Ergonómia

Az ergonómia alapvetően ember és munkakörnyezete kapcsolatát, kölcsönhatásait vizsgálja. Emberközpontú tervezési szemlélet - mindig a felhasználóból indul ki: mit szeretne elérni, milyen eszközöket használ a munkavégzés során, milyen kölcsönhatások alakulnak ki, azokat mi okozza, azok mit okoznak... Az ergonómia egyrészt tudományág, amely "az adott rendszer emberi eleme és a többi rendszerelem közötti interakciók vizsgálatával foglakozik"; másrészt szakma, "amely elméleteket, elveket, adatokat és módszereket alkalmaz a tervezés folyamán abból a célból, hogy optimalizálja az emberi jó közérzetet és a rendszer teljesítőképességét.” /Nemzetközi Ergonómiai Szövetség (IEA) által 2000-ben elfogadott definíció/ 

Az ergonómia három fő optimalizációs célja:

·         hatékonyság

·         biztonság

·         komfort

Az ergonómia figyelembe veszi (az anatómia, az antropometria, a biomechanika, a fiziológia és a pszichológia tudományágakat segítségül hívva) a felhasználók képességbeli korlátait, és hozzájárul a használható, hatékony, biztonságos és kényelmes eszközök készítéséhez. Fontos, hogy az adott eszköz a környezeti tényezőktől függetlenül is használható legyen (hatékony, hatásos, hozzáférhető).

Hogy miért érdemes ergonomikus környezetet teremtenünk hallgatóink/ dolgozóink számára? Mert hatékonyabb lesz a munkavégzés, kevesebb a hiányzás, magasabb a minőség és a lojalitás, csökkennek az egészségkárosodás forrásai, növekszik a tanulás eredményessége... 

Az ergonómiai minőség biztosításához a felhasználóból kell kiindulnunk, és okvetlenül figyelembe kell vennünk a felhasználói tevékenységet és - amennyiben lehetőség van rá - kérdezzük meg, vagy vonjuk be a felhasználókat is a fejlesztésbe.

Beszélhetünk a tanulási környezetek és a tanulási tartalmak ergonómiájáról.

Tanulási környezetek ergonómiája

Ide tartozik a fizikai munkakörnyezet, amelyet számos hatás tehet kellemessé/kellemetlenné, kényelmessé/kényelmetlenné. Ilyen befolyásoló tényezők a hőmérséklet, a zaj, a rezgés, a fény, a színek, stb... Felmerült bennem, hogy egy virtuális oktatási környezet esetén nem csak a virtuális környezet ergonómiájára kell figyelnünk, hanem a valós környezet ergonómiája is nagyon meghatározó – hiszen leginkább az befolyásolja részvételi képességünket a virtuális térben.

Fontos az átláthatóság, hatékonyan és könnyen kezelhetőség, a megfelelő tanulási folyamat szervezése, tartalom vagy irányítás biztosítása, a hozzáférhetőség.

A tanulási tartalmak minőségi tényezői (4H)

• Használhatóság
Használhatóság szempontjából elhanyagolhatatlan a szoftver-ergonómiai megfelelőség, tanulási folyamatnak való megfelelőség. A legfontosabb használhatósági tényezők a tevékenység gyorsasága; a tevékenység közben elkövetett hibák száma; a felhasználó azon lehetősége, hogy az elkövetett hibákat a rendszer segítségével kijavítsa; a felhasználó ráfordításai a rendszer tanulása során; a felhasználó által elsajátított készségek tartóssága; a felhasználó azon lehetősége, hogy a rendszert igényei szerint a feladathoz illessze; a rendszerrel támogatott tevékenység átszervezhetősége; a felhasználó általános megelégedettsége a rendszerrel. Fontos hogy az adott eszköz vagy felület támogassa a felhasználót a kívánt cél elérésének érdekében. A használhatóságot befolyásolja a vizuális megjelenés: az elemek gyakorisága, átláthatósága, rendszerezettsége, csoportosítása.

• Hatékonyság
A tanulási folyamatot befolyásolja az információáramlás milyensége. Nem mindegy, milyen gyorsan, hány kattintás után érünk el bizonyos információkat, hogyan jut el hozzám a tananyag. Az egyszerűség, az átláthatóság mind a hatékonyságot növelik, akárcsak az egyértelmű instrukciók és a jól érthető, rendszeres visszajelzések.

• Hatásosság
Hatásos az elektronikus tartalom, ha a tanulási céloknak megfelel, ha jól ütemezhető, az adott határidőkkel összhangban tartható, és mély, alkalmazható tudás szerzésére biztosít lehetőséget.

• Hozzáférhetőség
A tartalom hozzáférhetősége összefügg a használhatósággal: mit látunk? Vizuális elemek, megfelelő tagolás, nem túl sok és erőszakos kiemelés, a kiegészítő elemek ne tereljék el a figyelmet... Tehát az információk legyenek egyszerűen és gyorsan hozzáférhetőek. Fontos még megemlíteni az aktív elemek és felületek egyértelmű kiemelését (pl.: továbbmutató link). A hozzáférhetőség technológiai értelmezését sem szabad figyelmen kívül hagynunk: az akadálymentességen túl, mindenki számára hozzáférhető feltételeket kell biztosítanunk.

?: Ön szerint melyek az elektronikus tanulási környezetet jellemző legfontosabb használhatósági/ ergonómiai tulajdonságok? 

!: Szerintem az első és legfontosabb szempont, hogy mindenki hozzáférjen. Hiszen ez a használhatóság első lépése. Aztán a felületek kezelhetősége, átláthatósága; a funkciók egyértelműsége, az információszerzés és információcsere biztosítása, személyre szabhatóság.

? Kell-e különbséget tennünk e tulajdonságok fontosságát illetően aszerint, hogy milyen elektronikus tanulási környezetre értelmezzük ezeket a tulajdonságokat? (kontakt/online eszközökkel támogatott kontakt/blended learning/távoktatás)

! Természetesen kell. Bár szerintem minden esetben az a legfontosabb, hogy a tartalom vagy a tevékenységet szabályozó instrukció eljusson a felhasználóhoz. Mivel más igényekkel rendelkezik az a hallgató, aki kontakt órákon vesz részt, és mást igényel az, aki távoktatásban végzi a kurzust, az ergonómiai szempontok is egészen más megközelítésben vizsgálandóak mindkét esetben. Illetve minden esetben a felhasználó szempontjából kell közelíteni, így nehéz általánosságokat mondani.

Speciális csoportok és IKT II.

Az utolsó hét, az utolsó téma, az utolsó bejegyzés. Esélyegyenlőtlenség, fogyatékossággal élők, speciális helyzetű csoportok, akadálymentesítés, IKT. Nagyon nehéz volt ez az egy hét, részben a téma miatt, részben a csoporton belüli különös történések miatt (de erre most nem fogok kitérni). A legnagyobb nehézséget abban látom, hogy az e heti témát a legtöbben nagyon szubjektíven közelítettük meg (ezért gyakran el is tértünk a vezérfonaltól), és természetes, hogy nem értettünk egyet mindenben. Ez alkalommal részben reflektálok az előadáson és a témahéten elhangzottakra, részben pedig folytatom személyes tapasztalataim megosztását. Ez utóbbival kezdem, elmélyedésre buzdítva saját magamat is.

Forrás: http://bit.ly/L7kaDD

Egy alkalommal, mikor hazautaztam, egy vak lány mellé szólt a jegyem a vonaton. Először nagyon kényelmetlenül éreztem magam, szerettem volna megszólítani, de nem volt hozzá bátorságom. Legnagyobb meglepetésemre ő kérdezte meg egyszer csak: "Meddig utazol?" Miután kiderült, hogy ugyanaddig utazunk, és 4,5 órára össze leszünk zárva, valahogy egyértelművé vált, hogy végig beszélgetni fogunk. Az első "sokk" akkor ért, mikor a lány közölte velem, hogy egy pillanat, csak felhívja az anyukáját, hogy elindultunk. Én hülye rögtön rávágtam, hogy hadd segítsek, mi a szám? Erre egy kedves mosoly kíséretében kaptam a választ: egyedül is tudom kezelni, nézd! És megmutatta nekem, hogyan használja a mobiltelefonját (hangos menüvel rendelkező mobilja volt). Mondta, hogy nem kell vele foglalkoznom, ha van valami más dolgom, végezzem nyugodtan, ő olvasni fog. Vagyis hangoskönyvet hallgatni. De erre végül nem került sor, végigcsacsogtuk az egész utat. Elmesélte, hogy kollégiumban lakik ép lányokkal egy szobában, hatan vannak és nagyon jó barátnők. Egyedül akkor érzi magát kicsit rosszul, amikor a lányok az új ruháikat/cipőiket mutogatják egymásnak és órákig fésülködnek és készülődnek, mielőtt elmennek sétálni. Az út végére elég bizalmas viszonyba kerültünk (ezzel nem is szeretnék visszaélni), és volt bátorságom megkérdezni mindent, amire kíváncsi voltam. Ismeri-e a színeket? Tudja-e, hogy ő hogyan néz ki? Milyennek képzel engem a hangom alapján? Mit szeretne csinálni, ha befejezte az iskolát? Elképesztő élmény volt. Mikor megérkeztünk, szerettem volna segíteni neki a leszállásnál, és akkor jött a második "sokk": halvány lila segédfogalmam sem volt, hogyan csináljam. Biztosan megérezte a bizonytalanságomat, mert mondta, hogy belémkarol, és mehetünk. Igen ám, de a vagon folyosója túl szűk volt ahhoz kettőnknek. Előre mentem, és bénáztam tovább. Akkor jött a harmadik sokk: "Csak vak vagyok, nem hímes tojás!" És közben mosolygott. Elmondta, hogy neki az a legkényelmesebb, ha fogom a könyökét, határozottan vezetem és mondom, mi történik éppen.
Ha ez előtt az eset előtt olvasom Weszely Orsolya blogját, amiben ajánl egy oldalt, ami 16 jótanácsot fogalmaz meg, akkor lehet nem lettem volna ennyire esetlen. Rögtön az első javaslatot megszegtem: "Csak akkor tegyen fel társának vakságára vonatkozó kérdéseket, ha emberi kapcsolatuk erre feljogosítja Önt! A felületes ismeretségek erre senkit sem jogosíthatnak fel." De most pótoltam a hiányosságaimat, és bátorítok mindenki mást is, hogy tegyen így!


Most pedig - csak hogy az előadáshoz is kapcsolódjak - szeretnék bemutatni néhány IKT eszközt, ami a fogyatékossággal élők és a speciális szükségletű embereket segíti, valamint fokozza az önálló tanulás/ munkavégzés lehetőségét számukra.
Vakok és gyengénlátók
Mindannyian tudjuk, hogy a vak emberek is írhatnak-olvashatnak a Braille-ABC-nek köszönhetően. Azt már kevesebben, hogy létezik Budapesten (is) Braille könyvtár 1896 (!) óta. Azonban ez a speciális írásmód nem található meg mindenütt a hétköznapi életben, sőt! Gondoljunk a legegyszerűbb példára: szeretnénk elmenni a boltba, de nem tudjuk, hogy nyitva van-e vagy hogy egyáltalán egy bolt előtt állunk-e. Ugyanis nincs kiírva rá semmi Braille-írással. Szerencsére az IKT fejlődése számos új lehetőséget kínál: például olyan hordozható számítógépet, amely felismeri és hangosan felolvassa a szöveget. (Azt mondjuk nem tudom, hogy honnan tudja egy vak ember, hogy hol vannak a betűk.) Ennek a szerkezetnek a segítségével az étlap, a menetrend, vagy akár a kaputelefonhoz írt nevek is "olvashatóvá válnak". És természetesen nem csak a hétköznapi életben használhatóak. Nem árulok el újdonságot, mikor azt mondom: a vak emberek oktatása speciális eszközöket igényel. "Vannak olyanok, amelyeket célzottan nekik fejlesztettek ki, de sok eszközt átalakítva, adaptálva tettek számukra használhatóvá. Ilyen például a domború, tapintható térkép." - olvastam az OFI Tudástárában. "A matematika tanításához az abakuszt, tapintható vonalakat rajzoló körzőt, törtdobozt, egyéb tapintható szemléltető- és mérőeszközöket, hang-, illetve pontírású kijelzővel ellátott kalkulátorokat használnak. A kémiai kötéseket, molekulaszerkezeteket is lehet ábrázolni tapintható formában. De a számítógép egyre nagyobb szerepet kap a vak tanulók oktatásában" Az említetthez hasonló felolvasó szoftverek (képernyőolvasók) teszik lehetővé a számítógép használatot a vak személyek számára. Az előadáson elhangzott, hogy a Jaws a legnépszerűbb ilyen szoftver, melynek használatát számos oprendszer támogatja. De ez korántsem minden. Léteznek Braille laptopok, sőt, Braille nyomtatók is!

Forrás: http://bit.ly/L7a3i1

A gyengénlátók és aliglátók oktatásában a láthatóság és az olvashatóság biztosítása a fő szempont. Ez olykor 15-60-szoros nagyítást is jelenthet, szóval a szokványos méretű taneszközök tulajdonképpen használhatatlanok a gyengénlátó és aliglátó személyek számára. " Számukra nagyobb méretű betűt, ábrát kell biztosítani, és szükség esetén lehetővé tenni a közelebbről való szemlélődést." Erre többféle optikai eszköz is alkalmas lehet: "kézi, elemes lupék, hasábnagyítók, teleszkópok, távcsőszemüvegek, elektronikus olvasókészülékek."  


Siketek és nagyothallók
Fontos tisztázni, hogy a nagyothallók nem veszítik el teljesen a hallásukat, ezért van rá mód, hogy auditív impulzusokat fogadhasson és adhasson. Erre a legismertebb eszköz a hallókészülék. A diszkrét, fül mögött elhelyezkedő kis eszköz segít abban, hogy a hallássérültek is elsősorban hallásuk révén fogják fel a beszédet, és így a szájról olvasás kiegészítő szerepet kap. "Egy másik lehetséges segédeszköz az adó-vevő készülék." Ez (értelemszerűen) egy adó és egy vevő részből áll, és teljesen mobil. Abban különbözik a hallókészüléktől, hogy kifejezetten azokat a hangokat erősíti fel, ami az adótól származik. Ha tehát egy oktató előadást tart, és nála van az adó-készülék, a vevő kizárólag az ő hangját erősíti fel, és kiszűri a felesleges háttérzajokat. Kérdés, hogy egy tanár hajlandó-e magához venni az adó-készüléket. Hallhattunk a héten olyan példát, mikor az oktató elutasítóan nemet mondott egy ilyen kérésre. Pedig ez aztán tényleg nem jár semmilyen plusz munkával... Azt hiszem, ez is azt a feltevésemet (talán mondhatom, hogy feltevésünket, hiszen sokan írtátok a saját blogotokban is) igazolja, hogy a befogadó attitűd megléte kritikusabb tulajdonsága egy tanárnak, mint a speciális képzettség. Egyébként ezen a honlapon további, a siketek és nagyothallók akadálymentesítését segítő eszközöket találhattok.


Mozgáskorlátozottak
"Azokat a személyeket, akiknek tartási és mozgásfunkciójukban tartós és visszafordíthatatlan állapotváltozás következett be valamilyen sérülés következtében, vagy esetleg ezek a funkciók már születéstől fogva hiányoznak, mozgáskorlátozottnak nevezzük." Tehát nem csak a kerekesszékesek, hanem azok is, akiknek valamely végtagjuk teljesen vagy részlegesen sérült vagy lebénult. A mozgáskorlátozottak számára is lehetőséget biztosítanak a tanulásra bizonyos digitális eszközök és programok. Szerintem a legelképesztőbb az a szemmozgással vezérelhető program, melynek segítségével lehetővé válik a számítógép kéz nélküli használata: a kurzort a szem mozgása irányítja. Találtam erről egy videót, bámulatos!

De persze ez önmagában nem elég, szükség van arra, hogy figyelembe vegyük a mozgássérült személyek igényeit. És ide most nem tudok általánosságot írni, mindenkinek másra van szüksége, máshogyan lehet segíteni a tanulásban, vagy akadálymentesíteni, élhetőbbé, kényelmesebbé tenni a (nem csak tanulási) környezetét. Ennek pedig csak egy szegmense az IKT.


Autizmussal élők
Furcsa mozgás, bizarr viselkedés, Esőember. Mindenkinek ezek jutnak először eszébe. Az Autizmus Alapítvány kutatócsoportja az alábbi definíciót határozta meg: „Az autizmus a szociális viselkedés, a kommunikáció, a képzeleti működés és a rugalmas gondolkodás fogyatékossága.” Viszont az autizmus esetében is igen eltérőek lehetnek az autista személyek és igényeik, szükségleteik. "Az autizmus minden értelmi szint mellett előfordulhat, és gyakran társul más fogyatékossággal, fejlődési zavarral. Ennek megfelelően a klinikai kép igen sokféle lehet, az autizmus súlyossága, az értelmi színvonal, az egyéb képességek, illetve fogyatékosságok és a gyermek személyisége függvényében.” Szóval leginkább úgy segíthetünk, ha megkérdezzük, hogy miben segíthetünk. 
Marianna megosztotta velünk a digitális eszközök oktatásban való alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatát: "A hiperaktivitásra, bármilyen furcsa is, nálam bevált. Igazából nem tudom, hogy miért, de elmélyültté teszi gyerkőcömet, ha a számítógépen szöszmötölhet valamivel." Igen. Érdekes módon a digitális eszközök valahogy lekötik a fogyatékossággal élő és ép gyerekek és felnőttek figyelmét is. Passzivitás esetén pedig fordítva működik: számítógéppel a lusta és kedvtelen gyerekeket is lázba lehet hozni. Az alábbi videó bemutatja, hogy hogyan tud segíteni egy iPed Touch az autista gyerekeknek a kommunikációban, tanulásban, önkontroll és kreativitás fejlesztésében, az önkifejezésben.

Őszintén remélem, hogy egy nap majd tényleg elérhetőek lesznek ezek az eszközök minden olyan ember számára, akinek szükségük van rá. Valójában ha onnan közelítem meg, hogy ezek az eszközök léteznek, és (bizonyos feltételekkel rendelkezve) beszerezhetőek, akkor nem is olyan siralmas a helyzet, hiszen nincs veszve semmi! "Csak" be kell szerezni ezeket az eszközöket! Ha viszont reálisan próbálom nézni, a helyzet igenis siralmas, akár az eszközök beszerzése, akár az IKT eszközökön túl az emberek hozzáállása jut eszembe. Elgondolkodtam, hogy én mit tudnék tenni? Én mivel tudnék hozzájárulni az elfogadáshoz, az akadálymentesítéshez? Mivel se tanár, se szülő, se gyógypedagógus, se iskolaigazgató, se IKT-fejlesztő, se orvos, se feltaláló nem vagyok, valószínűleg nem tudom jobbá tenni mindenkinek az életét és megoldani a problémáit. Én egyféleképpen tudok hozzájárulni ahhoz, hogy jobb legyen.
Megkérdezem: Segíthetek?

Nyílt oktatás, jó gyakorlatok, konnekt(ivizmus) II.

Őszintén be kell vallanom, hogy ki is ment a fejemből, hogy ezzel a bejegyzéssel még tartozom. De jól is esik kicsit tisztább fejjel visszanézni az előző témahétre. Nyílt oktatás, jó gyakorlatok, no meg persze kicsit a KONNEKT és a konnektivizmus.

I'm late! I'm late! /Forrás: http://bit.ly/JTxPJo/

A nyílt oktatásról mindenki írt a saját blogjában, már a könyökünkön jön ki, ezért csak a rend kedvéért: A nyílt oktatás egy nagy kalap, amiben minden olyan oktatási forma elfér, ahol az adaptivitás és a tudáshoz való szabad hozzáférés hangsúlyos és kiemelt tényező. Ezekre a formákra a tanulóközpontúság, a bemeneti feltételek hiánya (vagy minimálisra csökkentése), az egyénileg ütemezhető tanulás, rugalmas időszervezés, tartalommegosztás, tanulói aktivitás jellemzőek. Aki részletesebben szeretne olvasni a nyílt oktatásról, annak ajánlom figyelmébe Kálmán Teréz bejegyzését, ahol átfogó képet kaphat minden érdeklődő.
Az én figyelmemet leginkább az OER (Open Education Researches), azaz a szabadon hozzáférhető oktatási források (SzOF) ragadta meg, mint jó gyakorlat. Az OER egy univerzális oktatási forrásgyűjtemény, amely szabad és ingyenes hozzáférést biztosít a világ bármely országából. Ez a forrásgyűjtemény 2002-ben, az UNESCO kezdeményezésére jött létre, és egyre népszerűbbé válik világszerte. Természetesen IKT eszközök használatának segítségével juthatunk hozzá a megosztott anyagokhoz, ami feltételezi a magabiztos eszközhasználatot és a szükséges digitális kompetenciákat. (A hozzáférést már ide sem írom, hiszen megbeszéltük: ez ma már nem lehet probléma. Egészen a most aktuális témahétig, de nem akarom keverni a szezont a fazonnal. A lényeg, hogy a hozzáférés megoldható, az akadálymentes hozzáférés kevésbé.) De azt hiszem, a 21. században aki akar, az meg tud tanulni bánni/ boldogulni a számítógépekkel és a különböző programokkal. Ergo ha valaki értesül (hogy? honnan? kitől? én sem tudtam míg nem volt ez a kurzus. ezelőtt nem kerestem. ha kerestem volna, biztosan megtalálom) akkor térítésmentesen oktatási anyagokra tehet szert. Az elearningeuropa.info egyik cikkének kivonatában olvastam, hogy ezek az oktatási anyagok ugyan szabadon hozzáférhetőek, de használatuk még nem éri el a kritikus szintet a felsőoktatásban és a felnőttoktatásban sem. A cikk ezt azzal magyarázza, hogy amellett, hogy a hozzáférést lehetővé teszik, "az innovatív nyílt oktatási jó gyakorlatok" bevonására is összpontosítani kellene, hogy az oktatás lehetőségét valamennyi polgár számára biztosíthassák. (A teljes cikk angol nyelven letölthető pdf formátumban erről az oldalról).
Az OER oldalát látogatóknak lehetőségük nyílik az anyagok közötti korlátlan böngészésre, amit nagyban megsegít az anyagok rendszerezése: témakör, szint és típus szerint is választhatunk. A legtöbb anyag jelenleg a tudomány és technológia témakörében található. Ha típus szerint keresünk, rábukkanhatunk komplett kurzusokra, kutatásokra, tanulmányokra, játékokra, hangfelvételekre (rögzített előadásokra), feladatokra, jegyzetekre, óravázlatokra, videókra, szimulációkra, tanítási és tanulási stratégiákra vagy akár teljes könyvre, tanulmánykötetre is. Még egy "apró" bökkenő: a legtöbb anyag angol nyelven érhető el. Bár számos angol nyelvi kurzus is található a tartalmak között, szóval aki nagyon akar, az tényleg hozzáférhet előbb a nyelvleckékhez, aztán bármihez, amire csak kíváncsi. Az én angol nyelvtudásom például hagy némi kívánnivalót maga után, úgyhogy elhatároztam, hogyha vége ennek a kurzusnak (mindjárt) akkor nekiesek az angolnak :] Bár ezek nem akkreditált képzési programok, a gyakorlati hasznosulásuk azt hiszem jóval több lesz, mint egynéhány egyetemi kurzusomé :] Aki kedvet kapott, bátran keresse fel az említett oldalt!
Összegyűjtöttem az általam ismert nyitott egyetemeket is - illetve azokat, amelyekről már hallottam (az "ismerem" kicsit túlzás) :

• Afrikai Virtuális Egyetem (African Virtual University): http://www.avu.org/

• Katalán Nyitott Egyetem (Open University of Catalonia): http://www.uoc.edu/portal/english/

• Hágai Távegyetem (Fernuniversität in Hagen): http://www.fernuni-hagen.de/

• Khan Academy: http://www.khanacademy.org/

• The Open University: http://www.open.ac.uk/, http://www.open.edu/openlearn/

• Open University of Malaysia: http://www.oum.edu.my/oum/v2/

Forrás: http://bit.ly/JIBfOu

KONNEKT / konnektivizmus


Izgalmas és termékeny témahét volt - a blogok és kommentek szempontjából. Hogy a saját csoportunk boncolgatásából mennyi és milyen új tudás született, azt nem tudom megállapítani. Én úgy gondolom, hogy nem sok. Viszont tapasztalatban és ötletben nem volt hiány. Rövid és gyors reflexió visszamenőleg, mások írásaiból és tapasztalataiból is tanulva, ellesve:
Legelőször azt a megfigyelésemet szeretném leírni, hogy a személyes érintettség iszonyúan sokat számít. Én könnyebben és szívesebben írtam, mint eddig bármikor, tekintve hogy a csoport kapcsán nekem is megvolt a véleményem, és mivel résztvevője vagyok a folyamatnak, ennek a konkrét esetnek éppen annyira vagyok szakértője, mint a többi résztvevő. Ez pedig ad egyfajta egyenlőség-érzetet. Noha ez az egyik legfontosabb, amivel szembesültem a két hét alatt: a skálafüggetlenség nem is az egyenlőségről szól! És a konnektivizmus nem tartalomfüggetlen! Már ha az oktatásban való alkalmazásáról van szó: nem minden területen alkalmazható. Abban is megegyeztünk, hogy a konnektivizmus nem való mindenkinek - én például azok közé az emberek közé sorolom magam, akik számára létezik sokkal hatékonyabb és ideálisabb módszer. Bár az is szóba került, hogy akik "életmódszerűen konnektivisták", azok számára egy ilyen folyamat nagyonis hatékony lehet. A konnektivizmus hatékonyságát már többen, többször megkérdőjeleztük. Teréz vetette fel, hogy ez a módszer inkább a fejlesztésben hatékony, mint mondjuk a fizika törvényeinek megismerésében és elsajátításában. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Ha egy területen jártas vagyok, és olyan emberekkel vagyok egy csoportban, akik szintén jártasak azon a területen, nagyon eredményes eszmecserék és viták folyhatnak, ahol az új és közös tudás kialakulása nem is olyan irreális hozadéka a folyamatnak. De az elmélyülés és a fejlődés mindenképpen garantált. Pont ezért szerintem az sem mindegy, kikkel vagyunk egy csoportban, kikkel "kapcsolódunk". Teréz egy másik felvetése itt motoszkál a fejemben, amióta olvastam: "nem lehetséges, hogy a konnektivizmus előnye, eredményessége, hatékonysága (ha abban megállapodunk, hogy van ilyen) csupán a rendszerességnek köszönhető?" Kíváncsi vagyok a válaszra. Az mindenképpen biztos, hogy soha életemben egy kurzusom sem volt, aminek a keretében egy héten keresztül minden nap foglalkoztam volna az adott témával. (Bár most megint a KONNEKT csoportot veszem alapul, holott nem is "igazi" konnektivista kurzus.)
A személyes érintettségre visszatérve: belső motiváció szempontjából sem utolsó. Ha én vagyok a téma, ha rólam van szó, szeretnék részt venni, szeretném elmondani amit gondolok. Nem azért, mert teljesíteni akarom a követelményeket, hanem azért, mert mert érdekelt vagyok. Ehhez kapcsolódóan újra felmerült a - már szintén többször megvitatott - kérdés: Miért vannak megszabva a komment-számok? Vicze Gabi kérdezte, hogy vajon ezek nélkül is ilyen "bőbeszédűek" lennénk-e. Most mindenki nézzen magába, és mosolyodjon el. Én pedig hadd idézzem Földesi Krisztinát: "Ugyanakkor nem mindig feltétlenül hátrány a „szelíd erőszak”…" Ezzel mélységesen egyetértek. Ha egészen őszinte akarok lenni magamhoz, akkor én már régen kiestem volna a külső "kényszerítőeszközök" nélkül. 

Forrás: http://bit.ly/KCLDtJ

De ha mondjuk nem információtudomány lenne a téma, hanem - nomen est omen :] - receptek megosztása, tökéletesítése, fejlesztése vagy újak kitalálása, lehet hogy sokkal motiváltabb lennék, "behajtó táblázat" nélkül is. Szóval jelen esetben nekem nem ártott, hogy volt egy kis külső ráhatás. De miért volt szám szerint megszabva? Nem azért kérdezem, mert sok vagy kevés, de nem minden héten ugyanannyi hozzáfűznivalóm volt. És szörnyű érzés kényszerből írni. Azt érzem, hogy megsértem vele a másikat. Azért kérdezem meg, hogy hogy vagy, mert fegyvert tartanak a fejemhez (még szerencse hogy sosem esek túlzásokba :]). Komolyra fordítva a szót: szerintem mennyiségi kritériumok nélküli kurzus működhetne, kritériumok nélküli (formális keretek között) nem.

Valamelyest ehhez kapcsolódóan szeretném jelezni, hogy Bodó Péter passzolási lehetőség javaslata számomra nagyon szimpatikus volt. Péter ugyanis felvetette, hogy a félév során egy alkalommal mondhassa azt a kurzuson résztvevő, hogy egy bejegyzést kihagy. Tényleg alakulhatnak úgy  adolgok, hogy az embernek egyszerűen nincs lehetősége leülni a gép elé, és mikor eljut odáig, már iszonyú lemaradása van. Péter egy másik felvetése volt, hogy a második blogbejegyzés helyett szerkessze inkább mindenki a közös dokumentumot. Ez a közös dokumentum szempontjából biztosan jó lett volna, viszont a témafeldolgozás szempontjából kevésbé (így végiggondolva, közvetetten kihatott volna a közös dokumentumra is). Fehér Péter úgy fogalmazott a második bejegyzéssel kapcsolatban, hogy addigra artikulálódik, mit tanultunk, mit gondolunk. Nos, ha az nem is tisztult számomra, hogy mit tanultam, az mindenképpen, hogy mit gondolok. Bár kérdések még bőven maradtak bennem:

Forrás: http://bit.ly/Kev1Gw

Miért kell 100 ember egy konnektivista kurzus indításakor, ha végül csak 40 marad? Miért nem elég, ha a kezdetektől 40 elkötelezett ember vesz részt? A hatékonyság a rendszerességnek köszönhető? (Teréz nyomán) Milyen lehet inspirátorral együtt egy ilyen folyamat? Milyen lehet két inspirátorral egy ilyen folyamat? :] A Hype-görbén tényleg felfelé vezet majd a konnektivizmus útja? Vajon fogom tudni hasznosítani az itt tapasztaltakat?

 

Esélyegyenlő(tlen)ség a felnőttoktatásban az információs társadalom korában I.

A mai napon Virányi Andrea előadását hallhattuk offline, online és virtuálisan is - ahogy azt már megszoktuk. Noha akadtak technikai nehézségek (a Ustream program nem mindig működött úgy, mint ahogyan szerettük volna), de valahogy megküzdöttünk vele. Ahogy a címben is látható, digitális esélyegyenlő(tlen)ségről volt szó. Bár ez a téma már alaposan ki lett vesézve egy korábbi alkalommal, most bővült a látókör. Bevallom (és szégyellem magam) akkor nem gondoltam arra, hogy a sajátos nevelési igény, vagy bármilyen fogyatékosság is ehhez a témához tartozhat.

Hallhattunk fogyatékkal élőkről (látás-, hallás- és mozgássérültek, tanulási vagy kommunikációs zavart mutató személyek, autizmussal élők, értelmi fogyatékos személyek), speciális helyzetű csoportokról (idősek, alacsony iskolázottságúak, elavult technikát használók) és az ő IKT-használatukról, használati lehetőségeikről. Még mielőtt ebbe belemennék, szeretnék ajánlani egy videót. (Sajnos nem tudom beágyazni a bejegyzésbe, a beágyazási lehetőség le van tiltva.) A videó címe ne tévesszen meg senkit, a tartalma miatt osztom meg. Azért, hogy egy kicsit magunkba nézzünk. Természetesen maximálisan támogatom a fent említett csoportok digitális felzárkóztatását és lehetőségeik bővítését, de előbb lehetővé kellene tenni, hogy fel tudjanak szállni a metróra és be tudjanak jutni az épületbe. Bár a távoktatással ezt ki lehetne küszöbölni a megfelelő programok segítségével, de az említett csoportok valószínűleg segítséget igényelnek. Bár rákerestem és találtam egy programot, ami távoktatást és távmunkát kínál súlyos fogyatékkal élők számára (mondjuk rákérdeznek az angol nyelvtudásra és az ECDL vizsgára is... ) és a továbbmutató link már nem él, úgyhogy nem tudom, gyakorlatilag mi valósult meg ebből az egészből. A MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) honlapján viszont külön rovat foglalkozik a távoktatással, online kurzusokkal; az SNI IKT munkaközösség oldala pedig egyszerűen zseniális: akadálymentesített változat, digitális tananyagok, módszertani videók és támogatás, SNI IKT eszközök... Egy-két jó példa szerencsére mindig akad, de azt hiszem, ennél többre lenne szükség, hiszen -ahogy a videóban is elhangzik- több, mint félmillió magyar él valamilyen fogyatékkal.

Forrás: http://bit.ly/KRj091

A fogyatékkal élők vagy a speciális igényű személyek esetében a digitális szakadék elsősorban hozzáférési jellegű - éppen ellentétben azzal, amit a nem fogyatékosokról megállapítottunk. Egyszerűen nem jutnak hozzá olyan eszközökhöz, speciális készülékekhez vagy programokhoz, amelyekre szükségük lenne ahhoz, hogy akadálymentesen tanulhassanak. A technika ugyan már lehetővé tesz sokmindent, és azt hiszem ebben az esetben a motivációval sem lenne gond, viszont elképesztő anyagi ráfordítással jár. Az előadáson is szó volt arról a hordozható készülékről, ami felismeri és felolvassa a szöveget. Rá is kerestem, és bizony nem kevesebb, mint egymillió magyar forint az ára (már amennyiben megbízható ez a forrás, és nem változtak az árak 6 év alatt). Tehát nem állnak rendelkezésre a szükséges eszközök ahhoz, hogy bekapcsolódhassanak egy IKT-vel támogatott (vagy egyáltalán) oktatási folyamatba. Persze nem kizárt, hogy nem csupán lehetőség, hanem igény vagy akarat hiányában maradnak ki; esetleg meglévő negatív élmények is korlátozhatják a hozzáférést, de véleményem szerint (nem jártam utána, ez csak az első gondolatom) nem ez a jellemző. Hanem az, hogy nem lehet beszerezni vagy megfizetni ezeket az eszközöket.

Forrás: http://bit.ly/IYTq7R

A "DI using Technology" kapcsán bukkantam rá Judth Zorfass és Jenna Wasson differenciált oktatás értelmezésére (elméletnek nem nevezném): Úgy értelmezik a differenciált oktatást, mint egy olyan tantermi oktatás tervezését és megvalósítását, ami minden egyes tanuló sajátos tanulási igényeit, érdekeit, különböző felkészültségi szintjét figyelembe veszi. Számos technológiai eszköz a tanárok és tanulók segítségére lehet, és a fent nevezett két hölgy úgy gondolja, hogy a hatékonyság hátterében is ez áll. Szerintük a tanár akkor lehet a leghatékonyabb, ha segítségül hívja azokat a technológiai eszközöket, amelyek a tanulót segítik a megértésben és elsajátításban. A differenciált oktatás értelmezését úgy bővítik ki, hogy elkülönítik a tanártól és a tanulótól függő dimenziókat. A tanártól függ a tartalom, a folyamat és a produktum (Anita ezt kiegészítette a környezettel), a tanulótól függő dimenziók pedig az érdeklődés, a profil és a készenlét (readiness). Tehát az IKT eszközök használata mind a diák mind a tanár munkáját megkönnyítik, de nem hinném, hogy lebontanák a korábbi akadályokat a differenciálás kapcsán.
Szó volt még a fizikai környezet akadálymentesítéséről is, amelynek két lehetséges módja van: adaptív vagy preventív. Adaptív vagy alkalmazkodó, mikor egy, már létező épületet vagy épületrészt felszerelnek olyan eszközökkel, amikkel segíthetik a speciális igényűek és fogyatékossággal élők közlekedését; preventív az, mikor már a tervezési szakaszban figyelmet fordítanak az akadálymentességre, kvázi eleve akadálymentesre készül az épület. Az első esetben kicsit nehezebb a megvalósítás: egyrészt nem minden épület alkalmas az akadálymentesítésre, másrészt figyelembe kell venni, hogy a fogyatékkal élők csoportja nem homogén csoport! Vakoknak, kerekesszékeseknek és mozgáskorlátozottaknak egyaránt biztosítani kell az önálló közlekedés lehetőségét.

Forrás:  http://bit.ly/KRjsnB

Twitteren igen élénk párbeszéd alakult ki a befogadással és integrálással kapcsolatban. Szerintem nincs olyan ember a csoportban, aki ne gondolná úgy, hogy befogadónak kell lennünk, és kitaszítaná a digitális (és egyáltalán az) oktatásból a fogyatékkal élőket. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem a mi jogosultságunk eldönteni, hogy integráló környezetbe kényszerítsük-e ezeket az embereket, vagy sem. Édesapám gyógypedagógus, és 15 éve foglalkozik értelmi fogyatékos felnőttekkel. Nekik nincs munkájuk - vagyis nem olyan, mint amilyenre az ember első körben gondol. Működik egy napközi otthon, ahol a fogyatékkal élő felnőtteket "fiataloknak" hívják, és a "fiatalok" ezt a napközi otthont "munkahelynek". Ugyanis dolgozni járnak oda. Gyöngyöt fűznek, faragnak, dísztárgyakat, csempeképeket vagy lábtörlőt készítenek, amit megpróbál eladni az otthon. A "fiatalok" közül többen jártak általános iskolába, ahol kinevették és csúfolták őket, a napközi otthonban viszont szerelmek szövődtek, házasság is köttetett és két éve megszületett az első baba is, aki makkegészséges. Pont azért, mert ők ugyanolyan emberek, mint bárki más, ugyanúgy joguk van eldönteni, hogy hol érzik jól magukat és hogy hol és hogyan szeretnének tanulni. Egyébként többen használnak mobiltelefont és számítógépet is a "fiatalok" közül, pedig semmilyen intézményesített oktatási formában nem tanulták ezt. Bár lehet jelen esetben speciális helyzetről van szó, a napközi otthonban nincs tanterv, ha szeretné megtanulni, valaki odaül mellé, és megmutatja. Ha kell harmincszor.
Igen. Harmincszor. És nem fárad bele. Mert vannak olyan kivételes emberek, akik ezt tudják örömmel és végtelen szeretettel csinálni. És szerintem ez az alap. Erre jöhet a speciális képzés. De akiben nincs meg ez a fajta gondolkodás és érzékenység, az részt vehet akármilyen képzésen, nem lesz jó szakember. Ezért fázom én attól, hogy minden iskolában tanulhasson speciális igényű tanuló, mert nincs minden iskolában olyan tanár, aki rendelkezik ezzel az attitűddel. Akár van ilyen papírja, akár nincs.
Ezért a speciális tudás vagy elfogadó attitűd kérdésre én inkább az utóbbi választ adnám, bár az elfogadás szerintem nem elég. Végtelen türelem és szeretet szükséges ehhez, és ez jóval több, mint nyitottság vagy rugalmas gondolkodás.
Visszaolvastam amit eddig írtam, és nagyon csöpögősnek tűnik, de higgyétek el, hogy nem az. És én nem paternalisztikus támogató vagyok, tudom, hogy el tudják látni magukat, ha arra van szükség, csak egyszerűen nem mindegy, hogy kitől tanulnak. Egy rossz pedagógus éppen annyi kárt tud okozni, mint amennyi hasznot egy jó pedagógus. Az a baj, hogy nem tudok objektíven nyilatkozni, én úgy nőttem fel, hogy rendszeresen találkoztam fogyatékkal élőkkel - az ő "elkülönített" környezetükben, a napközi otthonban. Integrált környezetben még sohasem volt erre alkalmam. Arra viszont igen, hogy megtapasztaljam, mennyire ostobán tudnak viselkedni az emberek, mennyire érzéketlenek és kegyetlenek tudnak lenni, és hogy milyen jóízűen ki tudják kacagni azt, aki más mint ők. És mivel az egész emberiséget úgysem lehet megváltoztatni: mindig lesznek olyanok, akik elutasítóan bánnak a fogyatékkal élőkkel. Ezért sem vagyok biztos abban, hogy jobb az integráció.

Reflexiók és őszinteségi roham

Holovitz Szandra szerda este online prezentálta nekünk szakdolgozati kutatásának eredményeit. Nekünk, rólunk. Ugyanis a kutatás a KONNEKT(ivista??) csoportunkra fókuszált: a félév elején a hallgatók (a KONNEKT csoport tagjai és azok, aki a kurzus hagyományos teljesítési módját választották) egy kérdőív kitöltésével segítették Szandra munkáját, és ennek eredményeit ismerhettük meg.

Még mielőtt belevágnék: azt hiszem a mélypontra érkeztem. És úgy látom, nem vagyok ezzel egyedül, a KONNEKT csoport egy része enyhülő aktivitást mutat, késnek a bejegyzések és már nem nagyon tudunk újat mondani egymásnak. Hogy ennek mi az oka? Arra több tippem is van: vagy az, hogy a kezdeti lelkesedés eddig tartott, vagy az, hogy "érezzük a végét", vagy az, hogy nem lehet két hétig ugyanarról (az egyébként is megfoghatatlannak tűnő) témáról írni, beszélni, vitatkozni; vagy az, hogy az offline élete mindenkinek besűrűsödött; vagy az, hogy a napfény és a jó idő kirobbantotta az embereket a gép elől, vagy mindez együttvéve... A lényeg az, hogy fáradtnak és fásultnak érzem magam (magunk) és a legkevésbé sem produktívnak. De minden rosszban van valami jó: így teljesen azonosulni tudtam azzal, amit Kulcsár Zsolt mondott az elmúlt alkalommal: egy konnektivista kurzus rendelkezzen fix keretekkel! Legyen eleje és vége, és ha vége van, le kell zárni, az utóéletre semmi szükség.
Bár a "mindjárt vége" hozzáállás nem igazán passzol a konnektivista személeltmódba, gyanítom, hogy többeknek (köztük nekem is) olykor mégis igen erős motivációt nyújt ez a gondolat. Sajnálom.

Forrás: http://bit.ly/JRg5ke

Szandra előadása a nyílt oktatás bemutatásával kezdődött, melynek alappillére az adaptivitás (megváltozott környezethez/állapothoz való alkalmazkodás). Az oktatásra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a pedagógus egyéni módszereket biztosít a különböző igényű, képességű és különböző előismeretekkel rendelkező tanulók számára. Azonban a nyílt oktatás nem csak a tanárszerep módosulásával jár, hanem a hallgató szerep változásával is (multitasking, részvétel a döntéshozatalban, aktív részvétel, IKT eszközök használata, tartalommegosztás.)
Ezután néhány konkrét példa bemutatása következett, a kurzus során többször emlegetett OpenUniversity és Khan Academy mellett valamennyire a hágai FernUniversitätet is megismerhettük.
Ezek után a KONNEKT-re került a sor. Szandra szerint ez a csoport és módszer azért volt hasznos, mert lehetőséget teremtett arra, hogy "a tanulók saját maguk oszthassák be tanulásra szánt idejüket". Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, aki eddig is saját maga osztotta be a tanulásra szánt idejét :) De ha Szandra ezzel arra célzott, hogy a hirtelen megjelent idő és energia ráfordítást igénylő tevékenységek, melyeket rendszeresen kell végeznünk, befolyásolták az eddigi félévek megszokott menetét, és erre valahogyan reagálnunk kellett - akkor végülis igen. De számomra hangsúlyosabb az eddig nem használt IKT eszközökkel való megismerkedés. Bár enyhe túlzásnak tartom, hogy megismerkedtem velük, és azt is, hogy ennek a kurzusnak keretein belül, de a digitális tolltartómba passzív eszközként tényleg sok hasznos dolog bekerült. Szandra másik állítása, hogy a KONNEKT csoport egy "magasabb szintű önismeret" lehetőségét kínálja: résztvevőként megtudhatom "mik a korlátaim, mire vagyok képes, feladom-e ha valami nem megy, képes vagyok-e az önszabályozásra?" Nos ezzel kapcsolatban is azt gondolom, hogy ha nem lennénk képesek az önszabályozásra, akkor nem lennénk mesterképzésen végzős hallgatók. Én önmagamról semmit nem tudtam meg - pontosabban semmi újat. A korlátaimat pedig végképp nem ismertem meg. (Illetve de: az ismétlést és a tizedik értelmetlen mondatot már nagyon nehezen bírom.)

Konkrét kutatási eredményekről is hallhattunk, többek között arról, hogy a KONNEKThez nem kapcsolódó hallgatók az időtényezőre hivatkozva maradtak a csoporton kívül. A lemorzsolódás legfőbb okának is ez lett kikiáltva: az időhiány. Lehet többen és nagyobb kedvvel vágtunk volna bele, ha tudjuk: egy idő után stabilizálódik a helyzet, kialakul egy blogírási "rutin"... Bár én még nem teljesítettem a saját elvárásaimat: szerettem volna, ha a kurzus végére nem úgy ülök le blogot írni, hogy feladatot végzek, hanem a témával kapcsolatos felismeréseim ellenállhatatlan közlési vágyának csillapítása érdekében. Szóval azért, mert el akarok mondani valamit. De az esetek 90 százalékában nálam sajnos nem erről volt szó. Talán nem voltam elég aktív, vagy hiányzott egy inspirátor, vagy hogy tudjam, mi fán terem a konnektivizmus... Fene se tudja. Ha újrakezdhetném, biztosan másképp csinálnám. Pedig számomra nem is a blogírás volt a legvonzóbb a kurzusban (sőt! eléggé ódzkodtam tőle), de Szandra eredményei azt bizonyítják, hogy ezzel kisebbségben voltam. Számomra a közös tanulás, a közös csoport, a közös tudás, a közös fórum a közösség, a KÖZÖS-ség volt a legvonzóbb. (És persze az, hogy nem kell év végén vizsgázni, de a külső motiváció idő közben elhalványult. Na jó, a mélypontokról azért ez rántott vissza, de őszintén mondom, hogy gyakran megfeledkeztem róla).

Inspirátor
Beleszerettem az inspirátor szóba, és abba a tevékenységbe, amit papírforma szerint végeznie kellene. Szandra feltette a kérdést: miért nem jelentkezett senki a csoportból inspirátornak? Erre nem tudok válaszolni, azt viszont elmondhatom, én miért nem tettem. Egyrészt meg voltam rémülve a teljesíthetetlennek látszó követelményektől, nem akartam még valamit a nyakamba venni, ami ki tudja, mennyi plusz melóval jár. És nem a plusz melón van a hangsúly, hanem azon, hogy milyennel és mennyivel. Magyarul: fogalmam sem volt, mi a feladat. Azok alapján, hogy 2-3 összesítő született "az inspirátorok jegyzetei" cím alatt, abból nekem nem volt egyértelmű a "munkakör". Nem sokkal később ezek is elmaradtak, így végképp nem láttam indokoltnak, hogy jelentkezzek olyan posztra, ami valójában nincs is. És az én "inspirátor-értelmezésem" egész mást jelent, mint heti összefoglalók, vagy az adatösszesítő táblázat kitöltése. De ezt már az előző bejegyzésemben kifejtettem.

Ami a korrekt-konnektet illeti... Ez egy csoporton belüli zárt csoport, aminek tulajdonképpen bárki tagja lehet, aki kéri (az oktatón kívül). Persze én is nagyon kíváncsi voltam, miről folyik ott a diskurzus, de igyekeztem ahhoz tartani magam, hogy nyitott a tanterem, nyitott a gondolkodás, nyitottak a lehetőségek; nem szerettem volna "bezárkózni". Így visszaolvasva nagyon nemes eszméktől vezérelve maradtam ki ebből a dologból. Pedig annyira nem is így van. Nehéz kimondani (mert nem szeretnék senkit megbántani), de nem tartottam fair dolognak. És pont ez az! Olyan nehezemre esik szó szerint leírni, amit gondolok, mert azon aggódom, hogy valaki megsértődik vagy nem fog kommentelni ezután... Pedig mindannyian felnőttek vagyunk, és (1) vállalnunk kell a véleményünket, (2) tudnunk kell meghallgatni és elfogadni a kritikát. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben meg is kell fogadni, csak azt, hogy intelligensen tudomásul venni, hogy valakinek ez a véleménye. Nehéz úgy beszélni erről, hogy nem tudom pontosan, mi folyik a korrekt konnektben, Szandra például érdekképviselethez hasonlította. De elképzelésem sincs, mi az, amit ne lehetne a KONNEKT-ben megbeszélni, ha mindenki érdeke. Ha pedig csak privát érdek, akkor lehet személyes üzenetet küldeni.

Adatösszesítő táblázat. Mikor először megláttam, nagyon hasznosnak véltem. Azóta pedig egyre nagyobb és nagyobb erőt tulajdonítok neki. Szerintem ez a legerősebb külső motiváció! Vagyis a félév során nem is gondoltam arra, hogy majd a legvégén milyen jegyet fogok kapni, viszont arra minden este, hogy még hiányzik az az "ok". A táblázat egyrészt informál: hogy állnak a többiek, és hogy állok én a többiekhez képest, a heti követelményhez képest. És az hétszentség, hogy ösztönzően hat az emberre, ha látja, hogy valami nem olyan, mint amilyennek látni szeretné. Ezen felül a lemorzsolódók neve mintegy fenyegetésként ott maradt a táblázatban, ami szintén nem a nyugodt naplopáshoz segít hozzá leginkább. Illetve így lenne ideális estben. Felmerült már, hogy nem mindig naprakész a táblázat, és hogy nem biztos, hogy mindenkinek megvolt kilóra a 28 komment és tweet, mégis megkapta a felszabadító két betűt. Ezzel kapcsolatban két dolog: Nem gondolom, hogy pontosan 28 komment/tweet szükséges ahhoz, hogy az ember a csoport aktív tagja maradhasson, és ha csak 26-ot ír, akkor is kapja meg az okét. Másrészt nem tartom igazságosnak, hogy valaki kétszer annyit dolgozik, ír, olvas vagy kommentel, és ugyanazt a két betűt kapja meg. (Mi a fene van velem? Teljesen magam ellen beszélek!!)
Ehhez szervesen kapcsolódik az utólagos pótlási lehetőség. Az előadáson is elhangzott, hogy az Y generáció sajátja a halogatás. Én ezt vállalom, tényleg mindent halogatok. De most, hogy napok óta őszinteségi rohamom van, elárulom: mindaddig, amíg nem azért írok, hogy a mások véleményét továbbgondolva vagy a másokkal folytatott vita eredményeként felépíthessek egy másik bejegyzést, addig nem látom sok értelmét. Mert ha nem tudok újat mondani, akkor kényszerből írok valamit, és ha kényszerből kell, akkor halogatni fogom. Nem vagyok egy rétor, és nem is szeretnék senkit meggyőzni a saját álláspontomról (ezért inkább nem is hangoztatom), inkább felteszek egy kérdést: ha valaki szombat este hallja először (mert hála neked IKT, meghallgathatjuk bármikor!) a szerdai előadást, akkor neki nem lehetnek impulzív gondolatai szombat este? Nyilván ez azt eredményezi, hogy a második bejegyzését is később írja, és nagy valószínűséggel kevesebb komment segítségével. Már ha egyáltalán a kommentekre építve ír... Én személy szerint teljesen eltértem ettől a formától, de remélem az utolsó héten még lesz lehetőségem arra, hogy kipróbáljam: hogy kellett volna.

Forrás: http://bit.ly/KBljD0

Konnektivizmus
Még mindig nem tudok mihez kezdeni ezzel az egésszel. Kicsit sajnálom, hogy nem egy lehetőségként volt beállítva... Egy képlékeny anyagként... Tessék. Itt egy ötlet. Egy módszer. Még kísérleti fázisban van, ismerjük meg közösen! Találjuk meg a működő részeit, találjuk meg a gyengepontjait, tapasztaljuk meg hogy hogyan működik -együtt, közösen, velem az inspirátorral! Aztán ötleteljünk: mire jó? Te mire használnád? Mindenki gondol erről valamit! Mondjuk el egymásnak, reflektáljunk, aztán amiben megegyezünk, azt tegyük be a közösbe! (jé, én konnektivista módszerrel szeretnék a konnektivizmusról tanulni? ez elég beteg.) Ehhez képest azt látom, hogy a konnektivizmus az egekig van magasztalva és azt érzem, hogy én vagyok a hülye, és csak a kiváltságosoknak adatik meg az, amit mindenki áhít: érteni a konnektivizmust.

Motiválás, aktivizálás, megerősítés - távoktatás vagy konnektivista kurzus?

E heti témánk a motiválás, aktivizálás, megerősítés hármas egysége volt, melyhez szintén tartozott egy csoportfeladat. Az öt fős csoportom tagjai nem változtak: Csatai Luca, Halmi Brigitta, Horváth Dóra, Vidó Judit és én.

Forrás: http://bit.ly/KyGV2Z

A feladat kivételesen nem a Second Lifeban volt elhelyezve, de a lényegen ez nem változtat:

egy cég vezetőségétől lehetőséget kaptunk arra, hogy oktatási menedzserként bemutassuk egy távoktatási kurzus és egy konnektivista kurzus közötti különbséget, mert a cég döntéshelyzetben van, hogy belső képzéséhez melyiket válassza. (De valamelyiket biztosan választani fogja.) A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján, ezek bemutatásával kellett elvégeznünk.

A közösen készített prezentáció

Én személy szerint attól tenném függővé a választásom (ha a megrendelő cég vezetője lennék), hogy milyen célból indítanám a belső képzést. Amennyiben csapatépítés lenne a cél, egészen biztos, hogy a konnektivista kurzust választanám. Akkor is, ha valamilyen új eszközt vagy terméket szeretnék ismertetni, bemutatni, népszerűsíteni a képzésen; vagy ha fejlesztésre lenne szükség, amihez nem ártana egy óriási brainstorming, ahol olyan tudás is felszínre kerülhet, amire nem is számítottunk. De befolyásolná a választásomat a munkatársak létszáma is, hiszen kis létszámú szervezetnél nem érdemes konnektivista kurzust indítani.
Ha viszont valamilyen fix tartalmat szeretnék átadni, vagy egyénileg szeretném fejleszteni a munkatársakat, egyértelműen a távoktatás mellett döntenék. Azt is figyelembe venném a döntés meghozása előtt, hogy mennyi idő áll rendelkezésre.

Összességében (ha nem csapatépítés vagy a csoportdinamikai folyamatok élénkítése lenne a célom) a távoktatást választanám, mert eltántorítana a konnektivizmus mellől, hogy nem tudom előre, lesz-e értelme, eredménye a képzésnek, hatékonysága nem előre megjósolható.

Hallgatói tanulásmódszertan segédlet - Kommunikáció

Az április 25-i előadást Papp-Danka Adrienn tartotta Tanulói szerepés tanulási stratégia távoktatási környazetben címmel. Ehhez kapcsolódóan kaptunk egy csoportfeladatot, amelynek produktumaként egy hallgatói tanulásmódszertan segédletet kellett készítenünk. Hat altéma állt rendelkezésünkre, a mi választásunk történetesen a kommunikációra esett. A csapat tagjai: Csatai Luca, Halmi Brigitta, Horváth Dóra, Szakács Zsuzsi, Vidó Judit

Forrás: http://bit.ly/JK45fX

A feladat megoldásakor igyekeztünk szem előtt tartani, hogy olyan praktikus és gyakorlati tapasztalatokból megfogalmazott segédletet készítsünk, amit akár oda is adhatnánk a következő évfolyamnak egyfajta ajánlásként, vagy jó tanácsok gyűjteményeként. Mielőtt belevágtunk volna, kicsit elgondolkodtunk a témán.

A távoktatás ugyanis új és speciális környezetet teremt a tanulók és tanárok számára egyaránt. Kommunikációs szempontból a legfontosabb változás a személyes kontakt elmaradása, az online eszközökkel történő kommunikáció előtérbe kerülése. Nagy különbséget jelent a nonverbális kommunikáció hiánya, mely a személyes kommunikáció alkalmával sokat segít a másik mondandójának megértéséhez. (A közlésrendszer felosztása: 7 % verbális, 38 % vokális, 55 % nonverbális)

A nonverbális kommunikáció leggyakoribb elemei, melyek orientálnak minket:

• mimika

• tekintet/szemkontaktus

• gesztus (kéz, kar, láb, fej mozgása)

• test mozgása (poszturális kommunikáció)

• térhasználat

Ezek azok az elemek, melyek hiányoznak a távoktatás során, s melyek hiánya kezdetben számunkra is gondot okozott. Ehhez rövid idő alatt hozzá lehet szokni, bár biztos, hogy az első órák alkalmával éreztük a hiányát. 

Ugyanakkor rengeteg új lehetőség rejlik a távoktatásban kommunikációs szempontból is:

• készíthetünk online előadást

• résztvehetünk online vagy virtuális szemináriumon

• dolgozhatunk közösen google docs-ban

• “követhetünk” bárkit

• és ott van még az SL, a kiaknázatlan lehetőségek tárháza

Ezen eszközök használata nem csupán technikai feltételek függvénye, bizonyos tanulói kompetenciákat is igényel. Magas szintű IKT ismereteket feltételez, mely kompetenciákat az ISTE 6 pontban fogalmazott meg:

1. kreativitás és innováció
2. kommunikációs és kollaboráció (digitális média- és környezethasználat a tanulástámogatásra)
3. kutatás és információmenedzsment
4. kritikai gondolkodás, problémamegoldás
5. digitális állampolgárság (a technológia emberi, kulturális és társadlmi kérdéseinek megértése, jogkövető és etikus magatartás)
6. technológiai műveltség

A közösen készített prezentáció

Láthatjátok, a prezentáció tényleg azokat a tapasztalatokat tartalmazza, amit a Távoktatás és e-learning kurzus során szereztünk, olykor kellemetlen szituációk árán. Szeretném megosztani azt a személyes történetemet, amikor a Second Life kapcsán egyszer elég kínos helyzetbe kerültem. Egy igen erélyes vita kellős közepén jártam, mikor hetet ütött az óra, és be kellett jelentkeznem a virtuális környezetbe. Még mielőtt belekezdtünk volna a konzultációba, gondoltam lezárom az offline folytatott hangos szóváltásunkat, csakhogy ez már nem maradt a szoba falai között. A mikrofon valahogyan automatikusan bekapcsolt, így a többiek írásbeli megjegyzéseiből értesültem arról, hogy ország-világ hallotta a veszekedést. Szóval mindig ellenőrizzük, hogy mi a helyzet a mikrofonnal! :)

A prezentációnk egyébként csak egy része a témahétnek, ugyanis hat alfejezet került feldolgozásra, a kommunikáció ebből csak az egyik. Minden alfejezethez készül prezentáció, amelyeket reményeim szerint összefűzünk majd, és az egész csoport munkája egy dokumentumba sűrítve kerülhet megosztásra.

Konnektivizmus II.

Ez egy nagyon más bejegyzés, mint az eddigiek. Személyes, mellébeszélő, panaszkodó, és holnap meg is fogom bánni, hogy közzétettem. Ezek után mindenki olvassa saját felelősségre!


Újfent késtem, elnézést mindenkitől. Valahogyan nem engedelmeskedett sem az agyam, sem a kezem, akárhányszor ültem le a gép elé. De a szégyenérzetem most felülkerekedett. (Ó jaj, konnektivizmus, ez ellened szól!) Ennyit a magyarázkodásról, és most következik a várva várt film.
A konnektivizmusnak előbb volt jó gyakorlata, mint elméleti háttere. Tudomásul véve. A kurzus folyamán a történelem megismételte önmagát. Mély (és hideg) vízbe dobtak bennünket - aki elég kitartó volt, most a felszínen van és közeleg a szárazföld felé. Aki nem volt kitartó és nem szentelt időt/ energiát az ügyre, az elsüllyedt. Szóval mély víz. Így fogok csak igazán megtanulni úszni - gondoltam. Aztán a kurzus végéhez közeledve fellebbent a fátyol: a mi is a konnektivizmus valójában. Így utólag azt gondolom, hogy talán érdemesebb lett volna először megismerkedni magával a módszerrel. Talán befolyásolta volna a csoport munkáját, ha tudjuk, mit kellene csinálni. Ha valaki elmondja, hogyan kell úszni és hogy elsüllyedek, ha nem teszem ezt (vagy csak szakaszosan/ kihagyásokkal). Így viszont azt érzem, hogy "tudtam valamit a konnektivizmusról", pontosabban azt hittem, hogy tudok valamit, erre arcul csapott a felismerés, hogy fogalmam sincs az egészről. Mi az a konnektivizmus? Tanuláselmélet? Nem. Oktatásmódszertan? Nem. Csoportmunka? Nem. E-learning? Nem. Eszközhasználat? Dehogy. Paradigmaváltás? (Ezek után?!) Nem. Akkor mi? Módszer. Ez jól hangzik. Konnektivista módszer. És ez mit jelent? :)

Forrás: http://bit.ly/JZIrKl

Szerdán délelőtt Kulcsár Zsolt volt a vendégünk, aki nagyban hozzásegített ahhoz, hogy gondolatokkal töltődjek fel a konnektivizmussal kapcsolatban. Bár messzemenő következtetéseket még most sem tudok levonni, és nem tudok fantasztikus felismerésekről vagy káprázatos összefüggések felfedezéséről beszámolni, de ezt a saját számlámra írom. És annak ellenére, hogy tudom: nem a személyes véleményemet és benyomásaimat kellene leírnom a második bejegyzésben, mégis ezt teszem. És vállalom a következményeket!


Ami legelevenebben él bennem: nem tanár, nem facilitátor, nem szakértő: INSPIRÁTOR! Ez hiányzik a mi csoportunkból. Nem a "megnevezésen" szeretnék lovagolni, hanem azon, milyen hatása van egyi vagy másik jelenlétének. És a szabályok ellenére most a bennem keltett hatásokról fogok beszélni.
Ha egy tanár jelen van a tanulási folyamatban, akkor számomra tulajdonképpen az elvárások megtestesítője van jelen. Az, akinek meg akarok felelni, akinek azt mondom, amit hallani akar - hogy jó jegyet szerezzek. És persze soha nem mernék ellentmondani. Ez egy nagyon-nagyon rossz berögződés. Tudom az agyammal, de képtelen vagyok levetkőzni (ezt a mára már "megszokást") amit magamra kényszerítettem 7 éves koromban.Tehát külső motiváció, óriási befolyás, 0 interakció, vita, szabad tudásalkotás. (Légy átkozott, formális oktatás!) 
Bezzeg egy facilitátor jelenléte! (Facilitátor: „Olyan személy, aki elősegíti az egyének és szervezetek hatékonyabb működését, az együttműködést és a szinergia kialakítását. Maga semleges marad, nem foglal állást, nem nyilvánít vagy hangoztat véleményt a megbeszélés során, ezáltal elősegítheti a tisztességes, nyílt és a résztvevők bevonását biztosító folyamatokat, a csoportmunka sikeres elvégzése érdekében.” /Doyle, M. 2007./ Forrás: Felnőttképzési Szemle) Tehát semleges. Nem foglal állást, nem véleményez, nem skáláz, nem minősít. Skálafüggetlenség szempontjából jónak tűnik. Csakhogy konnektivizmus esetében nem a csoportmunkát kellene elősegíteni, hanem a hálózati munkát, és nem is feltétlenül az együttműködés kialakítása a cél. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs benne nyakig a folyamatban, hanem tökéletesen semleges, valahogy érvénytelennek tűnik. Szerintem.
Szakértő jelenléte: Majdnem a tanár esete. (Szakértő: "Köznapi értelemben a szakértő a témához értő, tájékozott, tapasztalt, jól felkészült, szakmai vélemény megfogalmazására képes személy. Egy-egy szakterületnek elismert képviselője, köztiszteletben álló személyisége." Forrás: A szakértői munkavégzés irányelvei). Nesze neked skálafüggetlenség! A szakértő nem mindenkivel egyenlő, ő ki van emelve. Mindent tud a témával kapcsolatban, bizonyára határozott véleménye és mindig igaza van.
És végül az inspirátor (Inspirátor: Sugalmazó, ösztönző, felbujtó. Forrás: http://ertelmezoszotar.atw.hu/) Ha az inspirátor valóban inspirál (sugall, ösztönöz, megihlet) akkor ő az emberünk! Ösztönöz. Nem jeggyel vagy tekintéllyel, hanem azzal, hogy ő is része a folyamatnak, "elsődlegesen szórja a hatásokat", ő készül el először a bejegyzéssel, kérdéseket vet fel, konstruktívan szól hozzá, gondolatokat indít el és rendszeresen visszajelez. Nem csak (vagy nem feltétlenül) az egyéneknek/egyénekről, hanem a folyamatról is. Az inspirátort én motornak képzelem. A folyamat motorjának. Bár ennek azt kellene jelentenie, hogy ő működteti. Ez pedig nem igaz. (Mi működteti a konnektivizmust? A hálózat?) Az inspirátor lendületes hajtóerő. I need one. No. I need two! Nem viccelek. Két inspirátorra lenne szükség! Az egyik viszi a témavezető vezérfonalat, a másik pedig egy reflektív szerepkört tölt be. Az előbbihez "mélyen kell ismerned a célterületet, és nem árt, ha a szakmában is letettél már valamit az asztalra. Szóval fontos, hogy a résztvevők számára hiteles légy abban, amit közvetíteni szeretnél feléjük." Utóbbihoz "inkább sokoldalúság kell, nem árt egy kis humorérzék, és fogékonyság a téma iránt." Kulcsár Zsolt egyik bejegyzéséből idéztem, és meg is hallgattam néhány "duplainspirátoros" vitaindító/ gondolatébresztő beszélgetést. Egyébként a konnektivista tanár(?)szereppel kapcsolatban (és a két inspirátor működésének megfigyelésére) ez a podcast érdekes lehet.
Kulcsár Zsolt szerint nem probléma, (sőt!) ha az oktató az inspirátor, én ezzel azért vitatkoznék. A tanár személye, akármilyen szerepben tűnik fel a csoportban, mindenképpen befolyásolja a folyamatot. Elhangzott az is, hogy nehéz (pláne 200 fős csoport esetében) olyan inspirátort találni, akit mindenki elfogad. (Pláne kettőt! :]) Én azt gondolom, hogy egy független, hozzáértő (és elegendő idővel rendelkező) személy, akit senki sem ismer személyesen, mindenki számára elfogadható lehet. Aztán hogy szimpatikus lesz-e vagy sem, az már csak az inspirátoron múlik.

Forrás: http://bit.ly/Kx3sHh

Na. Ez az inspirátor szerep jól hangzik. De tőrbe csaltam saját magam: én a KONNEKT-hez viszonyítok, amiről azt hiszem kimondtuk, hogy nem "igazi" konnektivista kurzus. Szóval ezzel nem kerültem sokkal közelebb a konnektivizmus megismeréséhez. Még mindig nem tudom, mikor mondanám azt, hogy: 'na ezt a témakört konnektivista módszerrel lehetne leghatékonyabban feldolgozni!" Szóval nem tudom, mikor lehet/ érdemes alkalmazni. Erre valamelyest válaszként szolgált a szerdai beszélgetésen Kulcsár Zsolt által említett néhány (végre!!) konkrét példa. Amit leszűrtem: Marketing céllal, terjesztési, népszerűsítési vagy bemutatási, megismertetési szándékkal érdemes használni ezt a módszert (például új termék bevezetésénél.)


Amiért tetszik...
Töredelmesen bevallom, fogalmam sem volt, mire lehet jó a konnektivista módszer résztvevői szempontból. Egyrészt az a bizonyos közös tudás, ami szerintem nem is annyira közös tudás, hanem közös gondolkodás: reflexiókkal továbbgondolásra ösztönzés, új nézőpontok megismerése, a látókör tágítása, egymás inspirálása, "megtermékenyítése". Egy nagy brainstorming. Az "új nézőpont" sokkal többet jelent, mint meghallgatni mások véleményét. Egy konnektivista csoport iszonyú heterogén lehet, fizikustól kezdve filozófuson keresztül, mélytengeri búváron át a művészig bárki a tagja lehet, és ezek az emberek nem gondolkodnak egyformán, viszont lehet bennük közös pont, aminek kapcsán összejöhetnek egy ilyen csoportba. Az mondjuk kérdés, mennyire ismeri meg az ember a másikat... Mert egy másik szimpatikus lehetősége a konnektivista módszernek, hogy sok embert mozgat, tehát aki élelmes, hasznos kapcsolatokra tehet szert - ha kiderül egyáltalán, hogy kik a tagjai a csoportnak. Ez még mindig nem egészen világos...


Amiért nem annyira...
A módszer használatához szükség van egy "belépési küszöbre". Egyáltalán nem biztos, hogy minden résztvevő rendelkezik a szükséges ismeretekkel, sokaknak ismerkedniük kell a módszerrel, az eszközökkel. De ha elég nagy a belső motiváció, ezekre a problémákra gyorsan lehet megoldást találni. És ha már belső motiváció... Egyrészt ez is egy nagy nehézsége a dolognak, hogy teljes mértékben a belső motivációra épít. De arra jutottam, hogy nem kizárólag az olthatatlan tudásvágy jelent belső motivációt. Minden, amit az ember a fejlődése érdekében tesz, az lehet belső motivációtól vezérelve. Kb 200 ilyen emberre van szükség, és már működhet is a módszer. Viszont az óriási lemorzsolódás ellenére is maradnia kell 40-50 aktív főnek, amit gondolom nem olyan egyszerű elérni. Mint ahogyan témát találni sem olyan egyszerű. (Bár kérdés hogy módszerhez keresünk témát vagy témához módszert?) Szerintem annyira nem tartalomfüggetlen ám ez a konnektivizmus, mint ahogy állítottuk. Persze, elfogadom, hogy "nincsen lezárt téma" és a fizika törvényeire jobb magunktól rájönni, mint diktálás után leírni egy füzetbe. De akkor sem gondolom, hogy bármilyen területen hatékonyan alkalmazható lenne a konnektivista módszer. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy a sokat emlegetett szerelem jó téma lenne. Nem tudom elképzelni, hogy tanulás történne. Pont azért, mert szubjektív a téma, tapasztalatcsere vagy élménybeszámoló lenne a dologból. Bár ha abból indulok ki, hogy "minden tanulási folyamat reflexió", akkor még akár tanulás is végbemehet. De ez csak a szavak csavarása. Egyrészt én például nem szívesen osztanám meg ismeretlenekkel a szerelemmel kapcsolatos gondolataimat, tapasztalataimat, mert túlságosan személyes dolog ez ahhoz, hogy kiteregessem. Másrészt erről felesleges beszélni, ezt megélni kell. Nekem ezt mondta a nagymamám, és én tartom magam ehhez. :) 
Bár... Talán mégis érdekelne a szerelem téma konnektivista keretek között: ha mondjuk a színpadon vagy a szépirodalmi művekben való megjelenéséről lenne szó. Erről aztán lehetne beszélni, egy kis személyesség úgyis belecsempésződne... És talán tanulok valamit másoktól, másokról vagy mások reflexióiból.

Forrás: http://bit.ly/IMVqNa

Valójában az a baj, hogy nem is tudom, mit lehet elvárni egy konnektivista képzéstől. Azt, hogy új tudás születik a közös munkából? Azt, hogy a többiek beindítják az agyam és én is beindítom másokét? Vagy hogy nagyon alaposan és behatóan megismerek egy témakört? Vagy ezt konnektivistája válogatja?
Kétségbeesésem a tetőfokára hágott, szeretettel várom a megnyugtató, bosszantó, dorgáló, konsrtuktív és kritizáló megjegyzéseket is!