Konnektivizmus II.

Ez egy nagyon más bejegyzés, mint az eddigiek. Személyes, mellébeszélő, panaszkodó, és holnap meg is fogom bánni, hogy közzétettem. Ezek után mindenki olvassa saját felelősségre!


Újfent késtem, elnézést mindenkitől. Valahogyan nem engedelmeskedett sem az agyam, sem a kezem, akárhányszor ültem le a gép elé. De a szégyenérzetem most felülkerekedett. (Ó jaj, konnektivizmus, ez ellened szól!) Ennyit a magyarázkodásról, és most következik a várva várt film.
A konnektivizmusnak előbb volt jó gyakorlata, mint elméleti háttere. Tudomásul véve. A kurzus folyamán a történelem megismételte önmagát. Mély (és hideg) vízbe dobtak bennünket - aki elég kitartó volt, most a felszínen van és közeleg a szárazföld felé. Aki nem volt kitartó és nem szentelt időt/ energiát az ügyre, az elsüllyedt. Szóval mély víz. Így fogok csak igazán megtanulni úszni - gondoltam. Aztán a kurzus végéhez közeledve fellebbent a fátyol: a mi is a konnektivizmus valójában. Így utólag azt gondolom, hogy talán érdemesebb lett volna először megismerkedni magával a módszerrel. Talán befolyásolta volna a csoport munkáját, ha tudjuk, mit kellene csinálni. Ha valaki elmondja, hogyan kell úszni és hogy elsüllyedek, ha nem teszem ezt (vagy csak szakaszosan/ kihagyásokkal). Így viszont azt érzem, hogy "tudtam valamit a konnektivizmusról", pontosabban azt hittem, hogy tudok valamit, erre arcul csapott a felismerés, hogy fogalmam sincs az egészről. Mi az a konnektivizmus? Tanuláselmélet? Nem. Oktatásmódszertan? Nem. Csoportmunka? Nem. E-learning? Nem. Eszközhasználat? Dehogy. Paradigmaváltás? (Ezek után?!) Nem. Akkor mi? Módszer. Ez jól hangzik. Konnektivista módszer. És ez mit jelent? :)

Forrás: http://bit.ly/JZIrKl

Szerdán délelőtt Kulcsár Zsolt volt a vendégünk, aki nagyban hozzásegített ahhoz, hogy gondolatokkal töltődjek fel a konnektivizmussal kapcsolatban. Bár messzemenő következtetéseket még most sem tudok levonni, és nem tudok fantasztikus felismerésekről vagy káprázatos összefüggések felfedezéséről beszámolni, de ezt a saját számlámra írom. És annak ellenére, hogy tudom: nem a személyes véleményemet és benyomásaimat kellene leírnom a második bejegyzésben, mégis ezt teszem. És vállalom a következményeket!


Ami legelevenebben él bennem: nem tanár, nem facilitátor, nem szakértő: INSPIRÁTOR! Ez hiányzik a mi csoportunkból. Nem a "megnevezésen" szeretnék lovagolni, hanem azon, milyen hatása van egyi vagy másik jelenlétének. És a szabályok ellenére most a bennem keltett hatásokról fogok beszélni.
Ha egy tanár jelen van a tanulási folyamatban, akkor számomra tulajdonképpen az elvárások megtestesítője van jelen. Az, akinek meg akarok felelni, akinek azt mondom, amit hallani akar - hogy jó jegyet szerezzek. És persze soha nem mernék ellentmondani. Ez egy nagyon-nagyon rossz berögződés. Tudom az agyammal, de képtelen vagyok levetkőzni (ezt a mára már "megszokást") amit magamra kényszerítettem 7 éves koromban.Tehát külső motiváció, óriási befolyás, 0 interakció, vita, szabad tudásalkotás. (Légy átkozott, formális oktatás!) 
Bezzeg egy facilitátor jelenléte! (Facilitátor: „Olyan személy, aki elősegíti az egyének és szervezetek hatékonyabb működését, az együttműködést és a szinergia kialakítását. Maga semleges marad, nem foglal állást, nem nyilvánít vagy hangoztat véleményt a megbeszélés során, ezáltal elősegítheti a tisztességes, nyílt és a résztvevők bevonását biztosító folyamatokat, a csoportmunka sikeres elvégzése érdekében.” /Doyle, M. 2007./ Forrás: Felnőttképzési Szemle) Tehát semleges. Nem foglal állást, nem véleményez, nem skáláz, nem minősít. Skálafüggetlenség szempontjából jónak tűnik. Csakhogy konnektivizmus esetében nem a csoportmunkát kellene elősegíteni, hanem a hálózati munkát, és nem is feltétlenül az együttműködés kialakítása a cél. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs benne nyakig a folyamatban, hanem tökéletesen semleges, valahogy érvénytelennek tűnik. Szerintem.
Szakértő jelenléte: Majdnem a tanár esete. (Szakértő: "Köznapi értelemben a szakértő a témához értő, tájékozott, tapasztalt, jól felkészült, szakmai vélemény megfogalmazására képes személy. Egy-egy szakterületnek elismert képviselője, köztiszteletben álló személyisége." Forrás: A szakértői munkavégzés irányelvei). Nesze neked skálafüggetlenség! A szakértő nem mindenkivel egyenlő, ő ki van emelve. Mindent tud a témával kapcsolatban, bizonyára határozott véleménye és mindig igaza van.
És végül az inspirátor (Inspirátor: Sugalmazó, ösztönző, felbujtó. Forrás: http://ertelmezoszotar.atw.hu/) Ha az inspirátor valóban inspirál (sugall, ösztönöz, megihlet) akkor ő az emberünk! Ösztönöz. Nem jeggyel vagy tekintéllyel, hanem azzal, hogy ő is része a folyamatnak, "elsődlegesen szórja a hatásokat", ő készül el először a bejegyzéssel, kérdéseket vet fel, konstruktívan szól hozzá, gondolatokat indít el és rendszeresen visszajelez. Nem csak (vagy nem feltétlenül) az egyéneknek/egyénekről, hanem a folyamatról is. Az inspirátort én motornak képzelem. A folyamat motorjának. Bár ennek azt kellene jelentenie, hogy ő működteti. Ez pedig nem igaz. (Mi működteti a konnektivizmust? A hálózat?) Az inspirátor lendületes hajtóerő. I need one. No. I need two! Nem viccelek. Két inspirátorra lenne szükség! Az egyik viszi a témavezető vezérfonalat, a másik pedig egy reflektív szerepkört tölt be. Az előbbihez "mélyen kell ismerned a célterületet, és nem árt, ha a szakmában is letettél már valamit az asztalra. Szóval fontos, hogy a résztvevők számára hiteles légy abban, amit közvetíteni szeretnél feléjük." Utóbbihoz "inkább sokoldalúság kell, nem árt egy kis humorérzék, és fogékonyság a téma iránt." Kulcsár Zsolt egyik bejegyzéséből idéztem, és meg is hallgattam néhány "duplainspirátoros" vitaindító/ gondolatébresztő beszélgetést. Egyébként a konnektivista tanár(?)szereppel kapcsolatban (és a két inspirátor működésének megfigyelésére) ez a podcast érdekes lehet.
Kulcsár Zsolt szerint nem probléma, (sőt!) ha az oktató az inspirátor, én ezzel azért vitatkoznék. A tanár személye, akármilyen szerepben tűnik fel a csoportban, mindenképpen befolyásolja a folyamatot. Elhangzott az is, hogy nehéz (pláne 200 fős csoport esetében) olyan inspirátort találni, akit mindenki elfogad. (Pláne kettőt! :]) Én azt gondolom, hogy egy független, hozzáértő (és elegendő idővel rendelkező) személy, akit senki sem ismer személyesen, mindenki számára elfogadható lehet. Aztán hogy szimpatikus lesz-e vagy sem, az már csak az inspirátoron múlik.

Forrás: http://bit.ly/Kx3sHh

Na. Ez az inspirátor szerep jól hangzik. De tőrbe csaltam saját magam: én a KONNEKT-hez viszonyítok, amiről azt hiszem kimondtuk, hogy nem "igazi" konnektivista kurzus. Szóval ezzel nem kerültem sokkal közelebb a konnektivizmus megismeréséhez. Még mindig nem tudom, mikor mondanám azt, hogy: 'na ezt a témakört konnektivista módszerrel lehetne leghatékonyabban feldolgozni!" Szóval nem tudom, mikor lehet/ érdemes alkalmazni. Erre valamelyest válaszként szolgált a szerdai beszélgetésen Kulcsár Zsolt által említett néhány (végre!!) konkrét példa. Amit leszűrtem: Marketing céllal, terjesztési, népszerűsítési vagy bemutatási, megismertetési szándékkal érdemes használni ezt a módszert (például új termék bevezetésénél.)


Amiért tetszik...
Töredelmesen bevallom, fogalmam sem volt, mire lehet jó a konnektivista módszer résztvevői szempontból. Egyrészt az a bizonyos közös tudás, ami szerintem nem is annyira közös tudás, hanem közös gondolkodás: reflexiókkal továbbgondolásra ösztönzés, új nézőpontok megismerése, a látókör tágítása, egymás inspirálása, "megtermékenyítése". Egy nagy brainstorming. Az "új nézőpont" sokkal többet jelent, mint meghallgatni mások véleményét. Egy konnektivista csoport iszonyú heterogén lehet, fizikustól kezdve filozófuson keresztül, mélytengeri búváron át a művészig bárki a tagja lehet, és ezek az emberek nem gondolkodnak egyformán, viszont lehet bennük közös pont, aminek kapcsán összejöhetnek egy ilyen csoportba. Az mondjuk kérdés, mennyire ismeri meg az ember a másikat... Mert egy másik szimpatikus lehetősége a konnektivista módszernek, hogy sok embert mozgat, tehát aki élelmes, hasznos kapcsolatokra tehet szert - ha kiderül egyáltalán, hogy kik a tagjai a csoportnak. Ez még mindig nem egészen világos...


Amiért nem annyira...
A módszer használatához szükség van egy "belépési küszöbre". Egyáltalán nem biztos, hogy minden résztvevő rendelkezik a szükséges ismeretekkel, sokaknak ismerkedniük kell a módszerrel, az eszközökkel. De ha elég nagy a belső motiváció, ezekre a problémákra gyorsan lehet megoldást találni. És ha már belső motiváció... Egyrészt ez is egy nagy nehézsége a dolognak, hogy teljes mértékben a belső motivációra épít. De arra jutottam, hogy nem kizárólag az olthatatlan tudásvágy jelent belső motivációt. Minden, amit az ember a fejlődése érdekében tesz, az lehet belső motivációtól vezérelve. Kb 200 ilyen emberre van szükség, és már működhet is a módszer. Viszont az óriási lemorzsolódás ellenére is maradnia kell 40-50 aktív főnek, amit gondolom nem olyan egyszerű elérni. Mint ahogyan témát találni sem olyan egyszerű. (Bár kérdés hogy módszerhez keresünk témát vagy témához módszert?) Szerintem annyira nem tartalomfüggetlen ám ez a konnektivizmus, mint ahogy állítottuk. Persze, elfogadom, hogy "nincsen lezárt téma" és a fizika törvényeire jobb magunktól rájönni, mint diktálás után leírni egy füzetbe. De akkor sem gondolom, hogy bármilyen területen hatékonyan alkalmazható lenne a konnektivista módszer. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy a sokat emlegetett szerelem jó téma lenne. Nem tudom elképzelni, hogy tanulás történne. Pont azért, mert szubjektív a téma, tapasztalatcsere vagy élménybeszámoló lenne a dologból. Bár ha abból indulok ki, hogy "minden tanulási folyamat reflexió", akkor még akár tanulás is végbemehet. De ez csak a szavak csavarása. Egyrészt én például nem szívesen osztanám meg ismeretlenekkel a szerelemmel kapcsolatos gondolataimat, tapasztalataimat, mert túlságosan személyes dolog ez ahhoz, hogy kiteregessem. Másrészt erről felesleges beszélni, ezt megélni kell. Nekem ezt mondta a nagymamám, és én tartom magam ehhez. :) 
Bár... Talán mégis érdekelne a szerelem téma konnektivista keretek között: ha mondjuk a színpadon vagy a szépirodalmi művekben való megjelenéséről lenne szó. Erről aztán lehetne beszélni, egy kis személyesség úgyis belecsempésződne... És talán tanulok valamit másoktól, másokról vagy mások reflexióiból.

Forrás: http://bit.ly/IMVqNa

Valójában az a baj, hogy nem is tudom, mit lehet elvárni egy konnektivista képzéstől. Azt, hogy új tudás születik a közös munkából? Azt, hogy a többiek beindítják az agyam és én is beindítom másokét? Vagy hogy nagyon alaposan és behatóan megismerek egy témakört? Vagy ezt konnektivistája válogatja?
Kétségbeesésem a tetőfokára hágott, szeretettel várom a megnyugtató, bosszantó, dorgáló, konsrtuktív és kritizáló megjegyzéseket is!

Konnektivizmus I.

A szerdai előadással új értelmet nyert a blogom címe: kísérlet a konnektív tanulásra. Mikor ezt a címet adtam a blogomnak, arra gondoltam, hogy a konnektivista tanulás egy jól bevált módszer, ami számomra még ismeretlen, és kísérletet teszek arra, hogy működjek ebben a formában. Most már szeretném azt mondani, hogy a "kísérlet" szó nem arra vonatkozott, hogy én tudok-e működni, hanem arra, hogy a konnektivizmus maga tud-e működni a mi csoportunkban, formális oktatási keretek között.

Mindenek előtt mindenek alapja: a hálózatelmélet. Korábbi tanulmányaink során már találkoztunk ezzel a fogalommal, noha egészen más kontextusban. Én ekkor ismertem meg Barabási Albert-László nevét, aki kiemelkedően sokat vizsgálódott, kutatott és publikált a skálafüggetlen hálózatokról. Egy idézettel kezdeném a bejegyzést, ami nagyon megragadta a figyelmem: a hálózatok körülvesznek és átszőnek bennünket!

"Hálózatok mindenhol vannak. Az agy axonok által összekötött idegsejtek hálózata, maguk a sejtek pedig biokémiai reakciók által összekötött molekulák hálózatai. A társadalmak szintén hálózatok, olyan emberek hálózatai, akiket a barátság, a családi kapcsolatok és szakmai kötelékek kötnek össze. Magasabb szinten a táplálékláncok és ökoszisztémák a fajok hálózataiként ábrázolhatók. A hálózatok átjárják a technológiát is: az internet, az elektromos hálózatok, valamint a szállítási rendszerek csupán néhány példa erre. Még a nyelv is, amit gondolataink közvetítésre használunk, önmagában véve nem más, mint szintaktikai kapcsolatokkal összekötött szavak hálózata."

Jogosan kérdezhetjük: miért ne lehetne a hálózatelméletet az oktatásban is alkalmazni? Valahonnan innen indulhatott George Siemens és Stephen Downes is, mikor megfogant a fejükben a konnektivizmus gondolata. És hogy mi az a konnektivizmus? Röviden: hálózatalapú tanulás, a hálózatelmélet oktatásban és pedagógiában való alkalmazása.
Korszakalkotó gondolat (?), mégsem cseng ismerősen mindenki számára. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy még nincs megtámogatva jó gyakorlatokkal (pedig erre már az elmélet megszületése előtt is volt példa!), nem örvend olyan nagy népszerűségnek, létrejötte nem lett kikiáltva oktatási paradigmaváltásnak. Inkább csak egy korszerű oktatási megközelítésnek tituláljuk. Annyi bizonyos, hogy a konnektivizmus fogalma nem online eszközök és programok használatát takarja, ennél azért jóval többről van szó. Egy tanuláselméletnél viszont kiforratlanabb. Hiszen egy tanuláselmélet azzal foglalkozik, hogy milyen módon tanulnak az emberek (instruktív szint), a konnektivizmus pedig azzal, hogy mit és miért. (Verhagen)  Akkor új oktatásmódszertan? Kísérleti fázisban.

Skálafüggetlen hálózat (Forrás: http://bit.ly/KonBzO)

Na, akkor lássuk, mi is ez a konnektivizmus! Egy konnektivista csoportban a tanulók skálafüggetlen hálózatot képeznek. Ez azt jelenti, hogy ha minden résztvevő egy pont, akkor ezek a pontok egyformák és egyenlőek és ugyanolyan eséllyel kapcsolódnak egymáshoz. A mi csoportunk esetében ez nagyjából meg is valósul: mindenki egyenlő, és mindenki hozzászólhat mindenki írásához (amit persze megelőz az, hogy mindenki írhat és elolvashatja mások írását, a megosztás tehát kulcsfontosságú!). Ez persze nem azt jelenti, hogy nem alakulnak ki csomópontok. Igenis kialakulnak, de nem állandóak. Folyton változnak: nincsenek se személyhez, se témához kötve. Esetünkben: ha valaki ír egy jó bejegyzést, akkor a csoport többi tagja "körégyűlik" és kialakul egy diskurzus, ami jó esetben közös tudásalkotásba torkollik. Merthogy a konnektivizmus egyik alappillére, hogy a "tanulás nem hivatalos tudásfogyasztás, hanem aktív tudásalkotás". Ebben a formában tehát a tanulók nem a tanárhoz kapcsolódnak, hanem egymáshoz. Egymástól nyernek információt, együtt hoznak létre újat. Ehhez persze átlátható és nyílt információáramlásra és kommunikációra van szükség, amit szerencsére számos online eszköz támogat. (podcast, blog, twitter, fogalomtérkép, közös megosztott dokumentumok...) Láthatjuk tehát, hogy az eszköztár igen széles, azonban nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy azt gondoljuk (mint azt fent említettem),hogy a konnektivizmus sokoldalú online eszközök használatát jelenti.
Említettem, hogy ebben a rendszerben a tanár nem csomópont, nem ő az információ forrása. Akkor mégis micsoda? Mindannyian tudjuk, hogy a tanár szerepe minden oktatási formában és szituációban befolyásoló tényező. Épp ezért nem érvényesülhet a skálafüggetlenség egy tanárközpontú oktatási folyamatban. A konnektivizmus tanár-szerep módosulást követel. A klasszikus értelemben vett tanárnak meg kell szűnnie létezni, az oktató itt partnerként vesz részt. Kérdés, hogy mennyire tudnak a tanulók eltekinteni ettől! Az eltekintést segítve hívjuk ezentúl a tanárt facilitátornak? Tanár és facilitátor lehet egy és ugyanaz a személy? Nevezzük bárhogy: a dolgok "kézbentartójának" az a feladata, hogy ösztönözze a csoportot, felvázolja a tantervet, biztosítsa a csoportműködést, a folyamat dinamikusságát, előhívja a kreativitást, mindezt úgy, hogy a hálózat skálafüggetlen maradjon, és a tartalmat se skálázza. Erre talán a mindenképpen objektív, rendszeres összefoglalók, inspiráló visszajelzések adhatnak módot. Kérdés, hogy ha a tanár részt vesz a folyamatban, mennyire tud objektív maradni, ha pedig nem vesz részt, hogyan tud objektíven értékelni. Az értékelési szempontok is kérdésesek, de erre még később visszatérek. A tanár hiányával/ szerepének nagymértékű változásával felvetődik a kérdés: ha nincs tanár, akkor beszélhetünk oktatási módszertanról? (és hatékonyságról?) Az előadáson is elhangzott, és azt hiszem a legtöbben egyet is értünk azzal, hogy nevezzük inkább csoportos tanulásmódszertannak, mint tanuláselméletnek vagy oktatásmódszertannak. 
Annak ellenére, hogy a csoport dolgozik az új tudás konstruálásán, valójában csoportmunkáról sem beszélhetünk. A csoportmunka ideális létszáma 3-6 fő, fontos az átláthatósága, és a tanárnak facilitátori szerepe van (szabályozza a folyamatot; kiadja a feladatot és hozzá fut be az elkészült munka; határidőket szab...). Konnektivista csoportmunka esetében azonban több dolog épp az ellenkezőjeként valósul meg: ideális létszáma nincs maximalizálva, hiszen egyáltalán nem célja az átláthatóság (sőt!), és tanár sem szerepel a folyamatban. Akkor milyen munka folyik egy konnektivista csoportban? Hálózati. Hálózati munka =/= csoportmunka. A hálózati munka több ember önálló munkájának összessége. Amit nem értek: a konnektivista csoport közösen közös tudást generál. Kvázi a csoport közös munkával új tudást hoz létre. Ez világos. De az is elhangzott, hogy a hálózati munka (önálló munkák összessége) a konnektivista tanulásszervezés alapja. Akkor most van csoportmunka vagy nincs csoportmunka? Az is világos, hogy a csoport az 3-6 főt jelent, de mi van akkor, ha a csoportot a csapat szóval helyettesítjük? Az kibúvó? Mert a közös tudás létrehozása csapatmunka, ebben nincs vita, de az egyének tudásának összeadódása is nevezhető egy csapat munkájának. Vagy ez csak a szavakon való lovaglás? Ha valaki annak tartja, elnézését kérem, csak szeretném pontosan érteni...


Tanulásszervezési folyamat
Itt is beszéltünk a facilitátori tanárszerepről, hogy az oktató beszállhat-e a munkába? Végül arra jutottunk, hogy nem. Kérdés, hogy oktató nélkül mennyire hatékony a folyamat? Részben azért, mert nehezen szabadulunk a megszokott tanárszereptől, részben azért mert a skálafüggetlenséget nagyban veszélyezteti, de a konnektivizmus a zárt, intézményesült oktatással összeegyeztethetetlen. (És mi a helyzet a blended learninggel?) Ha a feltételek megvalósulnak, a konnektivista folyamat extra magas belső motivációt igényel ("tanár nélkül tanulni?!"), ha ez nincs meg, az egyén könnyen kimarad és lemorzsolódik, annak ellenére, hogy nincs adott anyag és kötött tartalom (a mi csoportunk ebből a szempontból is sántít...).
A konnektivizmus alkalmazásának sikeressége nagyban függ az alkalmazási területtől és a célcsoporttól is. Ahogyan azt korábban már a távoktatással kapcsolatban is megállapítottuk: nem lehet mindent ezzel a módszerrel átadni/ tanítani/ tanulni. Viszont vannak olyan területek, tartalmak vagy tevékenységek, amelyeket ez a módszer sokkal inkább támogat, mint bármelyik másik. Véleményem szerint így van ez a konnektivizmussal is. Az evolúció elmélettel kapcsolatban nem hiszem, hogy képes lennék új tudásanyagot létrehozni - pedig ez a konnektivizmus egyik alapköve. Ami pedig a célcsoportot illeti: tekintve, hogy nagyfokú önállóságot, önirányítást, extra magas belső motivációt igényel, és az intézményesített oktatás korlátain kívül érvényesül igazán - a gyerekek nem jó eséllyel pályáznak a "konnektivizmus célcsoportja" címre. Gyerekek alatt a közoktatásban résztvevőket értem, szóval maradt a felsőoktatás és a felnőttek oktatása/ képzése. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatás is rendelkezik a formális oktatás minden kínjával, bajával és hátrányával, ezért nem hiszem, hogy ebben a közegben bármiért is jobban működne. Tetszik, nem tetszik, a mi csoportunk sem 100 százalékosan konnektivista. 


A konnektivizmus kritikája
Már többen is kifogásolták a konnektivizmust mint tanuláselmélet. Verhagent már említettem, de rajta kívül Bill Kerr is úgy vélekedik, hogy a konnektivizmus nem hozott újat a korábbi tanuláselméletekhez képest. Valójában ez nem is képezte vita tárgyát, elfogadtuk, hogy a konnektivizmus egy módszer, nem pedig tanuláselmélet. De módszerként is hagy némi kívánnivalót maga után. Például:

Forrás: http://bit.ly/IyCAN0

Túl sok a kizáró tényező: nem minden területen, nem minden életkorban, nem minden oktatási formában, nem minden motiváció-szinten alkalmazható. Ami a motivációt illeti: nehéz elképzelni olyan helyzetet, amikor csak és kizárólag a belső motiváció hajtja az embert. Valaki tanulhat a jegyért, a dicséretért, a diplomáért, a magasabb fizetés érdekében, az elismerésért, hogy bizonyítson önmagának vagy másoknak, vagy mert a munkáltatója erre kötelezi. Most utalhatnánk a Khan Akadémiára, persze. De a konnektivizmus sokkal jobban igénybe veszi a tanulót, mindig résen kell lennie, folyamatosan és dinamikusan részt kell vennie. Ehhez tényleg extra magas motiváció szükséges. Vagy az, hogy ez legyen az ember hobbija. Felvetettem, hogy szívesen vennék részt ilyen folyamatban, ha nyugdíjas lennék. Ezt most is így gondolom, a szabadidő hasznos eltöltésére az új tudás létrehozása kiválóan alkalmas! :)
Már korábban is pedzegettem az objektivitás kérdését: ezt a folyamatot meg lehet figyelni külső szemmel? Aligha. Akkor hogyan maradjon objektív a megfigyelő, ha részese a folyamatnak? (ezért is nehéz jó facilitátort találni...) A másik kérdésem pedig: meg nem határozott tartalom esetében mihez képest kell objektívnek maradni? Vagy mégis meg van határozva a tartalom, csak nem az általunk megszokott formában?
Kritikával illettük a módszert az értékelés szempontjából is. Egyrészt tartalomfüggetlenség esetén az előzetes ismeretek hiánya/ megléte (diagnosztikus értékelés) is kérdéseket vet fel, másrészt a szummatív értékelés teljesen kizárja ezt a módszert (külső motiváció). Az előzetes tapasztalataink pedig mind ezt erősítik: mindannyian jártunk iskolába, mindannyiunkban elültetődött az igény a végső, minősítő, összegző értékelésre. Kérdés, hogy kiválthatja-e ezt a formatív értékelés (folyamatos visszajelzés, visszacsatolás)? Szeretném azt gondolni, hogy igen, de nem tudok biztosat mondani. Még sohasem vettem részt olyan folyamatban, ahol állandó visszajelzést kaptam volna. A jelen kurzus keretei között sem. Tény, hogy nem csak az oktató jelezhet vissza, hanem szakértő, facilitátor, csoporttársak és idegenek egyaránt - de volt már olyan bejegyzésem, amire semmilyen reakció nem érkezett. Vagy ez is egy visszajelzés, hogy nincs visszajelzés? Nyilván igen. Akkor értem, hogy rossz volt. De azt senki nem mondja el, hogy legközelebb mit csináljak másképp... 
Végül a differenciálás problémájához fűznék hozzá egy gondolatot: a konnektivista módszerben a differenciálás hiányáról beszélünk (hiszen veszélyeztetné a skálafüggetlenséget). Az eszközhasználatban és kommunikációban nem lehet különbség a csoport (csapat?) tagjai között. Ezzel egyet is értek - bár akkor elég homogén csoportról lesz szó, és előzetes ismeretek szükségességét kell feltételeznünk. Szerintem maga az eszköz megléte vagy nem léte okozhatja a legnagyobb különbségeket. Vagy ne "konnektívkedjen", akinek nincs meg hozzá minden eszköze és tudása? Akkor be is zárul a kör: visszakanyarodhatunk az első kritikához, a túl sok kizáró tényezőhöz...


Lehetőségekről, korlátokról, tapasztalatokról és a témahétre történő reflexióról hamarosan!


Felhasznált források:
Barabási Albert-László: A hálózatok tudománya: a társadalomtól a webig
Közös jegyzet
Hálózat alapú tanulás - Wikipédia

Tanulási környezetek

Ahogy ígértem, most következzen a tanulási környezetek tervezése, a komplementer tanulás ellentétpárjai (tradicionális és progresszív tanulási környezet), a virtuális kampusz és néhány tanulság az előző bejegyzésemhez érkezett kommentekből.

Korszerű tanulási környezet tervezése

Tanulási környezetek tervezése esetén több irányba is indulhatunk. Négy szempontot emeltünk ki, amelyek dominálhatnak egy-egy tanulási környezet tervezése és megvalósítása során. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy ezek nem kizárólagosan vannak jelen egy-egy tanulási környezetben, sőt! Valójában mindegyik szempont jelen van minden (nem csak online) tanulási környezet tervezése esetén, csak más arányban kapnak hangsúlyt.

A tanuló-középpontú tanulási környezet úgy épül fel, hogy az egész folyamat és az egész környezet a tanuló köré szerveződik, az ő érdekeit, igényeit és támogatását tartja fontosnak. A tudásközpontú tanulási környezet kiemelt szempontja, hogy az oktatási tartalom hogyan jelenjen meg: rugalmas tanulási egységek preferálásával. (Vigyázat! Ez nem azt jelenti, hogy tartalomközpontú környezet, de nagyon közeli rokonok! Azt azért ne felejtsük el, hogy tevékenységek végzése során is lehet tanulni, tudásra szert tenni!) Az értékelésközpontú tanulási környezet legdominánsabb eleme az értékelés. De nem a "megszokott" szummatív értékelés, hanem a folyamat közbeni visszajelzés, a formatív értékelés, a rendszeres és azonnali visszacsatolás áll a középpontban. Egy ilyen környezet tervezésekor értékelési pontokat határozunk meg, és ezekre a pillérekre építjük fel a tanulási környezetet. Nem úgy, mint a közösség-központú tanulási környezet esetében, ahol csoportmunkára, projektmunkára, közös online felületre, hatékony (horizontális és kooperációt segítő) kommunikációra alapozunk, erre alkalmas tanulási környezetet kell teremtenünk. (Pl. konnekt csoport) Ebben az esetben az egyik fő szempont az, hogy a csoport munkája egy közös "csoportfelületre" koncentrálódjon. El kell érnünk, hogy a csoport tagjai ne tudjanak /jaj :( /, vagy ne akarjanak kilépni erről a felületről, hanem ezen belül, ennek segítségével oldják meg a feladatokat. Véleményem szerint az utóbbira célszerű törekedni, hiszen ha abba a helyzetbe kényszerítjük a csoporttagokat, hogy "nem mehetnek máshová", akkor magunk ellen dolgozunk. Inkább ki kell deríteni, hogy mit hiányolnak, mit kedvelnek az adott felületen, és az eredményeknek megfelelően addig fejleszteni a környezetet, amíg tényleg maximálisan a kommunikációt és a közösséget támogató felületté válik.

A közoktatás színterei jellemzően értékelésközpontú környezetek (és a felsőoktatás színterei is, akár tetszik, akár nem). Ennek nem kellene negatív dolgot jelentenie, de sajnos azt jelent. A közoktatásban (és általában az offline értékelésközpontú környezeteknél) az értékelés ugyanis nem (vagy csak nagyon ritkán) formatív - tehát a célja nem a visszacsatolás, hanem az ellenőrzés (minősítő, összegző értékelés). Ennek oka a bizalom hiánya: "nem hiszem el, hogy tanul" - ezért folyamatosan ellenőrzöm. Léztezne, hogy ez online környezetben jobban működik? Online jobban bíznak a tanárok a diákokban? Először arra gondoltam, hogy kizárt dolog, hiszen a közoktatást senki sem kerülhette ki, mindenki ezt a szemléletet hozza magával a közoktatásból. Aztán rájöttem, hogy azok is jártak ám iskolába, akik az online környezetet preferálják; azok is, akik fejlesztik; azok is, akik kitalálták. Szóval lehet itt a bizalomra építeni és formatívan értékelni, csak akarni kell.

Az e-learning szerepe különböző életkori szakaszokban

Egy egyszerű, ugyanakkor nagyon szemléletes ábra segítségével megállapítottuk, hogy a tanulási folyamatban az életkor előrehaladtával egyre inkább szerepet kaphatnak a nem személyes társas interakciókat igénybe vevő környezetek: az e-learning. Ennek több oka is lehet: egyrészt a fokozódó önállóság, ami elengedhetetlen az online tanuláshoz, másrészt a megbízhatóság, a felelősségteljesség és a tudatosság növekedése (ami jóesetben szintén nő az életkorral együtt). Enen kívül nem elhanyagolható szempont a tanulás miértje: érdemjegyért, ösztöndíjért, bizonyítványért, diplomáért tanulok, vagy azért, mert fejlődni akarok, ismereteket szerezni, frissen tartani az agyam, képben lenni a világgal, vagy pusztán kíváncsiságból. Oda akarok kilyukadni, hogy a motiváció szerintem nagyon sarkalatos pont: az e-learning esetében nem árt, ha belső motiváció vezérli a tanulni vágyót, és véleményem szerint éveink számának növekedésével a motiváció egyre inkább belsővé válik. (Persze nem lehet ezt így általánosságban kijelenteni, és nem is tudom bebizonyítani. Talán csak szeretném, ha így lenne. Cáfoljatok meg!) Az eddig felsoroltak a tanulóra vonatkoztak. Ha megpróbálok egy tanár fejével gondolkodni, akkor ugyanide jutok: jobban megbízom egy felnőttben, mint egy gyerekben, kevésbé akarom felügyelni a munkáját. (Megint a bizalom-kérdés... Ennek lassan külön blogbejegyzést szánhatnánk...)

Szerencsére azonban az e-learningnek nem feladata a közoktatás meghódítása, inkább a felnőttképzés az ő terepe. Leendő andragógusként ez jól el is raktározom a fejemben. :)

"Virtuális kampusz"

A Komenczi Bertalan által virtuális kampusznak nevezett tanulási környezet valójában nem is virtuális (értsd: nem 3D-s). Tulajdonképpen egy jól felépített online tanulási környezet áll a fogalom mögött. Mit jelent az, hogy jól felépített? Az én értelmezésemben azt, hogy a tanulást támogatja, és hozzájárul a tanulás eredményességéhez, a tanulási teljesítmény növeléséhez. A tanulási teljesítményt meghatározó tényezők /Komenczi/ pedig a következőek:

• online, interaktív tananyag
• folyamatos visszacsatolás és önértékelési lehetőségek
• diákok közötti interakció ösztönzése
• állandó tanári-tutori támogatás
• mastery learning - optimális elsajátítás (idő)

Egy online tanulási környezet tervezése esetén ezeket a pontokat nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Az előadáson negatív felhanggal említettük, hogy még mindig kapni oktató DVD-ket. Valóban. De ez szerintem nem rossz dolog. Úgy gondolom, hogy jelenleg több embernek van DVD-lejátszója, mint hiper-szuper számítógépe és szélessávú internete. De idővel biztosan a DVD-t is temetni fogjuk, ahogyan a CD-t is eltemettük. (vagy a floppyt). A DVD esetében tényleg nincs lehetőség olyan mértékű interakcióra, mint egy online vagy virtuális tanulási környezet esetében, visszacsatolásra még kevésbé. Jut eszembe visszacsatolás! Egyetértek azzal a gondolattal, hogy visszajelzést nem kizárólag az oktatótól kaphatunk, hanem a csoporttársainktól, vagy akár idegenektől is. Egy nyilvános blog esetében például előfordulhat, hogy olyasvalaki reflektál az írásunkra, akit egyáltalán nem is ismerünk. Az már más kérdés, hogy kinek a szavára adunk - ebből a szempontból azért az oktató behozhatatlan előnyt élvez.

Tanulási környezetek modelljei

Az OFI Tudástárában rábukkantam Komenczi Bertalan Informatizált iskolai tanulásikörnyezetek modelljei című írására, a továbbiakban erről/ ennek alapján írok. Komenczi két lehetséges megközelítést mutat be tanulási környezetek kialakításához: a tanulási környezet hangsúlyáthelyezéses modelljét és a kommunikáció-központú modellt.

Tanulási környezet hangsúlyáthelyezéses modellje - komplementer tanulási környezet

A hagyományos és progresszív tanulási környezet jellemzőit ellentétpárokban is megfogalmazhatjuk, és ezeket a párokat (az előadáson is bemutatott, alább mellékelt) táblázatba foglalhatjuk. Hangsúlyos, hogy komplementer (egymást kiegészítő) ellentétes jellemzőkről van szó. Az alábbi táblázatban ezek megtekinthetőek (a táblázat kattintással nagyítható!), én csupán néhányról szeretnék beszélni. Az egyik legalapvetőbb különbség, hogy míg a hagyományos tanulási környezetben tények, szabályok, kész tananyagok tanítása zajlik, addig a progresszív környezetben a készségek, kompetenciák, jártasságok és attitűdök kialakítása a cél; tehát nem kell tölcsérrel a diákok fejébe tölteni a zárt, kész tudást, hanem arra kell törekedni, hogy elsajátítsák az egész életen át történő tanulás képességét. Egy másik kiemelendő pár a kötött tanterv, merev órabeosztás és a szabad időkeretben történő, projekt-alapú tanulás. Ez jó példa arra, hogy nem egymást kizáró jellemzőkről van szó: hagyományos tanulási környezetben, merev órabeosztásban is lehet olyan kiegészítő feladatot adni, ami projekt-alapú és a diákra van bízva az időbeosztás. Annak köszönhetően, hogy a progresszív tanulási környezetben nem külső szabályokat kell követni, hanem belső szabályrendszer alakítható ki, a tanároknak való megfelelés sem kap olyan nagy hangsúlyt: inkább a standardoknak való megfelelés jellemző. De a tanár dominanciája nem csak emiatt alacsonyabb a progresszív környezetben. Nem a tanár a tudás forrása, és instrukciói sem olyan hangsúlyosak, mint a hagyományos tanulási környezetben. Ehelyett különböző forrásokból és perspektívából szerzett tudáselemek integrációja, és önálló tudáskonstruálás valósul meg. Az nekem már kicsit cukormázas, hogy a progresszív tanulási környezetben a tanulás megítélése többé nem az, hogy "fáradtságos munka", hanem az, hogy "érdekes vállalkozás". Azért szívesen megkérdeznék néhány diákot, aki progresszív tanulási környezetben tanul...

Ahogy szívesen megkérdezném a tanároktól is, hogy ők hogyan vélekednek ezekről az ellentétpárokról, milyen mértékű elmozdulást tartanak szükségesnek, de szerencsére ezt Komenczi Bertalan megtette helyettem. Innovatív iskolák vezetőinek, kreatív tanárainak véleményére volt kíváncsi, hogy szerintük milyen hangsúlyeltolódásra lenne szükség a tanulási folyamat optimalizálásához.

Mind a 14 párra értékelte a válaszokat (a módszer és egy grafikon megtekinthető a tanulmányban), és 14-ből két esetben az innovatív oktatók is maradnának a hagyományosnál. A két eset, amikor a válaszadók a hagyományos környezet jellemzőjét preferálták: Homogén korcsoportban történő tanulás és az iskolán belüli tanulócsoportok (nem pedig iskolák közöttiek). Az elsővel én is egyet tudok érteni, a másodikkal kevésbé. Hiszen így nem csak az iskolák közötti kommunikációt lehetne felerősíteni, hanem a nemzetközi kapcsolatok építésére és ápolására is lehetőség nyílna. Amivel kapcsolatban pedig leginkább áthelyeznék a hangsúlyt a pedagógusok: az a zárt, kész tananyag bebifláztatása helyett az egész életen át történő tanulásra való nevelés.

A kommunikáció-központú tanulási környezet modellje

Ahogy Bodó Péter is idézte, nekem is nagyon megtetszett: "Végső soron minden tanulás kommunikáció." És minden kommunikáció információcsere, információszerzés vagy megosztás. És mivel az információ áramlása felgyorsult, széles körűvé és könnyen elérhetővé vált, Komenczi szerint a tanár feladata és szerepe a kommunikáció-központú tanulási környezetben úgy módosul, hogy "eligazítást nyújt az információkkal elárasztott, túlkommunikált világban".  Ebben a modellben a személyiségfejlesztő kommunikációé a főszerep: feltételrendszerének megteremtése, megőrzése és továbbfejlesztése. "A modell nem statikus, hanem dinamikus, és abból a felfogásból indul ki, hogy az ismeretek „öncélú” átadásával szemben az új tanulási környezetben a kognitív, perszonális és szociális kompetenciák fejlesztésére kell koncentrálni." Tehát inkább a tevékenységközpontúságra kell fókuszálni, és megpróbálni a lehető legkevesebb tartalommal a lehető legtöbb képességet és kompetenciát kialakítani és optimális szintre fejleszteni. /Komenczi, 2009/ A modell három súlyponttal dolgozik:

• tanuló (ő áll a középpontban)
• tanár (iránymutató, "környezet-szervező", megtervezi a tanuló és források közötti interakciót)
• interaktív elektronikus méduim (kommunikációs eszköz, biztosítja a hálózathoz való kapcsolódást, integrálja a nem elektronikus médiumokat, új dimenziót ad a hagyományos kommunikációs formáknak)

Összességében azt gondolom, hogy a két modell összehangolható. Sőt, talán azt is megkockáztatom, hogy felerősítenék egymást. A hangsúlyáthelyezéses modell gyakorlati megvalósulásában véleményem szerint a kommunikáció hasonló formában ölt testet, mint a második modellben, ezért gondolom, hogy támogatnák egymást.

Reflexió a témahétre:

Azt hiszem valamelyest sikerült megfejtenem a sokat emlegetett ábrát a tanulás dimenzióinak integrált felfogásáról. Nem pontosan értettem, miért kell különválasztani a lifewide és a lifelong learninget, hiszen a előbbi magába foglalja az utóbbit. A képlet egész pontosan így néz ki: Lifewide learning (egész életre kiterjedő tanulás) = lifelong learning (élethosszig tartó tanulás) + az élet minden területét átfogó tanulás. Azt sem értettem, hogy a negyedik "felhő" miért tart el a mindent magába foglaló lifewide-tól, mikor azt gondolná az ember, hogy épp az a cél, ami felé haladni kell. De arra sikerült rájönnöm (de lehet már csak belemagyarázom, és az is lehet, hogy ez mindenki más számára egyértelmű volt), hogy a negyedik "felhő" is "lifewide-tartományban" van, hiszen az élet minden területét átfogó- és az élethosszig  tartó tanulás fogják közre. Minél tovább nézem ezt az ábrát, annál inkább az az üzenete számomra, hogy ahogy egyre idősebb leszek, egyre közeledek az egész életre kiterjedő tanuláshoz/tudáshoz, akár formálisan, akár nem formálisan veszek részt a képzésekben. Bár azt még mindig nem értem, miért feltételezi az ábra, hogy az ember egy idő után informálisan nem tanul, és hogy élete végéig képzésben fog részt venni. Nem fog. De tanulni élete végéig fog - informálisan. A +/- tartomány problémára pedig még mindig nem tudtam megoldást találni. Emlékeztetőül itt az ábra:

Csoporttudás vs. az egyén tudása témakörben is volt egy nagy felismerésem: az előző bejegyzésben azt állítottam, hogy a csoporttudás nem lehet az egyéné. Ezt a gondolatot módosítanám, a céges példára alapozva. Teréz hívta fel a figyelmemet, hogy a cégek titoktartási szerződést iratnak alá a csoportból kilépőkkel, éppen azért, mert az rendelkezik a közös tudással (vagy egy részével, de az is lehet épp elég), a cég pedig tart az információ kiszivárgásától. A tudást nem a klasszikus értelemben kell vennünk, lehet az egy jelszó az adatbázishoz, néhány telefonszám, a gyengepontok ismerete, pár email... Tehát az egyén is birtokolhatja a közös tudást, információhalmazt, de nem lesz a sajátja. Attól még a csoport közös tudása marad, csak az egyén is használhatja, alkalmazhatja, rendelkezhet vele.

Pihenésképp pedig egy reflexió (sajnos nem az enyém) a "homo interneticus"-ra:

Forrás: http://bit.ly/JjpPAT

IKT továbbképzés nyelvtanárok részére /Csatai Luca, Szakács Zsuzsi/

Ezen a héten szintén páros munkában dolgoztunk, a feladatunk pedig a következő volt: Egy intézmény képzési vezetőiként távoktatásban tanító olasztanárokat kellett keresnünk és alkalmaznunk. A nehezítés a dologban, hogy olyan olasztanárokról van szó,  akik korábban nem használtak IKT eszközöket, de most használniuk kell. Olyanokat kell felvennünk, akik nyitottak a technológiai eszközök használatára és a belső továbbképzésben való részvételre (tehát hajlandóak megtanulni IKT eszközök használatát és alkalmazását).

Nekik kellett elkészítenünk egy 30 órás IKT továbbképzés terveit, ahol leendő tanáraink elsajátíthatnak minden olyan kompetenciát és eszközismeretet, amire a felnőttképzés során szükségük lesz. Íme az általunk vélt legszükségesebb eszközök és szolgáltatások, valamint az indoklás, hogy miért is kerültek bele ebbe a (nagyon kevés!!) 30 órába!

Általunk szükségesnek vélt eszközök:

• laptop vagy számítógép (és tartozékai)
• mikrofon
• hangfal/ fülhallgató
• webcamera

Általunk szükségesnek vélt platformok, szolgáltatások, programok:

• Az internet magabiztos használata (keresés, letöltés, feltöltés, megosztás)
• Legalább egy levelezőrendszer ismerete és használata (gmail)
• Legalább egy LCMS rendszer ismerete és használata - moodle (tesztek, értékelés, tananyagmegosztás, testreszabható határidők, fórum)
• Skype használata
• Hanganyag rögzítésére, lejátszására, kezelésére alkalmas program
• Szövegszerkesztés (MS Word, GoogleDocs)
• Podcast készítéséhez szükséges programok ismerete és alkalmazása
• Ustream használata

Fontos szempont volt számunkra, hogy a hallgatók elvárásainak megfelelő ismeretekkel ruházzuk fel leendő oktatóinkat, ezért tisztességes digitális állampolgárként erre is figyelmet fordítottunk a továbbképzés tervezésekor. A 30 órát 5 alkalomra osztottuk, ezt találtuk legmegfelelőbbnek - befogadható mennyiség, kibírható óraszám. Azt azonban lehetetlennek tartjuk, hogy ennyi idő alatt felkészítsünk egy teljesen kezdő oktatót, ezért úgy gondoltuk, hogy az órákat kiegészítendő leírásokat, oktatási segédanyagokat, feladatokat adnánk az olasztanároknak. 

Forrás: http://bit.ly/HYPGNb

Arra is próbáltunk odafigyelni, hogy mire lehet szükség egy nyelvoktatás során, és végül arra jutottunk, hogy a hang elengedhetetlen kelléke a nyelvtanulásnak. Talán ez okozta a legtöbb fejtörést, hogy távoktatásban hogyan lehet ezt a legegyszerűbben magvalósítani. Abban viszont hamar megegyeztünk, hogy facebookra semmi szükség (az oktatás szempontjából), és hogy a Second Life túl nagy falat lenne annak, aki életében először kapcsol be egy számítógépet. Arról nem is beszélve, hogy ha Second Life-on keresztül zajlanának az órák, nem biztos, hogy minden hallgató részt tudna venni (nem fix, hogy rendelkezik a szükséges eszközökkel: szélessávú internet, remek számítógép, ami elbírja a programot; és az sem garantált, hogy a megbeszélt SL alkalmak időpontja megfelelő a hallgatóknak). Ezért preferáljuk a Ustream-et, mert annak használata során lehetőség van élőben is követni az előadásokat, és lehetőség van később visszahallgatni annyiszor, ahányszor csak szükséges. Annyiban előnyösebb lenne a SL, hogy ott lehetőség van az interakcióra, a visszakérdezésre, a feladatok megbeszélésére - de tudjuk, hogy egy távoktatási folyamatban is vannak kontaktórák, amik minderre alkalmat biztosítanak.

1.       ALKALOM
1. óra	Bevezetés (Fogalmak tisztázása, IKT eszközök, az IKT szerepe az oktatásban, távoktatás előnyei, információs társadalom)
2-4. óra	Számítógép/ laptop és tartozékainak bemutatása, megismerése működés közben
5-6. óra	Ismerkedés az internettel, internetes alapismeretek – kereséstechnikák (képek, idegen nyelvű szövegek, mások által megosztott tudásanyagok - Google)
2.       ALKALOM
1. óra	Internetes alapismeretek - Levelezőrendszer (Gmail – saját e-mail fiók létrehozása, ismerkedés a Gmail-lel)
2. óra	Online szótárak
3-4. óra	Szövegszerkesztés (MS Word, Google Docs és a benne rejlő lehetőségek)
5-6. óra	PPt és podcast megismerése, használata, „Milyen a jó prezentáció?”
3.       ALKALOM
1-3. óra	Mikrofon, fülhallgató/hangfal, webcamera bemutatása, beüzemelése és használata
3-6. óra	Skype megismerése, használata, kipróbálása (webcam és hang), alkalmazási lehetőségei
4.       ALKALOM
1. óra	Hangrögzítés lehetőségei
2. óra	Videó készítésének lehetőségei
4. óra	Ismerkedés a Slideshare programmal
5-6. óra	Ustream megismerése, használata, alkalmazási lehetőségei
5.       ALKALOM
1. óra	LCMS rendszerek bemutatása, alkalmazásának lehetőségei (moodle)
2-3. óra	Moodle tanári mód – felületkezelés (tartalommegosztás: szöveg, kép, videó megosztása; feladatok szerkesztése)
4-5. óra	Moodle tanári mód – felületkezelés (fórum, új topikok és témák létrehozása, tesztkészítés, határidők beállítása stb…)
6. óra	Összegzés, kérdések, tapasztalatok

Eszközök, programok, szolgáltatások szükségességének indoklása:

• Számítógép vagy laptop magabiztos használata
  Ezt talán magyarázni sem kell, kit tud elképzelni távoktatást számítógép nélkül a 21. században? :]

• Internetes alapismeretek, Google
  Vonatkozik ugyanez az internetre is. Ahhoz, hogy valaki on-line taníthasson, nem árt, ha az alapismeretek birtokában van. Úgy véljük, a kereséstechnikák elsajátítása nélkülözhetetlen, legyen szó képről (nyelvvizsgán külön feladat a képleírás!), idegen nyelvű szövegekről (fordítási feladatokhoz kiegészítésként, vagy szimplán az oktató “szintentartásáért”), videókról, hanganyagokról (szintén nyelvvizsgafeladat!) vagy mások által megosztott tudásanyagokról (szituációs feladatok, tapasztalatok, módszerek, könyvek, játékok).

• Gmail (levelezőrendszer)
  Ezt több szempontból is fontosnak tartjuk. Egyrészt az oktatónak rendelkeznie kell saját e-mail fiókkal, amin keresztül kommunikálhat a hallgatókkal, csoportot hozhat létre (Google Groups), az esteleges kérdésekre, problémákra választ adhat - időtől és helytől függetlenül.

• Online szótárakAz online szótárak ismerete és használata nélkülözhetetlen egy nyelvtanár számára. A hallgatóknak rengeteg segítséget nyújthat, ha az oktató mutat egy-két hasznos oldalt erre a célra, és persze az oktató saját felhasználására is alkalmas.

• Szövegszerkesztés (MS Word, Google docs) A szövegszerkesztés az egyik legelemibb IKT-s készség. Onnantól kezdve, hogy a tanár számos feladat leírását ennek segítségével tudja közzétenni, odáig, hogy magukat a tanegységek tematikáit is szövegben adja meg, de erre épül magának a Moodle-nek is egy jelentős része. De már ahhoz is szükség van szövegszerkesztésre, hogy az ember egy jól struktúrál e-mailt tudjon írni. (A GoogleDocs-hoz előljáróban ezt ajánlanánk: http://bit.ly/I1qIld )

• PPT, Podcast, Slideshare A prezentációk kiváló szemléltetőeszközök, tulajdonképpen online táblaként is értelmezhetjük őket. Szövegek, képek, ábrák, grafikonok, táblázatok bemutatására egyaránt alkalmas. Valójában egy “instant vázlat”, hiszen a slide-okra (jó esetben) csak a legfontosabb információk kerülnek fel, ami az oktató előadásával, magyarázatával egészül ki. A Slideshare használatát pedig azért emelnénk be a “tananyagba”, hogy leendő olasztanáraink anyagai mindenki által hozzáférhetőek legyenek. (Az intézmény képzési vezetőjeként pontosan tudjuk, hogy nem kell féltenünk az információt, hiszen az oktató előadása nélkül a diasor csupán egy szemléltető eszköz. Viszont árulkodik a színvonalról és a minőségről, és ez hasznunkra válik.)

• Mikrofon, fülhallgató/hangfal, webcamera Ezeknek az eszközöknek mindegyike szükséges a későbbi online tevékenységekhez, konzultációkohoz, ezért kezelésük, használatuk kötelező!

• Skype Itt lehet a hallgatóknak a jelenléti konzultációkon kívül “fogadóórákat”, konzultációkat tartani, igény szerint esetleg a beszéd/beszélgetés gyakorlását biztosítani.

• Hangrögzítés Mint azt nagyon jól tudjuk, egy idegen nyelv tanulásánál elengedhetetlenek a hallásértés gyakorlatok (olyan jellegűek, amik majd egy nyelvvizsgán is előfordulnak). olasztanáraink megtanulhatják, hogy vehetnek fel maguk is hangot. Ez a hallásértés gyakorlatok mellett még arra is használható, hogy az tanár egy-egy tanult témakör szókincsét felmondja a hallgatóknak, szépen, lassan, artikuláltan, hogy a a kiejtésüket jól megtanulhassák.

• Videó Itt elsősorban nem videó rögzítésre, készítésre gondoltunk, hanem annak kezelésére. Így a tanár a hallgatóknak játszhat le különböző filmeket, rövidfilmeket. Ez azért jó, mert sokkal könnyebb egy idegennyelvű szituációt úgy megérteni, ha nem csak a szöveget hallják, hanem látják a hozzá kapcsolódó szituációt. Így a kontextusból még akkor is következtetni tudnak, ha nem értettek minden szót.

• Ustream A Ustream alkalmazása azért előnyös egy nyelvoktatás során, mert egyszerre láthatunk képet vagy videót és hallhatjuk a hangot. Akár a képleírások, akár a szituációk tanulásakor, akár a kiejtés gyakorlásakor, akár a nyelvtani szabályok magyarázatánál jól jön, hogy többször vissza lehet nézni/hallgatni, és hogy nincs szükség arra, hogy mindenki egyszerre üljön le a számítógép elé (mint SL-ben), hanem minenki haladhat a maga tempójában.

• Moodle Mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy az oktatás ne veszítse el a hitelességét az oktató személyes jelenlétének hiányában. Ha van egy olyan keretrendszer, amit tulajdonképpen a tanteremmel vagy az oktatóval azonosíthat az olaszul tanulni vágyó hallgató. Ez a felület alkalmas a tanulási tartalom megosztásra és feladatok leírására, delegálására is. Emellett egy átlátható rendszerben tudja nyomon követni a folyamatot hallgató és oktató egyaránt (pl: heti témabontás). A moodle felület alkalmas az ellenőrzésre és értékelésre is - a tesztek például kiváló lehetőséget nyújtanak a nyelvtani feladatok ellenőrzésére (javítani sem kell!); a testreszabható határidők pedig garantálják, hogy a hallgatók időben megoldják a feladatokat. További előnye, hogy nem csak az oktató, hanem a hallgatók is oszthatnak meg tartalmakat.