2012. április 25., szerda

Tanulási környezetek

Ahogy ígértem, most következzen a tanulási környezetek tervezése, a komplementer tanulás ellentétpárjai (tradicionális és progresszív tanulási környezet), a virtuális kampusz és néhány tanulság az előző bejegyzésemhez érkezett kommentekből.

Korszerű tanulási környezet tervezése
Tanulási környezetek tervezése esetén több irányba is indulhatunk. Négy szempontot emeltünk ki, amelyek dominálhatnak egy-egy tanulási környezet tervezése és megvalósítása során. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy ezek nem kizárólagosan vannak jelen egy-egy tanulási környezetben, sőt! Valójában mindegyik szempont jelen van minden (nem csak online) tanulási környezet tervezése esetén, csak más arányban kapnak hangsúlyt.
tanuló-középpontú tanulási környezet úgy épül fel, hogy az egész folyamat és az egész környezet a tanuló köré szerveződik, az ő érdekeit, igényeit és támogatását tartja fontosnak. A tudásközpontú tanulási környezet kiemelt szempontja, hogy az oktatási tartalom hogyan jelenjen meg: rugalmas tanulási egységek preferálásával. (Vigyázat! Ez nem azt jelenti, hogy tartalomközpontú környezet, de nagyon közeli rokonok! Azt azért ne felejtsük el, hogy tevékenységek végzése során is lehet tanulni, tudásra szert tenni!) Az értékelésközpontú tanulási környezet legdominánsabb eleme az értékelés. De nem a "megszokott" szummatív értékelés, hanem a folyamat közbeni visszajelzés, a formatív értékelés, a rendszeres és azonnali visszacsatolás áll a középpontban. Egy ilyen környezet tervezésekor értékelési pontokat határozunk meg, és ezekre a pillérekre építjük fel a tanulási környezetet. Nem úgy, mint a közösség-központú tanulási környezet esetében, ahol csoportmunkára, projektmunkára, közös online felületre, hatékony (horizontális és kooperációt segítő) kommunikációra alapozunk, erre alkalmas tanulási környezetet kell teremtenünk. (Pl. konnekt csoport) Ebben az esetben az egyik fő szempont az, hogy a csoport munkája egy közös "csoportfelületre" koncentrálódjon. El kell érnünk, hogy a csoport tagjai ne tudjanak /jaj :( /, vagy ne akarjanak kilépni erről a felületről, hanem ezen belül, ennek segítségével oldják meg a feladatokat. Véleményem szerint az utóbbira célszerű törekedni, hiszen ha abba a helyzetbe kényszerítjük a csoporttagokat, hogy "nem mehetnek máshová", akkor magunk ellen dolgozunk. Inkább ki kell deríteni, hogy mit hiányolnak, mit kedvelnek az adott felületen, és az eredményeknek megfelelően addig fejleszteni a környezetet, amíg tényleg maximálisan a kommunikációt és a közösséget támogató felületté válik.

A közoktatás színterei jellemzően értékelésközpontú környezetek (és a felsőoktatás színterei is, akár tetszik, akár nem). Ennek nem kellene negatív dolgot jelentenie, de sajnos azt jelent. A közoktatásban (és általában az offline értékelésközpontú környezeteknél) az értékelés ugyanis nem (vagy csak nagyon ritkán) formatív - tehát a célja nem a visszacsatolás, hanem az ellenőrzés (minősítő, összegző értékelés). Ennek oka a bizalom hiánya: "nem hiszem el, hogy tanul" - ezért folyamatosan ellenőrzöm. Léztezne, hogy ez online környezetben jobban működik? Online jobban bíznak a tanárok a diákokban? Először arra gondoltam, hogy kizárt dolog, hiszen a közoktatást senki sem kerülhette ki, mindenki ezt a szemléletet hozza magával a közoktatásból. Aztán rájöttem, hogy azok is jártak ám iskolába, akik az online környezetet preferálják; azok is, akik fejlesztik; azok is, akik kitalálták. Szóval lehet itt a bizalomra építeni és formatívan értékelni, csak akarni kell.

Az e-learning szerepe különböző életkori szakaszokban
Egy egyszerű, ugyanakkor nagyon szemléletes ábra segítségével megállapítottuk, hogy a tanulási folyamatban az életkor előrehaladtával egyre inkább szerepet kaphatnak a nem személyes társas interakciókat igénybe vevő környezetek: az e-learning. Ennek több oka is lehet: egyrészt a fokozódó önállóság, ami elengedhetetlen az online tanuláshoz, másrészt a megbízhatóság, a felelősségteljesség és a tudatosság növekedése (ami jóesetben szintén nő az életkorral együtt). Enen kívül nem elhanyagolható szempont a tanulás miértje: érdemjegyért, ösztöndíjért, bizonyítványért, diplomáért tanulok, vagy azért, mert fejlődni akarok, ismereteket szerezni, frissen tartani az agyam, képben lenni a világgal, vagy pusztán kíváncsiságból. Oda akarok kilyukadni, hogy a motiváció szerintem nagyon sarkalatos pont: az e-learning esetében nem árt, ha belső motiváció vezérli a tanulni vágyót, és véleményem szerint éveink számának növekedésével a motiváció egyre inkább belsővé válik. (Persze nem lehet ezt így általánosságban kijelenteni, és nem is tudom bebizonyítani. Talán csak szeretném, ha így lenne. Cáfoljatok meg!) Az eddig felsoroltak a tanulóra vonatkoztak. Ha megpróbálok egy tanár fejével gondolkodni, akkor ugyanide jutok: jobban megbízom egy felnőttben, mint egy gyerekben, kevésbé akarom felügyelni a munkáját. (Megint a bizalom-kérdés... Ennek lassan külön blogbejegyzést szánhatnánk...)
Szerencsére azonban az e-learningnek nem feladata a közoktatás meghódítása, inkább a felnőttképzés az ő terepe. Leendő andragógusként ez jól el is raktározom a fejemben. :)

"Virtuális kampusz"
A Komenczi Bertalan által virtuális kampusznak nevezett tanulási környezet valójában nem is virtuális (értsd: nem 3D-s). Tulajdonképpen egy jól felépített online tanulási környezet áll a fogalom mögött. Mit jelent az, hogy jól felépített? Az én értelmezésemben azt, hogy a tanulást támogatja, és hozzájárul a tanulás eredményességéhez, a tanulási teljesítmény növeléséhez. A tanulási teljesítményt meghatározó tényezők /Komenczi/ pedig a következőek:
  • online, interaktív tananyag
  • folyamatos visszacsatolás és önértékelési lehetőségek
  • diákok közötti interakció ösztönzése
  • állandó tanári-tutori támogatás
  • mastery learning - optimális elsajátítás (idő)
Egy online tanulási környezet tervezése esetén ezeket a pontokat nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Az előadáson negatív felhanggal említettük, hogy még mindig kapni oktató DVD-ket. Valóban. De ez szerintem nem rossz dolog. Úgy gondolom, hogy jelenleg több embernek van DVD-lejátszója, mint hiper-szuper számítógépe és szélessávú internete. De idővel biztosan a DVD-t is temetni fogjuk, ahogyan a CD-t is eltemettük. (vagy a floppyt). A DVD esetében tényleg nincs lehetőség olyan mértékű interakcióra, mint egy online vagy virtuális tanulási környezet esetében, visszacsatolásra még kevésbé. Jut eszembe visszacsatolás! Egyetértek azzal a gondolattal, hogy visszajelzést nem kizárólag az oktatótól kaphatunk, hanem a csoporttársainktól, vagy akár idegenektől is. Egy nyilvános blog esetében például előfordulhat, hogy olyasvalaki reflektál az írásunkra, akit egyáltalán nem is ismerünk. Az már más kérdés, hogy kinek a szavára adunk - ebből a szempontból azért az oktató behozhatatlan előnyt élvez.

Tanulási környezetek modelljei
Az OFI Tudástárában rábukkantam Komenczi Bertalan Informatizált iskolai tanulásikörnyezetek modelljei című írására, a továbbiakban erről/ ennek alapján írok. Komenczi két lehetséges megközelítést mutat be tanulási környezetek kialakításához: a tanulási környezet hangsúlyáthelyezéses modelljét és a kommunikáció-központú modellt.
Tanulási környezet hangsúlyáthelyezéses modellje - komplementer tanulási környezet
A hagyományos és progresszív tanulási környezet jellemzőit ellentétpárokban is megfogalmazhatjuk, és ezeket a párokat (az előadáson is bemutatott, alább mellékelt) táblázatba foglalhatjuk. Hangsúlyos, hogy komplementer (egymást kiegészítő) ellentétes jellemzőkről van szó. Az alábbi táblázatban ezek megtekinthetőek (a táblázat kattintással nagyítható!), én csupán néhányról szeretnék beszélni. Az egyik legalapvetőbb különbség, hogy míg a hagyományos tanulási környezetben tények, szabályok, kész tananyagok tanítása zajlik, addig a progresszív környezetben a készségek, kompetenciák, jártasságok és attitűdök kialakítása a cél; tehát nem kell tölcsérrel a diákok fejébe tölteni a zárt, kész tudást, hanem arra kell törekedni, hogy elsajátítsák az egész életen át történő tanulás képességét. Egy másik kiemelendő pár a kötött tanterv, merev órabeosztás és a szabad időkeretben történő, projekt-alapú tanulás. Ez jó példa arra, hogy nem egymást kizáró jellemzőkről van szó: hagyományos tanulási környezetben, merev órabeosztásban is lehet olyan kiegészítő feladatot adni, ami projekt-alapú és a diákra van bízva az időbeosztás. Annak köszönhetően, hogy a progresszív tanulási környezetben nem külső szabályokat kell követni, hanem belső szabályrendszer alakítható ki, a tanároknak való megfelelés sem kap olyan nagy hangsúlyt: inkább a standardoknak való megfelelés jellemző. De a tanár dominanciája nem csak emiatt alacsonyabb a progresszív környezetben. Nem a tanár a tudás forrása, és instrukciói sem olyan hangsúlyosak, mint a hagyományos tanulási környezetben. Ehelyett különböző forrásokból és perspektívából szerzett tudáselemek integrációja, és önálló tudáskonstruálás valósul meg. Az nekem már kicsit cukormázas, hogy a progresszív tanulási környezetben a tanulás megítélése többé nem az, hogy "fáradtságos munka", hanem az, hogy "érdekes vállalkozás". Azért szívesen megkérdeznék néhány diákot, aki progresszív tanulási környezetben tanul...
Ahogy szívesen megkérdezném a tanároktól is, hogy ők hogyan vélekednek ezekről az ellentétpárokról, milyen mértékű elmozdulást tartanak szükségesnek, de szerencsére ezt Komenczi Bertalan megtette helyettem. Innovatív iskolák vezetőinek, kreatív tanárainak véleményére volt kíváncsi, hogy szerintük milyen hangsúlyeltolódásra lenne szükség a tanulási folyamat optimalizálásához.


Mind a 14 párra értékelte a válaszokat (a módszer és egy grafikon megtekinthető a tanulmányban), és 14-ből két esetben az innovatív oktatók is maradnának a hagyományosnál. A két eset, amikor a válaszadók a hagyományos környezet jellemzőjét preferálták: Homogén korcsoportban történő tanulás és az iskolán belüli tanulócsoportok (nem pedig iskolák közöttiek). Az elsővel én is egyet tudok érteni, a másodikkal kevésbé. Hiszen így nem csak az iskolák közötti kommunikációt lehetne felerősíteni, hanem a nemzetközi kapcsolatok építésére és ápolására is lehetőség nyílna. Amivel kapcsolatban pedig leginkább áthelyeznék a hangsúlyt a pedagógusok: az a zárt, kész tananyag bebifláztatása helyett az egész életen át történő tanulásra való nevelés.

kommunikáció-központú tanulási környezet modellje
Ahogy Bodó Péter is idézte, nekem is nagyon megtetszett: "Végső soron minden tanulás kommunikáció." És minden kommunikáció információcsere, információszerzés vagy megosztás. És mivel az információ áramlása felgyorsult, széles körűvé és könnyen elérhetővé vált, Komenczi szerint a tanár feladata és szerepe a kommunikáció-központú tanulási környezetben úgy módosul, hogy "eligazítást nyújt az információkkal elárasztott, túlkommunikált világban".  Ebben a modellben a személyiségfejlesztő kommunikációé a főszerep: feltételrendszerének megteremtése, megőrzése és továbbfejlesztése. "A modell nem statikus, hanem dinamikus, és abból a felfogásból indul ki, hogy az ismeretek „öncélú” átadásával szemben az új tanulási környezetben a kognitív, perszonális és szociális kompetenciák fejlesztésére kell koncentrálni." Tehát inkább a tevékenységközpontúságra kell fókuszálni, és megpróbálni a lehető legkevesebb tartalommal a lehető legtöbb képességet és kompetenciát kialakítani és optimális szintre fejleszteni. /Komenczi, 2009/ A modell három súlyponttal dolgozik:
  • tanuló (ő áll a középpontban)
  • tanár (iránymutató, "környezet-szervező", megtervezi a tanuló és források közötti interakciót)
  • interaktív elektronikus méduim (kommunikációs eszköz, biztosítja a hálózathoz való kapcsolódást, integrálja a nem elektronikus médiumokat, új dimenziót ad a hagyományos kommunikációs formáknak)
Összességében azt gondolom, hogy a két modell összehangolható. Sőt, talán azt is megkockáztatom, hogy felerősítenék egymást. A hangsúlyáthelyezéses modell gyakorlati megvalósulásában véleményem szerint a kommunikáció hasonló formában ölt testet, mint a második modellben, ezért gondolom, hogy támogatnák egymást.

Reflexió a témahétre:
Azt hiszem valamelyest sikerült megfejtenem a sokat emlegetett ábrát a tanulás dimenzióinak integrált felfogásáról. Nem pontosan értettem, miért kell különválasztani a lifewide és a lifelong learninget, hiszen a előbbi magába foglalja az utóbbit. A képlet egész pontosan így néz ki: Lifewide learning (egész életre kiterjedő tanulás) = lifelong learning (élethosszig tartó tanulás) + az élet minden területét átfogó tanulás. Azt sem értettem, hogy a negyedik "felhő" miért tart el a mindent magába foglaló lifewide-tól, mikor azt gondolná az ember, hogy épp az a cél, ami felé haladni kell. De arra sikerült rájönnöm (de lehet már csak belemagyarázom, és az is lehet, hogy ez mindenki más számára egyértelmű volt), hogy a negyedik "felhő" is "lifewide-tartományban" van, hiszen az élet minden területét átfogó- és az élethosszig  tartó tanulás fogják közre. Minél tovább nézem ezt az ábrát, annál inkább az az üzenete számomra, hogy ahogy egyre idősebb leszek, egyre közeledek az egész életre kiterjedő tanuláshoz/tudáshoz, akár formálisan, akár nem formálisan veszek részt a képzésekben. Bár azt még mindig nem értem, miért feltételezi az ábra, hogy az ember egy idő után informálisan nem tanul, és hogy élete végéig képzésben fog részt venni. Nem fog. De tanulni élete végéig fog - informálisan. A +/- tartomány problémára pedig még mindig nem tudtam megoldást találni. Emlékeztetőül itt az ábra:

Csoporttudás vs. az egyén tudása témakörben is volt egy nagy felismerésem: az előző bejegyzésben azt állítottam, hogy a csoporttudás nem lehet az egyéné. Ezt a gondolatot módosítanám, a céges példára alapozva. Teréz hívta fel a figyelmemet, hogy a cégek titoktartási szerződést iratnak alá a csoportból kilépőkkel, éppen azért, mert az rendelkezik a közös tudással (vagy egy részével, de az is lehet épp elég), a cég pedig tart az információ kiszivárgásától. A tudást nem a klasszikus értelemben kell vennünk, lehet az egy jelszó az adatbázishoz, néhány telefonszám, a gyengepontok ismerete, pár email... Tehát az egyén is birtokolhatja a közös tudást, információhalmazt, de nem lesz a sajátja. Attól még a csoport közös tudása marad, csak az egyén is használhatja, alkalmazhatja, rendelkezhet vele.

Pihenésképp pedig egy reflexió (sajnos nem az enyém) a "homo interneticus"-ra:
Forrás: http://bit.ly/JjpPAT




1 megjegyzés:

  1. Kedves Zsuzsi!
    "az értékelés ugyanis nem (vagy csak nagyon ritkán) formatív - tehát a célja nem a visszacsatolás, hanem az ellenőrzés " Elgondolkodtam rajta, hogy tényleg csak a bizalmatlanság miatt preferálják ezt a módszert, vagy talán ennek az értékelésnek a gyakorlati megoldása egyszerűbb? Vagy esetleg megszokásból alkalmazzák a tanárok, hiszen őket is így értékelték, erről van tapasztalatuk. Habár a tanárok esetén fontos a fejlődés és a tanulási folyamatban véleményem szerint hangsúlyt kell fektetni a visszajelzésekre is az értékelés mellett.
    "a tanulási folyamatban az életkor előrehaladtával egyre inkább szerepet kaphatnak... az e-learning." Viszont a fiatalok is egyre többet időt töltenek a neten, akkor nekik miért nem képezheti a tanulás kiegészítését, tanulási eszközt? Habár kérdéses , hogy mikortól tudja tudatosan használni az internetet és kritikusan értékelni az ott található információkat.

    VálaszTörlés