Mindenek előtt mindenek alapja: a hálózatelmélet. Korábbi tanulmányaink során már találkoztunk ezzel a fogalommal, noha egészen más kontextusban. Én ekkor ismertem meg Barabási Albert-László nevét, aki kiemelkedően sokat vizsgálódott, kutatott és publikált a skálafüggetlen hálózatokról. Egy idézettel kezdeném a bejegyzést, ami nagyon megragadta a figyelmem: a hálózatok körülvesznek és átszőnek bennünket!
Korszakalkotó gondolat (?), mégsem cseng ismerősen mindenki számára. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy még nincs megtámogatva jó gyakorlatokkal (pedig erre már az elmélet megszületése előtt is volt példa!), nem örvend olyan nagy népszerűségnek, létrejötte nem lett kikiáltva oktatási paradigmaváltásnak. Inkább csak egy korszerű oktatási megközelítésnek tituláljuk. Annyi bizonyos, hogy a konnektivizmus fogalma nem online eszközök és programok használatát takarja, ennél azért jóval többről van szó. Egy tanuláselméletnél viszont kiforratlanabb. Hiszen egy tanuláselmélet azzal foglalkozik, hogy milyen módon tanulnak az emberek (instruktív szint), a konnektivizmus pedig azzal, hogy mit és miért. (Verhagen) Akkor új oktatásmódszertan? Kísérleti fázisban.
Na, akkor lássuk, mi is ez a konnektivizmus! Egy konnektivista csoportban a tanulók skálafüggetlen hálózatot képeznek. Ez azt jelenti, hogy ha minden résztvevő egy pont, akkor ezek a pontok egyformák és egyenlőek és ugyanolyan eséllyel kapcsolódnak egymáshoz. A mi csoportunk esetében ez nagyjából meg is valósul: mindenki egyenlő, és mindenki hozzászólhat mindenki írásához (amit persze megelőz az, hogy mindenki írhat és elolvashatja mások írását, a megosztás tehát kulcsfontosságú!). Ez persze nem azt jelenti, hogy nem alakulnak ki csomópontok. Igenis kialakulnak, de nem állandóak. Folyton változnak: nincsenek se személyhez, se témához kötve. Esetünkben: ha valaki ír egy jó bejegyzést, akkor a csoport többi tagja "körégyűlik" és kialakul egy diskurzus, ami jó esetben közös tudásalkotásba torkollik. Merthogy a konnektivizmus egyik alappillére, hogy a "tanulás nem hivatalos tudásfogyasztás, hanem aktív tudásalkotás". Ebben a formában tehát a tanulók nem a tanárhoz kapcsolódnak, hanem egymáshoz. Egymástól nyernek információt, együtt hoznak létre újat. Ehhez persze átlátható és nyílt információáramlásra és kommunikációra van szükség, amit szerencsére számos online eszköz támogat. (podcast, blog, twitter, fogalomtérkép, közös megosztott dokumentumok...) Láthatjuk tehát, hogy az eszköztár igen széles, azonban nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy azt gondoljuk (mint azt fent említettem),hogy a konnektivizmus sokoldalú online eszközök használatát jelenti.
Említettem, hogy ebben a rendszerben a tanár nem csomópont, nem ő az információ forrása. Akkor mégis micsoda? Mindannyian tudjuk, hogy a tanár szerepe minden oktatási formában és szituációban befolyásoló tényező. Épp ezért nem érvényesülhet a skálafüggetlenség egy tanárközpontú oktatási folyamatban. A konnektivizmus tanár-szerep módosulást követel. A klasszikus értelemben vett tanárnak meg kell szűnnie létezni, az oktató itt partnerként vesz részt. Kérdés, hogy mennyire tudnak a tanulók eltekinteni ettől! Az eltekintést segítve hívjuk ezentúl a tanárt facilitátornak? Tanár és facilitátor lehet egy és ugyanaz a személy? Nevezzük bárhogy: a dolgok "kézbentartójának" az a feladata, hogy ösztönözze a csoportot, felvázolja a tantervet, biztosítsa a csoportműködést, a folyamat dinamikusságát, előhívja a kreativitást, mindezt úgy, hogy a hálózat skálafüggetlen maradjon, és a tartalmat se skálázza. Erre talán a mindenképpen objektív, rendszeres összefoglalók, inspiráló visszajelzések adhatnak módot. Kérdés, hogy ha a tanár részt vesz a folyamatban, mennyire tud objektív maradni, ha pedig nem vesz részt, hogyan tud objektíven értékelni. Az értékelési szempontok is kérdésesek, de erre még később visszatérek. A tanár hiányával/ szerepének nagymértékű változásával felvetődik a kérdés: ha nincs tanár, akkor beszélhetünk oktatási módszertanról? (és hatékonyságról?) Az előadáson is elhangzott, és azt hiszem a legtöbben egyet is értünk azzal, hogy nevezzük inkább csoportos tanulásmódszertannak, mint tanuláselméletnek vagy oktatásmódszertannak.
Annak ellenére, hogy a csoport dolgozik az új tudás konstruálásán, valójában csoportmunkáról sem beszélhetünk. A csoportmunka ideális létszáma 3-6 fő, fontos az átláthatósága, és a tanárnak facilitátori szerepe van (szabályozza a folyamatot; kiadja a feladatot és hozzá fut be az elkészült munka; határidőket szab...). Konnektivista csoportmunka esetében azonban több dolog épp az ellenkezőjeként valósul meg: ideális létszáma nincs maximalizálva, hiszen egyáltalán nem célja az átláthatóság (sőt!), és tanár sem szerepel a folyamatban. Akkor milyen munka folyik egy konnektivista csoportban? Hálózati. Hálózati munka =/= csoportmunka. A hálózati munka több ember önálló munkájának összessége. Amit nem értek: a konnektivista csoport közösen közös tudást generál. Kvázi a csoport közös munkával új tudást hoz létre. Ez világos. De az is elhangzott, hogy a hálózati munka (önálló munkák összessége) a konnektivista tanulásszervezés alapja. Akkor most van csoportmunka vagy nincs csoportmunka? Az is világos, hogy a csoport az 3-6 főt jelent, de mi van akkor, ha a csoportot a csapat szóval helyettesítjük? Az kibúvó? Mert a közös tudás létrehozása csapatmunka, ebben nincs vita, de az egyének tudásának összeadódása is nevezhető egy csapat munkájának. Vagy ez csak a szavakon való lovaglás? Ha valaki annak tartja, elnézését kérem, csak szeretném pontosan érteni...
Tanulásszervezési folyamat
Itt is beszéltünk a facilitátori tanárszerepről, hogy az oktató beszállhat-e a munkába? Végül arra jutottunk, hogy nem. Kérdés, hogy oktató nélkül mennyire hatékony a folyamat? Részben azért, mert nehezen szabadulunk a megszokott tanárszereptől, részben azért mert a skálafüggetlenséget nagyban veszélyezteti, de a konnektivizmus a zárt, intézményesült oktatással összeegyeztethetetlen. (És mi a helyzet a blended learninggel?) Ha a feltételek megvalósulnak, a konnektivista folyamat extra magas belső motivációt igényel ("tanár nélkül tanulni?!"), ha ez nincs meg, az egyén könnyen kimarad és lemorzsolódik, annak ellenére, hogy nincs adott anyag és kötött tartalom (a mi csoportunk ebből a szempontból is sántít...).
A konnektivizmus alkalmazásának sikeressége nagyban függ az alkalmazási területtől és a célcsoporttól is. Ahogyan azt korábban már a távoktatással kapcsolatban is megállapítottuk: nem lehet mindent ezzel a módszerrel átadni/ tanítani/ tanulni. Viszont vannak olyan területek, tartalmak vagy tevékenységek, amelyeket ez a módszer sokkal inkább támogat, mint bármelyik másik. Véleményem szerint így van ez a konnektivizmussal is. Az evolúció elmélettel kapcsolatban nem hiszem, hogy képes lennék új tudásanyagot létrehozni - pedig ez a konnektivizmus egyik alapköve. Ami pedig a célcsoportot illeti: tekintve, hogy nagyfokú önállóságot, önirányítást, extra magas belső motivációt igényel, és az intézményesített oktatás korlátain kívül érvényesül igazán - a gyerekek nem jó eséllyel pályáznak a "konnektivizmus célcsoportja" címre. Gyerekek alatt a közoktatásban résztvevőket értem, szóval maradt a felsőoktatás és a felnőttek oktatása/ képzése. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatás is rendelkezik a formális oktatás minden kínjával, bajával és hátrányával, ezért nem hiszem, hogy ebben a közegben bármiért is jobban működne. Tetszik, nem tetszik, a mi csoportunk sem 100 százalékosan konnektivista.
A konnektivizmus kritikája
Már többen is kifogásolták a konnektivizmust mint tanuláselmélet. Verhagent már említettem, de rajta kívül Bill Kerr is úgy vélekedik, hogy a konnektivizmus nem hozott újat a korábbi tanuláselméletekhez képest. Valójában ez nem is képezte vita tárgyát, elfogadtuk, hogy a konnektivizmus egy módszer, nem pedig tanuláselmélet. De módszerként is hagy némi kívánnivalót maga után. Például:
Túl sok a kizáró tényező: nem minden területen, nem minden életkorban, nem minden oktatási formában, nem minden motiváció-szinten alkalmazható. Ami a motivációt illeti: nehéz elképzelni olyan helyzetet, amikor csak és kizárólag a belső motiváció hajtja az embert. Valaki tanulhat a jegyért, a dicséretért, a diplomáért, a magasabb fizetés érdekében, az elismerésért, hogy bizonyítson önmagának vagy másoknak, vagy mert a munkáltatója erre kötelezi. Most utalhatnánk a Khan Akadémiára, persze. De a konnektivizmus sokkal jobban igénybe veszi a tanulót, mindig résen kell lennie, folyamatosan és dinamikusan részt kell vennie. Ehhez tényleg extra magas motiváció szükséges. Vagy az, hogy ez legyen az ember hobbija. Felvetettem, hogy szívesen vennék részt ilyen folyamatban, ha nyugdíjas lennék. Ezt most is így gondolom, a szabadidő hasznos eltöltésére az új tudás létrehozása kiválóan alkalmas! :)
Már korábban is pedzegettem az objektivitás kérdését: ezt a folyamatot meg lehet figyelni külső szemmel? Aligha. Akkor hogyan maradjon objektív a megfigyelő, ha részese a folyamatnak? (ezért is nehéz jó facilitátort találni...) A másik kérdésem pedig: meg nem határozott tartalom esetében mihez képest kell objektívnek maradni? Vagy mégis meg van határozva a tartalom, csak nem az általunk megszokott formában?
Kritikával illettük a módszert az értékelés szempontjából is. Egyrészt tartalomfüggetlenség esetén az előzetes ismeretek hiánya/ megléte (diagnosztikus értékelés) is kérdéseket vet fel, másrészt a szummatív értékelés teljesen kizárja ezt a módszert (külső motiváció). Az előzetes tapasztalataink pedig mind ezt erősítik: mindannyian jártunk iskolába, mindannyiunkban elültetődött az igény a végső, minősítő, összegző értékelésre. Kérdés, hogy kiválthatja-e ezt a formatív értékelés (folyamatos visszajelzés, visszacsatolás)? Szeretném azt gondolni, hogy igen, de nem tudok biztosat mondani. Még sohasem vettem részt olyan folyamatban, ahol állandó visszajelzést kaptam volna. A jelen kurzus keretei között sem. Tény, hogy nem csak az oktató jelezhet vissza, hanem szakértő, facilitátor, csoporttársak és idegenek egyaránt - de volt már olyan bejegyzésem, amire semmilyen reakció nem érkezett. Vagy ez is egy visszajelzés, hogy nincs visszajelzés? Nyilván igen. Akkor értem, hogy rossz volt. De azt senki nem mondja el, hogy legközelebb mit csináljak másképp...
Végül a differenciálás problémájához fűznék hozzá egy gondolatot: a konnektivista módszerben a differenciálás hiányáról beszélünk (hiszen veszélyeztetné a skálafüggetlenséget). Az eszközhasználatban és kommunikációban nem lehet különbség a csoport (csapat?) tagjai között. Ezzel egyet is értek - bár akkor elég homogén csoportról lesz szó, és előzetes ismeretek szükségességét kell feltételeznünk. Szerintem maga az eszköz megléte vagy nem léte okozhatja a legnagyobb különbségeket. Vagy ne "konnektívkedjen", akinek nincs meg hozzá minden eszköze és tudása? Akkor be is zárul a kör: visszakanyarodhatunk az első kritikához, a túl sok kizáró tényezőhöz...
Lehetőségekről, korlátokról, tapasztalatokról és a témahétre történő reflexióról hamarosan!
Felhasznált források:
Barabási Albert-László: A hálózatok tudománya: a társadalomtól a webig
Közös jegyzet
Hálózat alapú tanulás - Wikipédia
"Hálózatok mindenhol vannak. Az agy axonok által összekötött idegsejtek hálózata, maguk a sejtek pedig biokémiai reakciók által összekötött molekulák hálózatai. A társadalmak szintén hálózatok, olyan emberek hálózatai, akiket a barátság, a családi kapcsolatok és szakmai kötelékek kötnek össze. Magasabb szinten a táplálékláncok és ökoszisztémák a fajok hálózataiként ábrázolhatók. A hálózatok átjárják a technológiát is: az internet, az elektromos hálózatok, valamint a szállítási rendszerek csupán néhány példa erre. Még a nyelv is, amit gondolataink közvetítésre használunk, önmagában véve nem más, mint szintaktikai kapcsolatokkal összekötött szavak hálózata."Jogosan kérdezhetjük: miért ne lehetne a hálózatelméletet az oktatásban is alkalmazni? Valahonnan innen indulhatott George Siemens és Stephen Downes is, mikor megfogant a fejükben a konnektivizmus gondolata. És hogy mi az a konnektivizmus? Röviden: hálózatalapú tanulás, a hálózatelmélet oktatásban és pedagógiában való alkalmazása.
Korszakalkotó gondolat (?), mégsem cseng ismerősen mindenki számára. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy még nincs megtámogatva jó gyakorlatokkal (pedig erre már az elmélet megszületése előtt is volt példa!), nem örvend olyan nagy népszerűségnek, létrejötte nem lett kikiáltva oktatási paradigmaváltásnak. Inkább csak egy korszerű oktatási megközelítésnek tituláljuk. Annyi bizonyos, hogy a konnektivizmus fogalma nem online eszközök és programok használatát takarja, ennél azért jóval többről van szó. Egy tanuláselméletnél viszont kiforratlanabb. Hiszen egy tanuláselmélet azzal foglalkozik, hogy milyen módon tanulnak az emberek (instruktív szint), a konnektivizmus pedig azzal, hogy mit és miért. (Verhagen) Akkor új oktatásmódszertan? Kísérleti fázisban.
 |
| Skálafüggetlen hálózat (Forrás: http://bit.ly/KonBzO) |
Na, akkor lássuk, mi is ez a konnektivizmus! Egy konnektivista csoportban a tanulók skálafüggetlen hálózatot képeznek. Ez azt jelenti, hogy ha minden résztvevő egy pont, akkor ezek a pontok egyformák és egyenlőek és ugyanolyan eséllyel kapcsolódnak egymáshoz. A mi csoportunk esetében ez nagyjából meg is valósul: mindenki egyenlő, és mindenki hozzászólhat mindenki írásához (amit persze megelőz az, hogy mindenki írhat és elolvashatja mások írását, a megosztás tehát kulcsfontosságú!). Ez persze nem azt jelenti, hogy nem alakulnak ki csomópontok. Igenis kialakulnak, de nem állandóak. Folyton változnak: nincsenek se személyhez, se témához kötve. Esetünkben: ha valaki ír egy jó bejegyzést, akkor a csoport többi tagja "körégyűlik" és kialakul egy diskurzus, ami jó esetben közös tudásalkotásba torkollik. Merthogy a konnektivizmus egyik alappillére, hogy a "tanulás nem hivatalos tudásfogyasztás, hanem aktív tudásalkotás". Ebben a formában tehát a tanulók nem a tanárhoz kapcsolódnak, hanem egymáshoz. Egymástól nyernek információt, együtt hoznak létre újat. Ehhez persze átlátható és nyílt információáramlásra és kommunikációra van szükség, amit szerencsére számos online eszköz támogat. (podcast, blog, twitter, fogalomtérkép, közös megosztott dokumentumok...) Láthatjuk tehát, hogy az eszköztár igen széles, azonban nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy azt gondoljuk (mint azt fent említettem),hogy a konnektivizmus sokoldalú online eszközök használatát jelenti.
Említettem, hogy ebben a rendszerben a tanár nem csomópont, nem ő az információ forrása. Akkor mégis micsoda? Mindannyian tudjuk, hogy a tanár szerepe minden oktatási formában és szituációban befolyásoló tényező. Épp ezért nem érvényesülhet a skálafüggetlenség egy tanárközpontú oktatási folyamatban. A konnektivizmus tanár-szerep módosulást követel. A klasszikus értelemben vett tanárnak meg kell szűnnie létezni, az oktató itt partnerként vesz részt. Kérdés, hogy mennyire tudnak a tanulók eltekinteni ettől! Az eltekintést segítve hívjuk ezentúl a tanárt facilitátornak? Tanár és facilitátor lehet egy és ugyanaz a személy? Nevezzük bárhogy: a dolgok "kézbentartójának" az a feladata, hogy ösztönözze a csoportot, felvázolja a tantervet, biztosítsa a csoportműködést, a folyamat dinamikusságát, előhívja a kreativitást, mindezt úgy, hogy a hálózat skálafüggetlen maradjon, és a tartalmat se skálázza. Erre talán a mindenképpen objektív, rendszeres összefoglalók, inspiráló visszajelzések adhatnak módot. Kérdés, hogy ha a tanár részt vesz a folyamatban, mennyire tud objektív maradni, ha pedig nem vesz részt, hogyan tud objektíven értékelni. Az értékelési szempontok is kérdésesek, de erre még később visszatérek. A tanár hiányával/ szerepének nagymértékű változásával felvetődik a kérdés: ha nincs tanár, akkor beszélhetünk oktatási módszertanról? (és hatékonyságról?) Az előadáson is elhangzott, és azt hiszem a legtöbben egyet is értünk azzal, hogy nevezzük inkább csoportos tanulásmódszertannak, mint tanuláselméletnek vagy oktatásmódszertannak.
Annak ellenére, hogy a csoport dolgozik az új tudás konstruálásán, valójában csoportmunkáról sem beszélhetünk. A csoportmunka ideális létszáma 3-6 fő, fontos az átláthatósága, és a tanárnak facilitátori szerepe van (szabályozza a folyamatot; kiadja a feladatot és hozzá fut be az elkészült munka; határidőket szab...). Konnektivista csoportmunka esetében azonban több dolog épp az ellenkezőjeként valósul meg: ideális létszáma nincs maximalizálva, hiszen egyáltalán nem célja az átláthatóság (sőt!), és tanár sem szerepel a folyamatban. Akkor milyen munka folyik egy konnektivista csoportban? Hálózati. Hálózati munka =/= csoportmunka. A hálózati munka több ember önálló munkájának összessége. Amit nem értek: a konnektivista csoport közösen közös tudást generál. Kvázi a csoport közös munkával új tudást hoz létre. Ez világos. De az is elhangzott, hogy a hálózati munka (önálló munkák összessége) a konnektivista tanulásszervezés alapja. Akkor most van csoportmunka vagy nincs csoportmunka? Az is világos, hogy a csoport az 3-6 főt jelent, de mi van akkor, ha a csoportot a csapat szóval helyettesítjük? Az kibúvó? Mert a közös tudás létrehozása csapatmunka, ebben nincs vita, de az egyének tudásának összeadódása is nevezhető egy csapat munkájának. Vagy ez csak a szavakon való lovaglás? Ha valaki annak tartja, elnézését kérem, csak szeretném pontosan érteni...
Tanulásszervezési folyamat
Itt is beszéltünk a facilitátori tanárszerepről, hogy az oktató beszállhat-e a munkába? Végül arra jutottunk, hogy nem. Kérdés, hogy oktató nélkül mennyire hatékony a folyamat? Részben azért, mert nehezen szabadulunk a megszokott tanárszereptől, részben azért mert a skálafüggetlenséget nagyban veszélyezteti, de a konnektivizmus a zárt, intézményesült oktatással összeegyeztethetetlen. (És mi a helyzet a blended learninggel?) Ha a feltételek megvalósulnak, a konnektivista folyamat extra magas belső motivációt igényel ("tanár nélkül tanulni?!"), ha ez nincs meg, az egyén könnyen kimarad és lemorzsolódik, annak ellenére, hogy nincs adott anyag és kötött tartalom (a mi csoportunk ebből a szempontból is sántít...).
A konnektivizmus alkalmazásának sikeressége nagyban függ az alkalmazási területtől és a célcsoporttól is. Ahogyan azt korábban már a távoktatással kapcsolatban is megállapítottuk: nem lehet mindent ezzel a módszerrel átadni/ tanítani/ tanulni. Viszont vannak olyan területek, tartalmak vagy tevékenységek, amelyeket ez a módszer sokkal inkább támogat, mint bármelyik másik. Véleményem szerint így van ez a konnektivizmussal is. Az evolúció elmélettel kapcsolatban nem hiszem, hogy képes lennék új tudásanyagot létrehozni - pedig ez a konnektivizmus egyik alapköve. Ami pedig a célcsoportot illeti: tekintve, hogy nagyfokú önállóságot, önirányítást, extra magas belső motivációt igényel, és az intézményesített oktatás korlátain kívül érvényesül igazán - a gyerekek nem jó eséllyel pályáznak a "konnektivizmus célcsoportja" címre. Gyerekek alatt a közoktatásban résztvevőket értem, szóval maradt a felsőoktatás és a felnőttek oktatása/ képzése. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatás is rendelkezik a formális oktatás minden kínjával, bajával és hátrányával, ezért nem hiszem, hogy ebben a közegben bármiért is jobban működne. Tetszik, nem tetszik, a mi csoportunk sem 100 százalékosan konnektivista.
A konnektivizmus kritikája
Már többen is kifogásolták a konnektivizmust mint tanuláselmélet. Verhagent már említettem, de rajta kívül Bill Kerr is úgy vélekedik, hogy a konnektivizmus nem hozott újat a korábbi tanuláselméletekhez képest. Valójában ez nem is képezte vita tárgyát, elfogadtuk, hogy a konnektivizmus egy módszer, nem pedig tanuláselmélet. De módszerként is hagy némi kívánnivalót maga után. Például:
 |
| Forrás: http://bit.ly/IyCAN0 |
Már korábban is pedzegettem az objektivitás kérdését: ezt a folyamatot meg lehet figyelni külső szemmel? Aligha. Akkor hogyan maradjon objektív a megfigyelő, ha részese a folyamatnak? (ezért is nehéz jó facilitátort találni...) A másik kérdésem pedig: meg nem határozott tartalom esetében mihez képest kell objektívnek maradni? Vagy mégis meg van határozva a tartalom, csak nem az általunk megszokott formában?
Kritikával illettük a módszert az értékelés szempontjából is. Egyrészt tartalomfüggetlenség esetén az előzetes ismeretek hiánya/ megléte (diagnosztikus értékelés) is kérdéseket vet fel, másrészt a szummatív értékelés teljesen kizárja ezt a módszert (külső motiváció). Az előzetes tapasztalataink pedig mind ezt erősítik: mindannyian jártunk iskolába, mindannyiunkban elültetődött az igény a végső, minősítő, összegző értékelésre. Kérdés, hogy kiválthatja-e ezt a formatív értékelés (folyamatos visszajelzés, visszacsatolás)? Szeretném azt gondolni, hogy igen, de nem tudok biztosat mondani. Még sohasem vettem részt olyan folyamatban, ahol állandó visszajelzést kaptam volna. A jelen kurzus keretei között sem. Tény, hogy nem csak az oktató jelezhet vissza, hanem szakértő, facilitátor, csoporttársak és idegenek egyaránt - de volt már olyan bejegyzésem, amire semmilyen reakció nem érkezett. Vagy ez is egy visszajelzés, hogy nincs visszajelzés? Nyilván igen. Akkor értem, hogy rossz volt. De azt senki nem mondja el, hogy legközelebb mit csináljak másképp...
Végül a differenciálás problémájához fűznék hozzá egy gondolatot: a konnektivista módszerben a differenciálás hiányáról beszélünk (hiszen veszélyeztetné a skálafüggetlenséget). Az eszközhasználatban és kommunikációban nem lehet különbség a csoport (csapat?) tagjai között. Ezzel egyet is értek - bár akkor elég homogén csoportról lesz szó, és előzetes ismeretek szükségességét kell feltételeznünk. Szerintem maga az eszköz megléte vagy nem léte okozhatja a legnagyobb különbségeket. Vagy ne "konnektívkedjen", akinek nincs meg hozzá minden eszköze és tudása? Akkor be is zárul a kör: visszakanyarodhatunk az első kritikához, a túl sok kizáró tényezőhöz...
Lehetőségekről, korlátokról, tapasztalatokról és a témahétre történő reflexióról hamarosan!
Felhasznált források:
Barabási Albert-László: A hálózatok tudománya: a társadalomtól a webig
Közös jegyzet
Hálózat alapú tanulás - Wikipédia
