Konnektivizmus II.

Ez egy nagyon más bejegyzés, mint az eddigiek. Személyes, mellébeszélő, panaszkodó, és holnap meg is fogom bánni, hogy közzétettem. Ezek után mindenki olvassa saját felelősségre!


Újfent késtem, elnézést mindenkitől. Valahogyan nem engedelmeskedett sem az agyam, sem a kezem, akárhányszor ültem le a gép elé. De a szégyenérzetem most felülkerekedett. (Ó jaj, konnektivizmus, ez ellened szól!) Ennyit a magyarázkodásról, és most következik a várva várt film.
A konnektivizmusnak előbb volt jó gyakorlata, mint elméleti háttere. Tudomásul véve. A kurzus folyamán a történelem megismételte önmagát. Mély (és hideg) vízbe dobtak bennünket - aki elég kitartó volt, most a felszínen van és közeleg a szárazföld felé. Aki nem volt kitartó és nem szentelt időt/ energiát az ügyre, az elsüllyedt. Szóval mély víz. Így fogok csak igazán megtanulni úszni - gondoltam. Aztán a kurzus végéhez közeledve fellebbent a fátyol: a mi is a konnektivizmus valójában. Így utólag azt gondolom, hogy talán érdemesebb lett volna először megismerkedni magával a módszerrel. Talán befolyásolta volna a csoport munkáját, ha tudjuk, mit kellene csinálni. Ha valaki elmondja, hogyan kell úszni és hogy elsüllyedek, ha nem teszem ezt (vagy csak szakaszosan/ kihagyásokkal). Így viszont azt érzem, hogy "tudtam valamit a konnektivizmusról", pontosabban azt hittem, hogy tudok valamit, erre arcul csapott a felismerés, hogy fogalmam sincs az egészről. Mi az a konnektivizmus? Tanuláselmélet? Nem. Oktatásmódszertan? Nem. Csoportmunka? Nem. E-learning? Nem. Eszközhasználat? Dehogy. Paradigmaváltás? (Ezek után?!) Nem. Akkor mi? Módszer. Ez jól hangzik. Konnektivista módszer. És ez mit jelent? :)

Forrás: http://bit.ly/JZIrKl

Szerdán délelőtt Kulcsár Zsolt volt a vendégünk, aki nagyban hozzásegített ahhoz, hogy gondolatokkal töltődjek fel a konnektivizmussal kapcsolatban. Bár messzemenő következtetéseket még most sem tudok levonni, és nem tudok fantasztikus felismerésekről vagy káprázatos összefüggések felfedezéséről beszámolni, de ezt a saját számlámra írom. És annak ellenére, hogy tudom: nem a személyes véleményemet és benyomásaimat kellene leírnom a második bejegyzésben, mégis ezt teszem. És vállalom a következményeket!


Ami legelevenebben él bennem: nem tanár, nem facilitátor, nem szakértő: INSPIRÁTOR! Ez hiányzik a mi csoportunkból. Nem a "megnevezésen" szeretnék lovagolni, hanem azon, milyen hatása van egyi vagy másik jelenlétének. És a szabályok ellenére most a bennem keltett hatásokról fogok beszélni.
Ha egy tanár jelen van a tanulási folyamatban, akkor számomra tulajdonképpen az elvárások megtestesítője van jelen. Az, akinek meg akarok felelni, akinek azt mondom, amit hallani akar - hogy jó jegyet szerezzek. És persze soha nem mernék ellentmondani. Ez egy nagyon-nagyon rossz berögződés. Tudom az agyammal, de képtelen vagyok levetkőzni (ezt a mára már "megszokást") amit magamra kényszerítettem 7 éves koromban.Tehát külső motiváció, óriási befolyás, 0 interakció, vita, szabad tudásalkotás. (Légy átkozott, formális oktatás!) 
Bezzeg egy facilitátor jelenléte! (Facilitátor: „Olyan személy, aki elősegíti az egyének és szervezetek hatékonyabb működését, az együttműködést és a szinergia kialakítását. Maga semleges marad, nem foglal állást, nem nyilvánít vagy hangoztat véleményt a megbeszélés során, ezáltal elősegítheti a tisztességes, nyílt és a résztvevők bevonását biztosító folyamatokat, a csoportmunka sikeres elvégzése érdekében.” /Doyle, M. 2007./ Forrás: Felnőttképzési Szemle) Tehát semleges. Nem foglal állást, nem véleményez, nem skáláz, nem minősít. Skálafüggetlenség szempontjából jónak tűnik. Csakhogy konnektivizmus esetében nem a csoportmunkát kellene elősegíteni, hanem a hálózati munkát, és nem is feltétlenül az együttműködés kialakítása a cél. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs benne nyakig a folyamatban, hanem tökéletesen semleges, valahogy érvénytelennek tűnik. Szerintem.
Szakértő jelenléte: Majdnem a tanár esete. (Szakértő: "Köznapi értelemben a szakértő a témához értő, tájékozott, tapasztalt, jól felkészült, szakmai vélemény megfogalmazására képes személy. Egy-egy szakterületnek elismert képviselője, köztiszteletben álló személyisége." Forrás: A szakértői munkavégzés irányelvei). Nesze neked skálafüggetlenség! A szakértő nem mindenkivel egyenlő, ő ki van emelve. Mindent tud a témával kapcsolatban, bizonyára határozott véleménye és mindig igaza van.
És végül az inspirátor (Inspirátor: Sugalmazó, ösztönző, felbujtó. Forrás: http://ertelmezoszotar.atw.hu/) Ha az inspirátor valóban inspirál (sugall, ösztönöz, megihlet) akkor ő az emberünk! Ösztönöz. Nem jeggyel vagy tekintéllyel, hanem azzal, hogy ő is része a folyamatnak, "elsődlegesen szórja a hatásokat", ő készül el először a bejegyzéssel, kérdéseket vet fel, konstruktívan szól hozzá, gondolatokat indít el és rendszeresen visszajelez. Nem csak (vagy nem feltétlenül) az egyéneknek/egyénekről, hanem a folyamatról is. Az inspirátort én motornak képzelem. A folyamat motorjának. Bár ennek azt kellene jelentenie, hogy ő működteti. Ez pedig nem igaz. (Mi működteti a konnektivizmust? A hálózat?) Az inspirátor lendületes hajtóerő. I need one. No. I need two! Nem viccelek. Két inspirátorra lenne szükség! Az egyik viszi a témavezető vezérfonalat, a másik pedig egy reflektív szerepkört tölt be. Az előbbihez "mélyen kell ismerned a célterületet, és nem árt, ha a szakmában is letettél már valamit az asztalra. Szóval fontos, hogy a résztvevők számára hiteles légy abban, amit közvetíteni szeretnél feléjük." Utóbbihoz "inkább sokoldalúság kell, nem árt egy kis humorérzék, és fogékonyság a téma iránt." Kulcsár Zsolt egyik bejegyzéséből idéztem, és meg is hallgattam néhány "duplainspirátoros" vitaindító/ gondolatébresztő beszélgetést. Egyébként a konnektivista tanár(?)szereppel kapcsolatban (és a két inspirátor működésének megfigyelésére) ez a podcast érdekes lehet.
Kulcsár Zsolt szerint nem probléma, (sőt!) ha az oktató az inspirátor, én ezzel azért vitatkoznék. A tanár személye, akármilyen szerepben tűnik fel a csoportban, mindenképpen befolyásolja a folyamatot. Elhangzott az is, hogy nehéz (pláne 200 fős csoport esetében) olyan inspirátort találni, akit mindenki elfogad. (Pláne kettőt! :]) Én azt gondolom, hogy egy független, hozzáértő (és elegendő idővel rendelkező) személy, akit senki sem ismer személyesen, mindenki számára elfogadható lehet. Aztán hogy szimpatikus lesz-e vagy sem, az már csak az inspirátoron múlik.

Forrás: http://bit.ly/Kx3sHh

Na. Ez az inspirátor szerep jól hangzik. De tőrbe csaltam saját magam: én a KONNEKT-hez viszonyítok, amiről azt hiszem kimondtuk, hogy nem "igazi" konnektivista kurzus. Szóval ezzel nem kerültem sokkal közelebb a konnektivizmus megismeréséhez. Még mindig nem tudom, mikor mondanám azt, hogy: 'na ezt a témakört konnektivista módszerrel lehetne leghatékonyabban feldolgozni!" Szóval nem tudom, mikor lehet/ érdemes alkalmazni. Erre valamelyest válaszként szolgált a szerdai beszélgetésen Kulcsár Zsolt által említett néhány (végre!!) konkrét példa. Amit leszűrtem: Marketing céllal, terjesztési, népszerűsítési vagy bemutatási, megismertetési szándékkal érdemes használni ezt a módszert (például új termék bevezetésénél.)


Amiért tetszik...
Töredelmesen bevallom, fogalmam sem volt, mire lehet jó a konnektivista módszer résztvevői szempontból. Egyrészt az a bizonyos közös tudás, ami szerintem nem is annyira közös tudás, hanem közös gondolkodás: reflexiókkal továbbgondolásra ösztönzés, új nézőpontok megismerése, a látókör tágítása, egymás inspirálása, "megtermékenyítése". Egy nagy brainstorming. Az "új nézőpont" sokkal többet jelent, mint meghallgatni mások véleményét. Egy konnektivista csoport iszonyú heterogén lehet, fizikustól kezdve filozófuson keresztül, mélytengeri búváron át a művészig bárki a tagja lehet, és ezek az emberek nem gondolkodnak egyformán, viszont lehet bennük közös pont, aminek kapcsán összejöhetnek egy ilyen csoportba. Az mondjuk kérdés, mennyire ismeri meg az ember a másikat... Mert egy másik szimpatikus lehetősége a konnektivista módszernek, hogy sok embert mozgat, tehát aki élelmes, hasznos kapcsolatokra tehet szert - ha kiderül egyáltalán, hogy kik a tagjai a csoportnak. Ez még mindig nem egészen világos...


Amiért nem annyira...
A módszer használatához szükség van egy "belépési küszöbre". Egyáltalán nem biztos, hogy minden résztvevő rendelkezik a szükséges ismeretekkel, sokaknak ismerkedniük kell a módszerrel, az eszközökkel. De ha elég nagy a belső motiváció, ezekre a problémákra gyorsan lehet megoldást találni. És ha már belső motiváció... Egyrészt ez is egy nagy nehézsége a dolognak, hogy teljes mértékben a belső motivációra épít. De arra jutottam, hogy nem kizárólag az olthatatlan tudásvágy jelent belső motivációt. Minden, amit az ember a fejlődése érdekében tesz, az lehet belső motivációtól vezérelve. Kb 200 ilyen emberre van szükség, és már működhet is a módszer. Viszont az óriási lemorzsolódás ellenére is maradnia kell 40-50 aktív főnek, amit gondolom nem olyan egyszerű elérni. Mint ahogyan témát találni sem olyan egyszerű. (Bár kérdés hogy módszerhez keresünk témát vagy témához módszert?) Szerintem annyira nem tartalomfüggetlen ám ez a konnektivizmus, mint ahogy állítottuk. Persze, elfogadom, hogy "nincsen lezárt téma" és a fizika törvényeire jobb magunktól rájönni, mint diktálás után leírni egy füzetbe. De akkor sem gondolom, hogy bármilyen területen hatékonyan alkalmazható lenne a konnektivista módszer. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy a sokat emlegetett szerelem jó téma lenne. Nem tudom elképzelni, hogy tanulás történne. Pont azért, mert szubjektív a téma, tapasztalatcsere vagy élménybeszámoló lenne a dologból. Bár ha abból indulok ki, hogy "minden tanulási folyamat reflexió", akkor még akár tanulás is végbemehet. De ez csak a szavak csavarása. Egyrészt én például nem szívesen osztanám meg ismeretlenekkel a szerelemmel kapcsolatos gondolataimat, tapasztalataimat, mert túlságosan személyes dolog ez ahhoz, hogy kiteregessem. Másrészt erről felesleges beszélni, ezt megélni kell. Nekem ezt mondta a nagymamám, és én tartom magam ehhez. :) 
Bár... Talán mégis érdekelne a szerelem téma konnektivista keretek között: ha mondjuk a színpadon vagy a szépirodalmi művekben való megjelenéséről lenne szó. Erről aztán lehetne beszélni, egy kis személyesség úgyis belecsempésződne... És talán tanulok valamit másoktól, másokról vagy mások reflexióiból.

Forrás: http://bit.ly/IMVqNa

Valójában az a baj, hogy nem is tudom, mit lehet elvárni egy konnektivista képzéstől. Azt, hogy új tudás születik a közös munkából? Azt, hogy a többiek beindítják az agyam és én is beindítom másokét? Vagy hogy nagyon alaposan és behatóan megismerek egy témakört? Vagy ezt konnektivistája válogatja?
Kétségbeesésem a tetőfokára hágott, szeretettel várom a megnyugtató, bosszantó, dorgáló, konsrtuktív és kritizáló megjegyzéseket is!