés megoldható, az akadálymentes hozzáférés kevésbé.) De azt hiszem, a 21. században aki akar, az meg tud tanulni bánni/ boldogulni a számítógépekkel és a különböző programokkal. Ergo ha valaki értesül (hogy? honnan? kitől? én sem tudtam míg nem volt ez a kurzus. ezelőtt nem kerestem. ha kerestem volna, biztosan megtalálom) akkor térítésmentesen oktatási anyagokra tehet szert. Az elearningeuropa.info egyik cikkének kivonatában olvastam, hogy ezek az oktatási anyagok ugyan szabadon hozzáférhetőek, de használatuk még nem éri el a kritikus szintet a felsőoktatásban és a felnőttoktatásban sem. A cikk ezt azzal magyarázza, hogy amellett, hogy a hozzáférést lehetővé teszik, "az innovatív nyílt oktatási jó gyakorlatok" bevonására is összpontosítani kellene, hogy az oktatás lehetőségét valamennyi polgár számára biztosíthassák. (A teljes cikk angol nyelven letölthető pdf formátumban erről az oldalról).
Az OER oldalát látogatóknak lehetőségük nyílik az anyagok közötti korlátlan böngészésre, amit nagyban megsegít az anyagok rendszerezése: témakör, szint és típus szerint is választhatunk. A legtöbb anyag jelenleg a tudomány és technológia témakörében található. Ha típus szerint keresünk, rábukkanhatunk komplett kurzusokra, kutatásokra, tanulmányokra, játékokra, hangfelvételekre (rögzített előadásokra), feladatokra, jegyzetekre, óravázlatokra, videókra, szimulációkra, tanítási és tanulási stratégiákra vagy akár teljes könyvre, tanulmánykötetre is. Még egy "apró" bökkenő: a legtöbb anyag angol nyelven érhető el. Bár számos angol nyelvi kurzus is található a tartalmak között, szóval aki nagyon akar, az tényleg hozzáférhet előbb a nyelvleckékhez, aztán bármihez, amire csak kíváncsi. Az én angol nyelvtudásom például hagy némi kívánnivalót maga után, úgyhogy elhatároztam, hogyha vége ennek a kurzusnak (mindjárt) akkor nekiesek az angolnak :] Bár ezek nem akkreditált képzési programok, a gyakorlati hasznosulásuk azt hiszem jóval több lesz, mint egynéhány egyetemi kurzusomé :] Aki kedvet kapott, bátran keresse fel az említett oldalt!
Összegyűjtöttem az általam ismert nyitott egyetemeket is - illetve azokat, amelyekről már hallottam (az "ismerem" kicsit túlzás) :

• Afrikai Virtuális Egyetem (African Virtual University): http://www.avu.org/

• Katalán Nyitott Egyetem (Open University of Catalonia): http://www.uoc.edu/portal/english/

• Hágai Távegyetem (Fernuniversität in Hagen): http://www.fernuni-hagen.de/

• Khan Academy: http://www.khanacademy.org/

• The Open University: http://www.open.ac.uk/, http://www.open.edu/openlearn/

• Open University of Malaysia: http://www.oum.edu.my/oum/v2/

Forrás: http://bit.ly/JIBfOu

KONNEKT / konnektivizmus


Izgalmas és termékeny témahét volt - a blogok és kommentek szempontjából. Hogy a saját csoportunk boncolgatásából mennyi és milyen új tudás született, azt nem tudom megállapítani. Én úgy gondolom, hogy nem sok. Viszont tapasztalatban és ötletben nem volt hiány. Rövid és gyors reflexió visszamenőleg, mások írásaiból és tapasztalataiból is tanulva, ellesve:
Legelőször azt a megfigyelésemet szeretném leírni, hogy a személyes érintettség iszonyúan sokat számít. Én könnyebben és szívesebben írtam, mint eddig bármikor, tekintve hogy a csoport kapcsán nekem is megvolt a véleményem, és mivel résztvevője vagyok a folyamatnak, ennek a konkrét esetnek éppen annyira vagyok szakértője, mint a többi résztvevő. Ez pedig ad egyfajta egyenlőség-érzetet. Noha ez az egyik legfontosabb, amivel szembesültem a két hét alatt: a skálafüggetlenség nem is az egyenlőségről szól! És a konnektivizmus nem tartalomfüggetlen! Már ha az oktatásban való alkalmazásáról van szó: nem minden területen alkalmazható. Abban is megegyeztünk, hogy a konnektivizmus nem való mindenkinek - én például azok közé az emberek közé sorolom magam, akik számára létezik sokkal hatékonyabb és ideálisabb módszer. Bár az is szóba került, hogy akik "életmódszerűen konnektivisták", azok számára egy ilyen folyamat nagyonis hatékony lehet. A konnektivizmus hatékonyságát már többen, többször megkérdőjeleztük. Teréz vetette fel, hogy ez a módszer inkább a fejlesztésben hatékony, mint mondjuk a fizika törvényeinek megismerésében és elsajátításában. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Ha egy területen jártas vagyok, és olyan emberekkel vagyok egy csoportban, akik szintén jártasak azon a területen, nagyon eredményes eszmecserék és viták folyhatnak, ahol az új és közös tudás kialakulása nem is olyan irreális hozadéka a folyamatnak. De az elmélyülés és a fejlődés mindenképpen garantált. Pont ezért szerintem az sem mindegy, kikkel vagyunk egy csoportban, kikkel "kapcsolódunk". Teréz egy másik felvetése itt motoszkál a fejemben, amióta olvastam: "nem lehetséges, hogy a konnektivizmus előnye, eredményessége, hatékonysága (ha abban megállapodunk, hogy van ilyen) csupán a rendszerességnek köszönhető?" Kíváncsi vagyok a válaszra. Az mindenképpen biztos, hogy soha életemben egy kurzusom sem volt, aminek a keretében egy héten keresztül minden nap foglalkoztam volna az adott témával. (Bár most megint a KONNEKT csoportot veszem alapul, holott nem is "igazi" konnektivista kurzus.)
A személyes érintettségre visszatérve: belső motiváció szempontjából sem utolsó. Ha én vagyok a téma, ha rólam van szó, szeretnék részt venni, szeretném elmondani amit gondolok. Nem azért, mert teljesíteni akarom a követelményeket, hanem azért, mert mert érdekelt vagyok. Ehhez kapcsolódóan újra felmerült a - már szintén többször megvitatott - kérdés: Miért vannak megszabva a komment-számok? Vicze Gabi kérdezte, hogy vajon ezek nélkül is ilyen "bőbeszédűek" lennénk-e. Most mindenki nézzen magába, és mosolyodjon el. Én pedig hadd idézzem Földesi Krisztinát: "Ugyanakkor nem mindig feltétlenül hátrány a „szelíd erőszak”…" Ezzel mélységesen egyetértek. Ha egészen őszinte akarok lenni magamhoz, akkor én már régen kiestem volna a külső "kényszerítőeszközök" nélkül. 

Forrás: http://bit.ly/KCLDtJ

De ha mondjuk nem információtudomány lenne a téma, hanem - nomen est omen :] - receptek megosztása, tökéletesítése, fejlesztése vagy újak kitalálása, lehet hogy sokkal motiváltabb lennék, "behajtó táblázat" nélkül is. Szóval jelen esetben nekem nem ártott, hogy volt egy kis külső ráhatás. De miért volt szám szerint megszabva? Nem azért kérdezem, mert sok vagy kevés, de nem minden héten ugyanannyi hozzáfűznivalóm volt. És szörnyű érzés kényszerből írni. Azt érzem, hogy megsértem vele a másikat. Azért kérdezem meg, hogy hogy vagy, mert fegyvert tartanak a fejemhez (még szerencse hogy sosem esek túlzásokba :]). Komolyra fordítva a szót: szerintem mennyiségi kritériumok nélküli kurzus működhetne, kritériumok nélküli (formális keretek között) nem.

Valamelyest ehhez kapcsolódóan szeretném jelezni, hogy Bodó Péter passzolási lehetőség javaslata számomra nagyon szimpatikus volt. Péter ugyanis felvetette, hogy a félév során egy alkalommal mondhassa azt a kurzuson résztvevő, hogy egy bejegyzést kihagy. Tényleg alakulhatnak úgy  adolgok, hogy az embernek egyszerűen nincs lehetősége leülni a gép elé, és mikor eljut odáig, már iszonyú lemaradása van. Péter egy másik felvetése volt, hogy a második blogbejegyzés helyett szerkessze inkább mindenki a közös dokumentumot. Ez a közös dokumentum szempontjából biztosan jó lett volna, viszont a témafeldolgozás szempontjából kevésbé (így végiggondolva, közvetetten kihatott volna a közös dokumentumra is). Fehér Péter úgy fogalmazott a második bejegyzéssel kapcsolatban, hogy addigra artikulálódik, mit tanultunk, mit gondolunk. Nos, ha az nem is tisztult számomra, hogy mit tanultam, az mindenképpen, hogy mit gondolok. Bár kérdések még bőven maradtak bennem:

Forrás: http://bit.ly/Kev1Gw

Miért kell 100 ember egy konnektivista kurzus indításakor, ha végül csak 40 marad? Miért nem elég, ha a kezdetektől 40 elkötelezett ember vesz részt? A hatékonyság a rendszerességnek köszönhető? (Teréz nyomán) Milyen lehet inspirátorral együtt egy ilyen folyamat? Milyen lehet két inspirátorral egy ilyen folyamat? :] A Hype-görbén tényleg felfelé vezet majd a konnektivizmus útja? Vajon fogom tudni hasznosítani az itt tapasztaltakat?

 

Reflexiók és őszinteségi roham

Holovitz Szandra szerda este online prezentálta nekünk szakdolgozati kutatásának eredményeit. Nekünk, rólunk. Ugyanis a kutatás a KONNEKT(ivista??) csoportunkra fókuszált: a félév elején a hallgatók (a KONNEKT csoport tagjai és azok, aki a kurzus hagyományos teljesítési módját választották) egy kérdőív kitöltésével segítették Szandra munkáját, és ennek eredményeit ismerhettük meg.

Még mielőtt belevágnék: azt hiszem a mélypontra érkeztem. És úgy látom, nem vagyok ezzel egyedül, a KONNEKT csoport egy része enyhülő aktivitást mutat, késnek a bejegyzések és már nem nagyon tudunk újat mondani egymásnak. Hogy ennek mi az oka? Arra több tippem is van: vagy az, hogy a kezdeti lelkesedés eddig tartott, vagy az, hogy "érezzük a végét", vagy az, hogy nem lehet két hétig ugyanarról (az egyébként is megfoghatatlannak tűnő) témáról írni, beszélni, vitatkozni; vagy az, hogy az offline élete mindenkinek besűrűsödött; vagy az, hogy a napfény és a jó idő kirobbantotta az embereket a gép elől, vagy mindez együttvéve... A lényeg az, hogy fáradtnak és fásultnak érzem magam (magunk) és a legkevésbé sem produktívnak. De minden rosszban van valami jó: így teljesen azonosulni tudtam azzal, amit Kulcsár Zsolt mondott az elmúlt alkalommal: egy konnektivista kurzus rendelkezzen fix keretekkel! Legyen eleje és vége, és ha vége van, le kell zárni, az utóéletre semmi szükség.
Bár a "mindjárt vége" hozzáállás nem igazán passzol a konnektivista személeltmódba, gyanítom, hogy többeknek (köztük nekem is) olykor mégis igen erős motivációt nyújt ez a gondolat. Sajnálom.

Forrás: http://bit.ly/JRg5ke

Szandra előadása a nyílt oktatás bemutatásával kezdődött, melynek alappillére az adaptivitás (megváltozott környezethez/állapothoz való alkalmazkodás). Az oktatásra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a pedagógus egyéni módszereket biztosít a különböző igényű, képességű és különböző előismeretekkel rendelkező tanulók számára. Azonban a nyílt oktatás nem csak a tanárszerep módosulásával jár, hanem a hallgató szerep változásával is (multitasking, részvétel a döntéshozatalban, aktív részvétel, IKT eszközök használata, tartalommegosztás.)
Ezután néhány konkrét példa bemutatása következett, a kurzus során többször emlegetett OpenUniversity és Khan Academy mellett valamennyire a hágai FernUniversitätet is megismerhettük.
Ezek után a KONNEKT-re került a sor. Szandra szerint ez a csoport és módszer azért volt hasznos, mert lehetőséget teremtett arra, hogy "a tanulók saját maguk oszthassák be tanulásra szánt idejüket". Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, aki eddig is saját maga osztotta be a tanulásra szánt idejét :) De ha Szandra ezzel arra célzott, hogy a hirtelen megjelent idő és energia ráfordítást igénylő tevékenységek, melyeket rendszeresen kell végeznünk, befolyásolták az eddigi félévek megszokott menetét, és erre valahogyan reagálnunk kellett - akkor végülis igen. De számomra hangsúlyosabb az eddig nem használt IKT eszközökkel való megismerkedés. Bár enyhe túlzásnak tartom, hogy megismerkedtem velük, és azt is, hogy ennek a kurzusnak keretein belül, de a digitális tolltartómba passzív eszközként tényleg sok hasznos dolog bekerült. Szandra másik állítása, hogy a KONNEKT csoport egy "magasabb szintű önismeret" lehetőségét kínálja: résztvevőként megtudhatom "mik a korlátaim, mire vagyok képes, feladom-e ha valami nem megy, képes vagyok-e az önszabályozásra?" Nos ezzel kapcsolatban is azt gondolom, hogy ha nem lennénk képesek az önszabályozásra, akkor nem lennénk mesterképzésen végzős hallgatók. Én önmagamról semmit nem tudtam meg - pontosabban semmi újat. A korlátaimat pedig végképp nem ismertem meg. (Illetve de: az ismétlést és a tizedik értelmetlen mondatot már nagyon nehezen bírom.)

Konkrét kutatási eredményekről is hallhattunk, többek között arról, hogy a KONNEKThez nem kapcsolódó hallgatók az időtényezőre hivatkozva maradtak a csoporton kívül. A lemorzsolódás legfőbb okának is ez lett kikiáltva: az időhiány. Lehet többen és nagyobb kedvvel vágtunk volna bele, ha tudjuk: egy idő után stabilizálódik a helyzet, kialakul egy blogírási "rutin"... Bár én még nem teljesítettem a saját elvárásaimat: szerettem volna, ha a kurzus végére nem úgy ülök le blogot írni, hogy feladatot végzek, hanem a témával kapcsolatos felismeréseim ellenállhatatlan közlési vágyának csillapítása érdekében. Szóval azért, mert el akarok mondani valamit. De az esetek 90 százalékában nálam sajnos nem erről volt szó. Talán nem voltam elég aktív, vagy hiányzott egy inspirátor, vagy hogy tudjam, mi fán terem a konnektivizmus... Fene se tudja. Ha újrakezdhetném, biztosan másképp csinálnám. Pedig számomra nem is a blogírás volt a legvonzóbb a kurzusban (sőt! eléggé ódzkodtam tőle), de Szandra eredményei azt bizonyítják, hogy ezzel kisebbségben voltam. Számomra a közös tanulás, a közös csoport, a közös tudás, a közös fórum a közösség, a KÖZÖS-ség volt a legvonzóbb. (És persze az, hogy nem kell év végén vizsgázni, de a külső motiváció idő közben elhalványult. Na jó, a mélypontokról azért ez rántott vissza, de őszintén mondom, hogy gyakran megfeledkeztem róla).

Inspirátor
Beleszerettem az inspirátor szóba, és abba a tevékenységbe, amit papírforma szerint végeznie kellene. Szandra feltette a kérdést: miért nem jelentkezett senki a csoportból inspirátornak? Erre nem tudok válaszolni, azt viszont elmondhatom, én miért nem tettem. Egyrészt meg voltam rémülve a teljesíthetetlennek látszó követelményektől, nem akartam még valamit a nyakamba venni, ami ki tudja, mennyi plusz melóval jár. És nem a plusz melón van a hangsúly, hanem azon, hogy milyennel és mennyivel. Magyarul: fogalmam sem volt, mi a feladat. Azok alapján, hogy 2-3 összesítő született "az inspirátorok jegyzetei" cím alatt, abból nekem nem volt egyértelmű a "munkakör". Nem sokkal később ezek is elmaradtak, így végképp nem láttam indokoltnak, hogy jelentkezzek olyan posztra, ami valójában nincs is. És az én "inspirátor-értelmezésem" egész mást jelent, mint heti összefoglalók, vagy az adatösszesítő táblázat kitöltése. De ezt már az előző bejegyzésemben kifejtettem.

Ami a korrekt-konnektet illeti... Ez egy csoporton belüli zárt csoport, aminek tulajdonképpen bárki tagja lehet, aki kéri (az oktatón kívül). Persze én is nagyon kíváncsi voltam, miről folyik ott a diskurzus, de igyekeztem ahhoz tartani magam, hogy nyitott a tanterem, nyitott a gondolkodás, nyitottak a lehetőségek; nem szerettem volna "bezárkózni". Így visszaolvasva nagyon nemes eszméktől vezérelve maradtam ki ebből a dologból. Pedig annyira nem is így van. Nehéz kimondani (mert nem szeretnék senkit megbántani), de nem tartottam fair dolognak. És pont ez az! Olyan nehezemre esik szó szerint leírni, amit gondolok, mert azon aggódom, hogy valaki megsértődik vagy nem fog kommentelni ezután... Pedig mindannyian felnőttek vagyunk, és (1) vállalnunk kell a véleményünket, (2) tudnunk kell meghallgatni és elfogadni a kritikát. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben meg is kell fogadni, csak azt, hogy intelligensen tudomásul venni, hogy valakinek ez a véleménye. Nehéz úgy beszélni erről, hogy nem tudom pontosan, mi folyik a korrekt konnektben, Szandra például érdekképviselethez hasonlította. De elképzelésem sincs, mi az, amit ne lehetne a KONNEKT-ben megbeszélni, ha mindenki érdeke. Ha pedig csak privát érdek, akkor lehet személyes üzenetet küldeni.

Adatösszesítő táblázat. Mikor először megláttam, nagyon hasznosnak véltem. Azóta pedig egyre nagyobb és nagyobb erőt tulajdonítok neki. Szerintem ez a legerősebb külső motiváció! Vagyis a félév során nem is gondoltam arra, hogy majd a legvégén milyen jegyet fogok kapni, viszont arra minden este, hogy még hiányzik az az "ok". A táblázat egyrészt informál: hogy állnak a többiek, és hogy állok én a többiekhez képest, a heti követelményhez képest. És az hétszentség, hogy ösztönzően hat az emberre, ha látja, hogy valami nem olyan, mint amilyennek látni szeretné. Ezen felül a lemorzsolódók neve mintegy fenyegetésként ott maradt a táblázatban, ami szintén nem a nyugodt naplopáshoz segít hozzá leginkább. Illetve így lenne ideális estben. Felmerült már, hogy nem mindig naprakész a táblázat, és hogy nem biztos, hogy mindenkinek megvolt kilóra a 28 komment és tweet, mégis megkapta a felszabadító két betűt. Ezzel kapcsolatban két dolog: Nem gondolom, hogy pontosan 28 komment/tweet szükséges ahhoz, hogy az ember a csoport aktív tagja maradhasson, és ha csak 26-ot ír, akkor is kapja meg az okét. Másrészt nem tartom igazságosnak, hogy valaki kétszer annyit dolgozik, ír, olvas vagy kommentel, és ugyanazt a két betűt kapja meg. (Mi a fene van velem? Teljesen magam ellen beszélek!!)
Ehhez szervesen kapcsolódik az utólagos pótlási lehetőség. Az előadáson is elhangzott, hogy az Y generáció sajátja a halogatás. Én ezt vállalom, tényleg mindent halogatok. De most, hogy napok óta őszinteségi rohamom van, elárulom: mindaddig, amíg nem azért írok, hogy a mások véleményét továbbgondolva vagy a másokkal folytatott vita eredményeként felépíthessek egy másik bejegyzést, addig nem látom sok értelmét. Mert ha nem tudok újat mondani, akkor kényszerből írok valamit, és ha kényszerből kell, akkor halogatni fogom. Nem vagyok egy rétor, és nem is szeretnék senkit meggyőzni a saját álláspontomról (ezért inkább nem is hangoztatom), inkább felteszek egy kérdést: ha valaki szombat este hallja először (mert hála neked IKT, meghallgathatjuk bármikor!) a szerdai előadást, akkor neki nem lehetnek impulzív gondolatai szombat este? Nyilván ez azt eredményezi, hogy a második bejegyzését is később írja, és nagy valószínűséggel kevesebb komment segítségével. Már ha egyáltalán a kommentekre építve ír... Én személy szerint teljesen eltértem ettől a formától, de remélem az utolsó héten még lesz lehetőségem arra, hogy kipróbáljam: hogy kellett volna.

Forrás: http://bit.ly/KBljD0

Konnektivizmus
Még mindig nem tudok mihez kezdeni ezzel az egésszel. Kicsit sajnálom, hogy nem egy lehetőségként volt beállítva... Egy képlékeny anyagként... Tessék. Itt egy ötlet. Egy módszer. Még kísérleti fázisban van, ismerjük meg közösen! Találjuk meg a működő részeit, találjuk meg a gyengepontjait, tapasztaljuk meg hogy hogyan működik -együtt, közösen, velem az inspirátorral! Aztán ötleteljünk: mire jó? Te mire használnád? Mindenki gondol erről valamit! Mondjuk el egymásnak, reflektáljunk, aztán amiben megegyezünk, azt tegyük be a közösbe! (jé, én konnektivista módszerrel szeretnék a konnektivizmusról tanulni? ez elég beteg.) Ehhez képest azt látom, hogy a konnektivizmus az egekig van magasztalva és azt érzem, hogy én vagyok a hülye, és csak a kiváltságosoknak adatik meg az, amit mindenki áhít: érteni a konnektivizmust.

Konnektivizmus II.

Ez egy nagyon más bejegyzés, mint az eddigiek. Személyes, mellébeszélő, panaszkodó, és holnap meg is fogom bánni, hogy közzétettem. Ezek után mindenki olvassa saját felelősségre!


Újfent késtem, elnézést mindenkitől. Valahogyan nem engedelmeskedett sem az agyam, sem a kezem, akárhányszor ültem le a gép elé. De a szégyenérzetem most felülkerekedett. (Ó jaj, konnektivizmus, ez ellened szól!) Ennyit a magyarázkodásról, és most következik a várva várt film.
A konnektivizmusnak előbb volt jó gyakorlata, mint elméleti háttere. Tudomásul véve. A kurzus folyamán a történelem megismételte önmagát. Mély (és hideg) vízbe dobtak bennünket - aki elég kitartó volt, most a felszínen van és közeleg a szárazföld felé. Aki nem volt kitartó és nem szentelt időt/ energiát az ügyre, az elsüllyedt. Szóval mély víz. Így fogok csak igazán megtanulni úszni - gondoltam. Aztán a kurzus végéhez közeledve fellebbent a fátyol: a mi is a konnektivizmus valójában. Így utólag azt gondolom, hogy talán érdemesebb lett volna először megismerkedni magával a módszerrel. Talán befolyásolta volna a csoport munkáját, ha tudjuk, mit kellene csinálni. Ha valaki elmondja, hogyan kell úszni és hogy elsüllyedek, ha nem teszem ezt (vagy csak szakaszosan/ kihagyásokkal). Így viszont azt érzem, hogy "tudtam valamit a konnektivizmusról", pontosabban azt hittem, hogy tudok valamit, erre arcul csapott a felismerés, hogy fogalmam sincs az egészről. Mi az a konnektivizmus? Tanuláselmélet? Nem. Oktatásmódszertan? Nem. Csoportmunka? Nem. E-learning? Nem. Eszközhasználat? Dehogy. Paradigmaváltás? (Ezek után?!) Nem. Akkor mi? Módszer. Ez jól hangzik. Konnektivista módszer. És ez mit jelent? :)

Forrás: http://bit.ly/JZIrKl

Szerdán délelőtt Kulcsár Zsolt volt a vendégünk, aki nagyban hozzásegített ahhoz, hogy gondolatokkal töltődjek fel a konnektivizmussal kapcsolatban. Bár messzemenő következtetéseket még most sem tudok levonni, és nem tudok fantasztikus felismerésekről vagy káprázatos összefüggések felfedezéséről beszámolni, de ezt a saját számlámra írom. És annak ellenére, hogy tudom: nem a személyes véleményemet és benyomásaimat kellene leírnom a második bejegyzésben, mégis ezt teszem. És vállalom a következményeket!


Ami legelevenebben él bennem: nem tanár, nem facilitátor, nem szakértő: INSPIRÁTOR! Ez hiányzik a mi csoportunkból. Nem a "megnevezésen" szeretnék lovagolni, hanem azon, milyen hatása van egyi vagy másik jelenlétének. És a szabályok ellenére most a bennem keltett hatásokról fogok beszélni.
Ha egy tanár jelen van a tanulási folyamatban, akkor számomra tulajdonképpen az elvárások megtestesítője van jelen. Az, akinek meg akarok felelni, akinek azt mondom, amit hallani akar - hogy jó jegyet szerezzek. És persze soha nem mernék ellentmondani. Ez egy nagyon-nagyon rossz berögződés. Tudom az agyammal, de képtelen vagyok levetkőzni (ezt a mára már "megszokást") amit magamra kényszerítettem 7 éves koromban.Tehát külső motiváció, óriási befolyás, 0 interakció, vita, szabad tudásalkotás. (Légy átkozott, formális oktatás!) 
Bezzeg egy facilitátor jelenléte! (Facilitátor: „Olyan személy, aki elősegíti az egyének és szervezetek hatékonyabb működését, az együttműködést és a szinergia kialakítását. Maga semleges marad, nem foglal állást, nem nyilvánít vagy hangoztat véleményt a megbeszélés során, ezáltal elősegítheti a tisztességes, nyílt és a résztvevők bevonását biztosító folyamatokat, a csoportmunka sikeres elvégzése érdekében.” /Doyle, M. 2007./ Forrás: Felnőttképzési Szemle) Tehát semleges. Nem foglal állást, nem véleményez, nem skáláz, nem minősít. Skálafüggetlenség szempontjából jónak tűnik. Csakhogy konnektivizmus esetében nem a csoportmunkát kellene elősegíteni, hanem a hálózati munkát, és nem is feltétlenül az együttműködés kialakítása a cél. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs benne nyakig a folyamatban, hanem tökéletesen semleges, valahogy érvénytelennek tűnik. Szerintem.
Szakértő jelenléte: Majdnem a tanár esete. (Szakértő: "Köznapi értelemben a szakértő a témához értő, tájékozott, tapasztalt, jól felkészült, szakmai vélemény megfogalmazására képes személy. Egy-egy szakterületnek elismert képviselője, köztiszteletben álló személyisége." Forrás: A szakértői munkavégzés irányelvei). Nesze neked skálafüggetlenség! A szakértő nem mindenkivel egyenlő, ő ki van emelve. Mindent tud a témával kapcsolatban, bizonyára határozott véleménye és mindig igaza van.
És végül az inspirátor (Inspirátor: Sugalmazó, ösztönző, felbujtó. Forrás: http://ertelmezoszotar.atw.hu/) Ha az inspirátor valóban inspirál (sugall, ösztönöz, megihlet) akkor ő az emberünk! Ösztönöz. Nem jeggyel vagy tekintéllyel, hanem azzal, hogy ő is része a folyamatnak, "elsődlegesen szórja a hatásokat", ő készül el először a bejegyzéssel, kérdéseket vet fel, konstruktívan szól hozzá, gondolatokat indít el és rendszeresen visszajelez. Nem csak (vagy nem feltétlenül) az egyéneknek/egyénekről, hanem a folyamatról is. Az inspirátort én motornak képzelem. A folyamat motorjának. Bár ennek azt kellene jelentenie, hogy ő működteti. Ez pedig nem igaz. (Mi működteti a konnektivizmust? A hálózat?) Az inspirátor lendületes hajtóerő. I need one. No. I need two! Nem viccelek. Két inspirátorra lenne szükség! Az egyik viszi a témavezető vezérfonalat, a másik pedig egy reflektív szerepkört tölt be. Az előbbihez "mélyen kell ismerned a célterületet, és nem árt, ha a szakmában is letettél már valamit az asztalra. Szóval fontos, hogy a résztvevők számára hiteles légy abban, amit közvetíteni szeretnél feléjük." Utóbbihoz "inkább sokoldalúság kell, nem árt egy kis humorérzék, és fogékonyság a téma iránt." Kulcsár Zsolt egyik bejegyzéséből idéztem, és meg is hallgattam néhány "duplainspirátoros" vitaindító/ gondolatébresztő beszélgetést. Egyébként a konnektivista tanár(?)szereppel kapcsolatban (és a két inspirátor működésének megfigyelésére) ez a podcast érdekes lehet.
Kulcsár Zsolt szerint nem probléma, (sőt!) ha az oktató az inspirátor, én ezzel azért vitatkoznék. A tanár személye, akármilyen szerepben tűnik fel a csoportban, mindenképpen befolyásolja a folyamatot. Elhangzott az is, hogy nehéz (pláne 200 fős csoport esetében) olyan inspirátort találni, akit mindenki elfogad. (Pláne kettőt! :]) Én azt gondolom, hogy egy független, hozzáértő (és elegendő idővel rendelkező) személy, akit senki sem ismer személyesen, mindenki számára elfogadható lehet. Aztán hogy szimpatikus lesz-e vagy sem, az már csak az inspirátoron múlik.

Forrás: http://bit.ly/Kx3sHh

Na. Ez az inspirátor szerep jól hangzik. De tőrbe csaltam saját magam: én a KONNEKT-hez viszonyítok, amiről azt hiszem kimondtuk, hogy nem "igazi" konnektivista kurzus. Szóval ezzel nem kerültem sokkal közelebb a konnektivizmus megismeréséhez. Még mindig nem tudom, mikor mondanám azt, hogy: 'na ezt a témakört konnektivista módszerrel lehetne leghatékonyabban feldolgozni!" Szóval nem tudom, mikor lehet/ érdemes alkalmazni. Erre valamelyest válaszként szolgált a szerdai beszélgetésen Kulcsár Zsolt által említett néhány (végre!!) konkrét példa. Amit leszűrtem: Marketing céllal, terjesztési, népszerűsítési vagy bemutatási, megismertetési szándékkal érdemes használni ezt a módszert (például új termék bevezetésénél.)


Amiért tetszik...
Töredelmesen bevallom, fogalmam sem volt, mire lehet jó a konnektivista módszer résztvevői szempontból. Egyrészt az a bizonyos közös tudás, ami szerintem nem is annyira közös tudás, hanem közös gondolkodás: reflexiókkal továbbgondolásra ösztönzés, új nézőpontok megismerése, a látókör tágítása, egymás inspirálása, "megtermékenyítése". Egy nagy brainstorming. Az "új nézőpont" sokkal többet jelent, mint meghallgatni mások véleményét. Egy konnektivista csoport iszonyú heterogén lehet, fizikustól kezdve filozófuson keresztül, mélytengeri búváron át a művészig bárki a tagja lehet, és ezek az emberek nem gondolkodnak egyformán, viszont lehet bennük közös pont, aminek kapcsán összejöhetnek egy ilyen csoportba. Az mondjuk kérdés, mennyire ismeri meg az ember a másikat... Mert egy másik szimpatikus lehetősége a konnektivista módszernek, hogy sok embert mozgat, tehát aki élelmes, hasznos kapcsolatokra tehet szert - ha kiderül egyáltalán, hogy kik a tagjai a csoportnak. Ez még mindig nem egészen világos...


Amiért nem annyira...
A módszer használatához szükség van egy "belépési küszöbre". Egyáltalán nem biztos, hogy minden résztvevő rendelkezik a szükséges ismeretekkel, sokaknak ismerkedniük kell a módszerrel, az eszközökkel. De ha elég nagy a belső motiváció, ezekre a problémákra gyorsan lehet megoldást találni. És ha már belső motiváció... Egyrészt ez is egy nagy nehézsége a dolognak, hogy teljes mértékben a belső motivációra épít. De arra jutottam, hogy nem kizárólag az olthatatlan tudásvágy jelent belső motivációt. Minden, amit az ember a fejlődése érdekében tesz, az lehet belső motivációtól vezérelve. Kb 200 ilyen emberre van szükség, és már működhet is a módszer. Viszont az óriási lemorzsolódás ellenére is maradnia kell 40-50 aktív főnek, amit gondolom nem olyan egyszerű elérni. Mint ahogyan témát találni sem olyan egyszerű. (Bár kérdés hogy módszerhez keresünk témát vagy témához módszert?) Szerintem annyira nem tartalomfüggetlen ám ez a konnektivizmus, mint ahogy állítottuk. Persze, elfogadom, hogy "nincsen lezárt téma" és a fizika törvényeire jobb magunktól rájönni, mint diktálás után leírni egy füzetbe. De akkor sem gondolom, hogy bármilyen területen hatékonyan alkalmazható lenne a konnektivista módszer. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy a sokat emlegetett szerelem jó téma lenne. Nem tudom elképzelni, hogy tanulás történne. Pont azért, mert szubjektív a téma, tapasztalatcsere vagy élménybeszámoló lenne a dologból. Bár ha abból indulok ki, hogy "minden tanulási folyamat reflexió", akkor még akár tanulás is végbemehet. De ez csak a szavak csavarása. Egyrészt én például nem szívesen osztanám meg ismeretlenekkel a szerelemmel kapcsolatos gondolataimat, tapasztalataimat, mert túlságosan személyes dolog ez ahhoz, hogy kiteregessem. Másrészt erről felesleges beszélni, ezt megélni kell. Nekem ezt mondta a nagymamám, és én tartom magam ehhez. :) 
Bár... Talán mégis érdekelne a szerelem téma konnektivista keretek között: ha mondjuk a színpadon vagy a szépirodalmi művekben való megjelenéséről lenne szó. Erről aztán lehetne beszélni, egy kis személyesség úgyis belecsempésződne... És talán tanulok valamit másoktól, másokról vagy mások reflexióiból.

Forrás: http://bit.ly/IMVqNa

Valójában az a baj, hogy nem is tudom, mit lehet elvárni egy konnektivista képzéstől. Azt, hogy új tudás születik a közös munkából? Azt, hogy a többiek beindítják az agyam és én is beindítom másokét? Vagy hogy nagyon alaposan és behatóan megismerek egy témakört? Vagy ezt konnektivistája válogatja?
Kétségbeesésem a tetőfokára hágott, szeretettel várom a megnyugtató, bosszantó, dorgáló, konsrtuktív és kritizáló megjegyzéseket is!

Konnektivizmus I.

A szerdai előadással új értelmet nyert a blogom címe: kísérlet a konnektív tanulásra. Mikor ezt a címet adtam a blogomnak, arra gondoltam, hogy a konnektivista tanulás egy jól bevált módszer, ami számomra még ismeretlen, és kísérletet teszek arra, hogy működjek ebben a formában. Most már szeretném azt mondani, hogy a "kísérlet" szó nem arra vonatkozott, hogy én tudok-e működni, hanem arra, hogy a konnektivizmus maga tud-e működni a mi csoportunkban, formális oktatási keretek között.

Mindenek előtt mindenek alapja: a hálózatelmélet. Korábbi tanulmányaink során már találkoztunk ezzel a fogalommal, noha egészen más kontextusban. Én ekkor ismertem meg Barabási Albert-László nevét, aki kiemelkedően sokat vizsgálódott, kutatott és publikált a skálafüggetlen hálózatokról. Egy idézettel kezdeném a bejegyzést, ami nagyon megragadta a figyelmem: a hálózatok körülvesznek és átszőnek bennünket!

"Hálózatok mindenhol vannak. Az agy axonok által összekötött idegsejtek hálózata, maguk a sejtek pedig biokémiai reakciók által összekötött molekulák hálózatai. A társadalmak szintén hálózatok, olyan emberek hálózatai, akiket a barátság, a családi kapcsolatok és szakmai kötelékek kötnek össze. Magasabb szinten a táplálékláncok és ökoszisztémák a fajok hálózataiként ábrázolhatók. A hálózatok átjárják a technológiát is: az internet, az elektromos hálózatok, valamint a szállítási rendszerek csupán néhány példa erre. Még a nyelv is, amit gondolataink közvetítésre használunk, önmagában véve nem más, mint szintaktikai kapcsolatokkal összekötött szavak hálózata."

Jogosan kérdezhetjük: miért ne lehetne a hálózatelméletet az oktatásban is alkalmazni? Valahonnan innen indulhatott George Siemens és Stephen Downes is, mikor megfogant a fejükben a konnektivizmus gondolata. És hogy mi az a konnektivizmus? Röviden: hálózatalapú tanulás, a hálózatelmélet oktatásban és pedagógiában való alkalmazása.
Korszakalkotó gondolat (?), mégsem cseng ismerősen mindenki számára. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy még nincs megtámogatva jó gyakorlatokkal (pedig erre már az elmélet megszületése előtt is volt példa!), nem örvend olyan nagy népszerűségnek, létrejötte nem lett kikiáltva oktatási paradigmaváltásnak. Inkább csak egy korszerű oktatási megközelítésnek tituláljuk. Annyi bizonyos, hogy a konnektivizmus fogalma nem online eszközök és programok használatát takarja, ennél azért jóval többről van szó. Egy tanuláselméletnél viszont kiforratlanabb. Hiszen egy tanuláselmélet azzal foglalkozik, hogy milyen módon tanulnak az emberek (instruktív szint), a konnektivizmus pedig azzal, hogy mit és miért. (Verhagen)  Akkor új oktatásmódszertan? Kísérleti fázisban.

Skálafüggetlen hálózat (Forrás: http://bit.ly/KonBzO)

Na, akkor lássuk, mi is ez a konnektivizmus! Egy konnektivista csoportban a tanulók skálafüggetlen hálózatot képeznek. Ez azt jelenti, hogy ha minden résztvevő egy pont, akkor ezek a pontok egyformák és egyenlőek és ugyanolyan eséllyel kapcsolódnak egymáshoz. A mi csoportunk esetében ez nagyjából meg is valósul: mindenki egyenlő, és mindenki hozzászólhat mindenki írásához (amit persze megelőz az, hogy mindenki írhat és elolvashatja mások írását, a megosztás tehát kulcsfontosságú!). Ez persze nem azt jelenti, hogy nem alakulnak ki csomópontok. Igenis kialakulnak, de nem állandóak. Folyton változnak: nincsenek se személyhez, se témához kötve. Esetünkben: ha valaki ír egy jó bejegyzést, akkor a csoport többi tagja "körégyűlik" és kialakul egy diskurzus, ami jó esetben közös tudásalkotásba torkollik. Merthogy a konnektivizmus egyik alappillére, hogy a "tanulás nem hivatalos tudásfogyasztás, hanem aktív tudásalkotás". Ebben a formában tehát a tanulók nem a tanárhoz kapcsolódnak, hanem egymáshoz. Egymástól nyernek információt, együtt hoznak létre újat. Ehhez persze átlátható és nyílt információáramlásra és kommunikációra van szükség, amit szerencsére számos online eszköz támogat. (podcast, blog, twitter, fogalomtérkép, közös megosztott dokumentumok...) Láthatjuk tehát, hogy az eszköztár igen széles, azonban nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy azt gondoljuk (mint azt fent említettem),hogy a konnektivizmus sokoldalú online eszközök használatát jelenti.
Említettem, hogy ebben a rendszerben a tanár nem csomópont, nem ő az információ forrása. Akkor mégis micsoda? Mindannyian tudjuk, hogy a tanár szerepe minden oktatási formában és szituációban befolyásoló tényező. Épp ezért nem érvényesülhet a skálafüggetlenség egy tanárközpontú oktatási folyamatban. A konnektivizmus tanár-szerep módosulást követel. A klasszikus értelemben vett tanárnak meg kell szűnnie létezni, az oktató itt partnerként vesz részt. Kérdés, hogy mennyire tudnak a tanulók eltekinteni ettől! Az eltekintést segítve hívjuk ezentúl a tanárt facilitátornak? Tanár és facilitátor lehet egy és ugyanaz a személy? Nevezzük bárhogy: a dolgok "kézbentartójának" az a feladata, hogy ösztönözze a csoportot, felvázolja a tantervet, biztosítsa a csoportműködést, a folyamat dinamikusságát, előhívja a kreativitást, mindezt úgy, hogy a hálózat skálafüggetlen maradjon, és a tartalmat se skálázza. Erre talán a mindenképpen objektív, rendszeres összefoglalók, inspiráló visszajelzések adhatnak módot. Kérdés, hogy ha a tanár részt vesz a folyamatban, mennyire tud objektív maradni, ha pedig nem vesz részt, hogyan tud objektíven értékelni. Az értékelési szempontok is kérdésesek, de erre még később visszatérek. A tanár hiányával/ szerepének nagymértékű változásával felvetődik a kérdés: ha nincs tanár, akkor beszélhetünk oktatási módszertanról? (és hatékonyságról?) Az előadáson is elhangzott, és azt hiszem a legtöbben egyet is értünk azzal, hogy nevezzük inkább csoportos tanulásmódszertannak, mint tanuláselméletnek vagy oktatásmódszertannak. 
Annak ellenére, hogy a csoport dolgozik az új tudás konstruálásán, valójában csoportmunkáról sem beszélhetünk. A csoportmunka ideális létszáma 3-6 fő, fontos az átláthatósága, és a tanárnak facilitátori szerepe van (szabályozza a folyamatot; kiadja a feladatot és hozzá fut be az elkészült munka; határidőket szab...). Konnektivista csoportmunka esetében azonban több dolog épp az ellenkezőjeként valósul meg: ideális létszáma nincs maximalizálva, hiszen egyáltalán nem célja az átláthatóság (sőt!), és tanár sem szerepel a folyamatban. Akkor milyen munka folyik egy konnektivista csoportban? Hálózati. Hálózati munka =/= csoportmunka. A hálózati munka több ember önálló munkájának összessége. Amit nem értek: a konnektivista csoport közösen közös tudást generál. Kvázi a csoport közös munkával új tudást hoz létre. Ez világos. De az is elhangzott, hogy a hálózati munka (önálló munkák összessége) a konnektivista tanulásszervezés alapja. Akkor most van csoportmunka vagy nincs csoportmunka? Az is világos, hogy a csoport az 3-6 főt jelent, de mi van akkor, ha a csoportot a csapat szóval helyettesítjük? Az kibúvó? Mert a közös tudás létrehozása csapatmunka, ebben nincs vita, de az egyének tudásának összeadódása is nevezhető egy csapat munkájának. Vagy ez csak a szavakon való lovaglás? Ha valaki annak tartja, elnézését kérem, csak szeretném pontosan érteni...


Tanulásszervezési folyamat
Itt is beszéltünk a facilitátori tanárszerepről, hogy az oktató beszállhat-e a munkába? Végül arra jutottunk, hogy nem. Kérdés, hogy oktató nélkül mennyire hatékony a folyamat? Részben azért, mert nehezen szabadulunk a megszokott tanárszereptől, részben azért mert a skálafüggetlenséget nagyban veszélyezteti, de a konnektivizmus a zárt, intézményesült oktatással összeegyeztethetetlen. (És mi a helyzet a blended learninggel?) Ha a feltételek megvalósulnak, a konnektivista folyamat extra magas belső motivációt igényel ("tanár nélkül tanulni?!"), ha ez nincs meg, az egyén könnyen kimarad és lemorzsolódik, annak ellenére, hogy nincs adott anyag és kötött tartalom (a mi csoportunk ebből a szempontból is sántít...).
A konnektivizmus alkalmazásának sikeressége nagyban függ az alkalmazási területtől és a célcsoporttól is. Ahogyan azt korábban már a távoktatással kapcsolatban is megállapítottuk: nem lehet mindent ezzel a módszerrel átadni/ tanítani/ tanulni. Viszont vannak olyan területek, tartalmak vagy tevékenységek, amelyeket ez a módszer sokkal inkább támogat, mint bármelyik másik. Véleményem szerint így van ez a konnektivizmussal is. Az evolúció elmélettel kapcsolatban nem hiszem, hogy képes lennék új tudásanyagot létrehozni - pedig ez a konnektivizmus egyik alapköve. Ami pedig a célcsoportot illeti: tekintve, hogy nagyfokú önállóságot, önirányítást, extra magas belső motivációt igényel, és az intézményesített oktatás korlátain kívül érvényesül igazán - a gyerekek nem jó eséllyel pályáznak a "konnektivizmus célcsoportja" címre. Gyerekek alatt a közoktatásban résztvevőket értem, szóval maradt a felsőoktatás és a felnőttek oktatása/ képzése. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatás is rendelkezik a formális oktatás minden kínjával, bajával és hátrányával, ezért nem hiszem, hogy ebben a közegben bármiért is jobban működne. Tetszik, nem tetszik, a mi csoportunk sem 100 százalékosan konnektivista. 


A konnektivizmus kritikája
Már többen is kifogásolták a konnektivizmust mint tanuláselmélet. Verhagent már említettem, de rajta kívül Bill Kerr is úgy vélekedik, hogy a konnektivizmus nem hozott újat a korábbi tanuláselméletekhez képest. Valójában ez nem is képezte vita tárgyát, elfogadtuk, hogy a konnektivizmus egy módszer, nem pedig tanuláselmélet. De módszerként is hagy némi kívánnivalót maga után. Például:

Forrás: http://bit.ly/IyCAN0

Túl sok a kizáró tényező: nem minden területen, nem minden életkorban, nem minden oktatási formában, nem minden motiváció-szinten alkalmazható. Ami a motivációt illeti: nehéz elképzelni olyan helyzetet, amikor csak és kizárólag a belső motiváció hajtja az embert. Valaki tanulhat a jegyért, a dicséretért, a diplomáért, a magasabb fizetés érdekében, az elismerésért, hogy bizonyítson önmagának vagy másoknak, vagy mert a munkáltatója erre kötelezi. Most utalhatnánk a Khan Akadémiára, persze. De a konnektivizmus sokkal jobban igénybe veszi a tanulót, mindig résen kell lennie, folyamatosan és dinamikusan részt kell vennie. Ehhez tényleg extra magas motiváció szükséges. Vagy az, hogy ez legyen az ember hobbija. Felvetettem, hogy szívesen vennék részt ilyen folyamatban, ha nyugdíjas lennék. Ezt most is így gondolom, a szabadidő hasznos eltöltésére az új tudás létrehozása kiválóan alkalmas! :)
Már korábban is pedzegettem az objektivitás kérdését: ezt a folyamatot meg lehet figyelni külső szemmel? Aligha. Akkor hogyan maradjon objektív a megfigyelő, ha részese a folyamatnak? (ezért is nehéz jó facilitátort találni...) A másik kérdésem pedig: meg nem határozott tartalom esetében mihez képest kell objektívnek maradni? Vagy mégis meg van határozva a tartalom, csak nem az általunk megszokott formában?
Kritikával illettük a módszert az értékelés szempontjából is. Egyrészt tartalomfüggetlenség esetén az előzetes ismeretek hiánya/ megléte (diagnosztikus értékelés) is kérdéseket vet fel, másrészt a szummatív értékelés teljesen kizárja ezt a módszert (külső motiváció). Az előzetes tapasztalataink pedig mind ezt erősítik: mindannyian jártunk iskolába, mindannyiunkban elültetődött az igény a végső, minősítő, összegző értékelésre. Kérdés, hogy kiválthatja-e ezt a formatív értékelés (folyamatos visszajelzés, visszacsatolás)? Szeretném azt gondolni, hogy igen, de nem tudok biztosat mondani. Még sohasem vettem részt olyan folyamatban, ahol állandó visszajelzést kaptam volna. A jelen kurzus keretei között sem. Tény, hogy nem csak az oktató jelezhet vissza, hanem szakértő, facilitátor, csoporttársak és idegenek egyaránt - de volt már olyan bejegyzésem, amire semmilyen reakció nem érkezett. Vagy ez is egy visszajelzés, hogy nincs visszajelzés? Nyilván igen. Akkor értem, hogy rossz volt. De azt senki nem mondja el, hogy legközelebb mit csináljak másképp... 
Végül a differenciálás problémájához fűznék hozzá egy gondolatot: a konnektivista módszerben a differenciálás hiányáról beszélünk (hiszen veszélyeztetné a skálafüggetlenséget). Az eszközhasználatban és kommunikációban nem lehet különbség a csoport (csapat?) tagjai között. Ezzel egyet is értek - bár akkor elég homogén csoportról lesz szó, és előzetes ismeretek szükségességét kell feltételeznünk. Szerintem maga az eszköz megléte vagy nem léte okozhatja a legnagyobb különbségeket. Vagy ne "konnektívkedjen", akinek nincs meg hozzá minden eszköze és tudása? Akkor be is zárul a kör: visszakanyarodhatunk az első kritikához, a túl sok kizáró tényezőhöz...


Lehetőségekről, korlátokról, tapasztalatokról és a témahétre történő reflexióról hamarosan!


Felhasznált források:
Barabási Albert-László: A hálózatok tudománya: a társadalomtól a webig
Közös jegyzet
Hálózat alapú tanulás - Wikipédia