 |
| Forrás: http://bit.ly/GQlp1S |
Voltaképp minden, ami webes vagy online, és a tanulás támogatására szolgál. Az osztálytermi oktatási folyamat része is lehet, amennyiben rendelkezünk internetkapcsolattal, és nem zárkózunk el a külső forrásoktól, mások által online eszközökön keresztül megosztott információktól, segédanyagoktól. A kulcsmozzanat: "produktivitás digitális tolltartóval". Alapvetően nem közösségszervezési céllal jöttek létre, de mára ez egy (természetesnek nevezhető folyamat során kialakult) rutinná vált: közösség szerveződik az ilyen eszközök köré. Ennek egyik oka, hogy kiválóan lehet csatlakoztatni közösségi portálokhoz, véleményezni, hozzászólni, megosztani is lehet; ez közösségi jelenlétet, közösségi támogatást feltételez, ami óhatatlanul elindít egyfajta szerveződést. Felvetődött a kérdés, hogy a megosztás tanulási művelet-e? A tartalommegosztás már a tanulás támogatását jelenti? Mivel nem egyenértékű a tanuláshoz szükséges műveletekkel, a válasz könnyen kikövetkeztethető: nem. A megosztás sokkal inkább eszközhasználat. Az online eszközrendszerek nem az elsajátítást segítik, hanem az információhoz jutást, az oktatási folyamatokban szükséges kommunikációt és tartalomcserét (csoporton belül és a környezettel kapcsolatosakat is!). Az információ és a tartalom egyaránt könnyebben megosztható, hozzáférhető, alakítható, formálható, mindenki által szerkeszthető. Azonban nem szabad megfeledkeznünk a veszélyekről sem, az eszközök folytonos változása folytonos alkalmazkodást, megismerést és naprakészséget igényel, valamint tudnunk kell választani a túlkínálatból - meg kell találnunk a számunkra leginkább megfelelő eszközöket. Ez vonatkozik a saját digitális tolltartónkra is: nincs szükségünk minden eszközre, csupán annyira, amennyit valóban tudunk használni. De ez nem azt jelenti, hogy meg kell elégednünk azzal, amink jelenleg van!
Online közösségek:
Ezeket a közösségeket nem az oktatás támogatására fejlesztették ki, nem oktatási környezetkén kerültek be a köztudatba. A KONNEKT csoportban már többször beszédtéma volt például a facebook oktatási környezetként való alkalmazása, és ott arra jutottunk, hogy ugyan nem erre találták ki, de ha alkalmas rá (márpedig az!), akkor miért ne használhatnánk oktatási célok megvalósítására? Ez azonban nem magától értetődő mindenki számára, hogy előtte hever egy ingyenes, kommunikációra és megosztásra alkalmas felület, amire tekinthetünk nevelési, oktatási színtérként is. (Most nem csak a facebookról van szó!)
Ez a folyamat tanár-szerep módosulással jár. (Egy üres tanári profillal igen hiteltelenek lennénk.) Az online közösségek legkézenfekvőbb alkalmazása a közösségszervezés. De ennek sajnos még nincs kialakult gyakorlata vagy módszertana, a létrejött közösségek egy idő után "elfáradnak", passzívvá válnak vagy teljesen meg is szűnnek. Az online közösségek menedzselésére, online közösségek felépítésére vonatkozó szakirodalmat például nagyon nehezen találhatunk (magyarul egyáltalán nem), így nem is csoda, hogy nem történt nagy átütés az online közösségek oktatási célokra való tudatos felhasználásában. Ezen kívül más problémákat is meg kell említenünk, ha az oktatási felhasználásáról beszélünk, ezek az alapproblémaként aposztrofált jelenségek az alábbiak:
- Tartalommegosztó aktivitás: A többség eleinte nem szívesen
oszt meg semmit,ezzel szemben a facebookon reflexből nagy megosztói
aktivitást mutatnak. Amint oktatásról van szó, valamiért por kerül a
gépezetbe.
- Egy
másik felhasználási probléma a csoportkezelés és a
kapcsolatmenedzsment, ami elsősorban a tanár-diák viszonyrendszert
érinti. (bejelöljem? visszaigazoljam? illik, nem illik? elvárja, nem
várja? akarom hogy lássa a tevékenységeimet?) A kapcsolatmenedzsmentnek
sincs kialakult módszere és formája, nem alakult ki egy egységes
álláspont, vagy valamilyen e-etikett a kapcsolatmenedzseléssel
kapcsolatban.
- Más rendszerek és online tevékenység integrálása is megfigyelhető, sokan kötnek össze rendszereket (facebookot blogokkal, blogokat twitterrel, stb).
- Érdekes dilemma a profilkezelés is: szakmai és magánprofil létrehozására is szükség van? Fontos a kettő különválasztása, ugyanakkor előfordulhat (különösen felső- és felnőttoktatásban), hogy az oktató személyes érdeklődési körébe eső tevékenység vagy dokumentum a hallgatók épülését is szolgálná. Ez esetben véleményem szerint az a teendő, hogy ilyen esetekben a közös platformon is közzé kell tenni – bár ez igen macerás. Akkor nem érdemes két profillal rendelkezni? Ha amellett dönt az oktató, hogy egyetlen profilt használva működik, akkor a profilkezelés komoly menedzselést igényel. Vajon melyik a célravezetőbb?
Online tanulóközösségek:
"Emberek rájöttek arra, hogy tanulni jó, és ezt lehet online eszközökkel segíteni, és erre lehet online közösségeket szervezni" - hangzott el az előadáson. A Khan Akadémiáról volt szó, melynek célja a "bárki számára elérhető ingyenes, de világszínvonalú oktatás megteremtése" ( itt olvastam). Ez a portál olyan tanulóközösség, ahol indítanak különböző online kurzusokat, és az emberek közösen tanulhatnak - teljesen ingyen, mivel az emberek egymást tanítják.
Hasonló online tanulási közösség a Peer to Peer University, ahol a megosztás egymás között zajlik (akárcsak torrenten). Ez az oldal nyílt tanulóközösségeket támogat, nem intézményesült oktatási formákat, hanem önállóan, szabad akaratukból és tanulási vágyból kovácsolódó csoportokat. Tehát nem az intézményesített oktatás használ nyílt, online formákat, hanem a nyílt, online oktatás intézményesül! Épp azért, amiért az emberek egymástól tanulnak, ezek az online csoportok közösségi, "facebook közeli" élményt nyújthatnak, azonban nem összekeverendő a kettő. Ez sokkal inkább szeparált és fókuszált közösség. Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy van-e valami kézzelfogható eredménye, tudom-e alkalmazni a munkaerőpiacon, ad-e valamilyen papírt? (Némelyik kurzus igen, és a linkedin profilban is igen jól mutat egy ilyen kurzus elvégzése.) De itt nem ez a lényeg. Sokkal hangsúlyosabb, hogy ez a fajta tanulás nem kényszerből, de mégcsak nem is külső motiváció hatására jön létre, hanem a tanulás élménye, a tanulás élvezete, a belső motiváció eredményezi.
Hasonló online tanulási közösség a Peer to Peer University, ahol a megosztás egymás között zajlik (akárcsak torrenten). Ez az oldal nyílt tanulóközösségeket támogat, nem intézményesült oktatási formákat, hanem önállóan, szabad akaratukból és tanulási vágyból kovácsolódó csoportokat. Tehát nem az intézményesített oktatás használ nyílt, online formákat, hanem a nyílt, online oktatás intézményesül! Épp azért, amiért az emberek egymástól tanulnak, ezek az online csoportok közösségi, "facebook közeli" élményt nyújthatnak, azonban nem összekeverendő a kettő. Ez sokkal inkább szeparált és fókuszált közösség. Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy van-e valami kézzelfogható eredménye, tudom-e alkalmazni a munkaerőpiacon, ad-e valamilyen papírt? (Némelyik kurzus igen, és a linkedin profilban is igen jól mutat egy ilyen kurzus elvégzése.) De itt nem ez a lényeg. Sokkal hangsúlyosabb, hogy ez a fajta tanulás nem kényszerből, de mégcsak nem is külső motiváció hatására jön létre, hanem a tanulás élménye, a tanulás élvezete, a belső motiváció eredményezi.
 |
| Forrás: http://bit.ly/GPhp6g |
Online tanulási környezetek:
Az LCMS rendszerek (Learning Content Management System) – tanulást és tartalmat menedzselő keretrendszerek (moodel, e-learning) zárt és szabályozott rendszerek. Sokan szívesebben használják a web2.0 nyújtotta lehetőségeket, a barátságosabb, hozzánk közelebb álló, testreszabható felületeket, ahol nem csupán a tartalommegosztás, hanem a tevékenységek szervezése és lebonyolítása is egyszerűen zajlik. A moodle is biztosít lehetőséget a tevékenységek számára, azt azonban mégsem használjuk, kifelé mutató linkekkel navigáljuk a látogatót más, rugalmasabb oldalakra. Egy kooperatív platform helyett ki szeretne zárt keretrendszerben dolgozni? Talán a mahara alapú tudásbázis fokozott megosztása és a teljes nyíltság esélyt jelenthet az e-learning talpon maradására. Egy másik megoldási irány lehetne a felhasználók és rendszerek hálózatba kötése. Különböző keretrendszerek összekapcsolásával majdnem akkora közösséget lehetne létrehozni, mint a facebook. A közösség kialakítása megoldást jelenthet? Ezt a dilemmát a rendszerek hálózatba kötésével és közösségépítéssel lehetne feloldani, vagy egyénenkénti saját elearning rendszerekkel (tanulástörténeti napló, szakmai dokumentáció), ahol egymás kurzusaira iratkozhatnánk fel?
Virtuális oktatási környezetek
Újfent felmerült a személyesség és személytelenség, valamint a virtuális identitás kérdése. Emellett a virtuális környezet "interakcióra késztetéséről" is szó esett: a virtuális környezetben megjelenő személyek sokkal gyakrabban léptek kapcsolatba, mint a folyosón, vagy aulában tartózkodók. Szó volt a SL sokoldalúságáról és sokszínűségéről, lehetőségeiről. Megállapítottuk, hogy az SL egy kommunikációs platform irányába halad, beszéltünk a valós környezet másolásáról, a térhasználat érdekességéről, izgalmáról, tanári és tanulói szerepről. A levetített podcast 11-12. diáján egy remek összefoglaló táblázat található, amely több szempont alapján (személyek, környezet, térhasználat, multimédia, kommunikáció, és interakció) hasonlítja össze az online, offline és virtuális környezeteket.
Számomra rendkívül izgalmas a virtuális térben zajló oktatás és tanulás, amennyire új és meghökkentő volt az elején, annyira természetesnek tűnt a legutóbbi alkalommal. Én is többször megfigyeltem az offline élet virtuális leképeződését egy-egy SL találkozó alkalmával. Tényleg igyekszünk egymásra nézni, mikor beszélgetünk, és (ez most furán fog hangzani) jól esik leülni, amíg hallgatjuk a többiek beszámolóját. Arról nem is beszélve, hogy az első alkalmak egyikén teljesen zavarba jöttem, mikor valaki véletlenül eltüntette a felső ruházatát :) Kíváncsi vagyok, milyen lehetőségeket lesz még alkalmunk kipróbálni, és érdeklődve várom a holnap estét.
