Didaktikai modellek - jelszavaim: idő és hatékonyság /andm128/

Bevallom, eleinte nem értettem miért lesz az nekem jó, ha Usetrime-en is elérhető egy előadás - egyrészt mert nappalis hallgatóként elvileg nekem az a dolgom, hogy bejárjak az óráimra, másrészt túl nagy luxusnak érzem kihagyni az offline részvételt, tekintve hogy egy percnyire lakom a Kazytól. Aztán végiggondoltam, hogy nem csak közel lakó nappalis hallgatók vannak a csoportban, én -ha tehetem- ígyigy-úgyis bemegyek, a csoportban viszont bőven akad, aki nem tud személyesen megjelenni. Arról nem is beszélve, hogy minden közösségi érdek mellett mégiscsak hasznot húzok abból, hogy rögzítve vannak az előadások - kicsit megcsúsztam a blogírással, és nagyon is jó dolog az, hogy vissza tudom keresni az elhangzottakat. (Persze jegyzettel a kezemben, szóval van képem arról, mi miután fog következni, ez nagyon meggyorsítja a folyamatot!) Szóval egy (el)késett blogbejegyzéssel jelentkezem, a Didaktikai modellek, az oktatási folyamatot meghatározó alapelvek címet viselő óráról.

"A távoktatás didakti­kai rendszerében a tanítási-tanulási folyamat két szakasza tér­ben és időben a lehető legtávolabb kerül egymástól. A közvet­len irányítás a lehető legszűkebb térre vonul vissza, a közvetett irányítás pedig a lehető legnagyobb mértékben kiszélesedik.Döntő fontosságúvá válik a tanulói önirányítás, amelyet azon­ban a közvetett irányítás rendszere nemcsak inspirál, hanem szabályoz is. A távoktatás a tanulók önfejlesztő energiáinak maximális felhasználására épül, mégis arra törekszik, hogy a tanulást (a tanulói önirányítást) közvetetten, de minél határo­zottabban befolyásolja és vezérelje. A tanítók és a tanulók köz­vetlen kapcsolatai megritkulnak, esetleg el is tűnnek. A közve­tett irányítás a tanulóknál közvetlenül jelen lévő ismerethordo­zók és a tanulás irányítását megvalósító apparátus (metodikai instrumentumok) segítségével történik." 

(Kovács Ilma: Új út az oktatásban? 35.o. - online is elérhető!)

A távoktatás is egy oktatási folyamat, egy oktatásmódszertani helyzet. Mivel didaktikai problémaként is megközelíthető, átnéztünk pár didaktikai modellt, melynek tapasztalatai és bizonyos elemei kiragadhatóak, hasznosíthatóak. Az osztálytermi folyamatokat már jól ismerjük, most a távoktatást, mint folyamatszabályozást vizsgáljuk, ahol a tanulók sokkal ritkábban kontaktálnak az oktatóval. A kötött formájú, "én adok tartalmat, te meg tanulj" elképzelés is működhet távoktatásként, de az ilyesfajta tanulási folyamat hatékonysága igencsak kérdéses.
Itt felkaptam a fejem. Indokolatlanul erősen vonzódom a hatékonysághoz :) Épp ezért a vizsgált modellek közül is John B. Carroll tanulási hatékonyság-elmélete mozgatott meg legjobban.
Carroll modelljén kívül Cube kibernetikai-információelméleti didaktikájáról, Möller tanulási célorientált didaktikájáról, Bloom optimális tanulás elméletéről és Nagy Sándor/Falus Iván oktatási folyamat mikrostruktúrájának értelmezési lehetőségeiről esett szó.
Mint már említettem, engem a Carroll-féle modell fogott meg leginkább, ezért ezzel foglalkozom részletesebben.
A tanulási hatékonyság a tanulással töltött idő függvénye - állítja Carroll. Szóval minél több ideig foglalkozunk valamivel, annál jobban tudjuk. Igaz ez? "Egy ideig." - hangzott el az órán. Eleinte valóban érvényes ez a reláció, hogy minél több időt fordítunk rá, annál hatékonyabban sajátítjuk el. Aztán elfogy a motiváció, ami a tanulás hatékonyságának egy fontos eleme. És ez igaz? Eszembe jutott, hogy bizonyos területeken talán nem így van. Először a zsonglőrködésre gondoltam. Ott - ha például szeretnék megtanulni zsonglőrlabdázni vagy buzogányozni - minél több időt fordítok a gyakorlásra, annál jobb leszek. És a sikerélmény motiválni fog a további idő-ráfordításra. Ha már három labdával mindent tudok, jöhet a negyedik, ötödik, és így tovább. Vagy ugyanígy lehet a hangszeren való tanulással is. Vagy a színészmesterséggel. Minél több időt fordítok a gyakorlásra, annál jobb leszek. (Persze a kivétel erősíti a szabályt, a született tehetségeknek kevesebb idő-ráfordításra van szükségük.) Bár lehet épp a gyakorlás a kulcsszó. Gyakorlat. A gyakorlati tevékenységek tanulása különbözik az elméleti tudás-elsajátítástól. És nem minden esetben áll fenn a folyamatos fejlődés lehetősége (idő és hatékonyság szempontjából) a gyakorlati tevékenységeknél sem, például egy vízszerelő bizonyos ráfordított idővel megtanulja, amit tudnia kell, és aztán valóban nem lesz motivált arra, hogy több időt fordítson a tanulásra/gyakorlásra, a rutin átveszi a hatalmat az a további ráfordítás felett. Bár nem gondolom, hogy távoktatás formájában meg lehet tanulni zenélni vagy zsonglőrködni. (bár ki tudja... lehet egy-két jól összerakott oktatóvideó ugyanolyan hatékony, mint egy kontaktóra. Én még sohasem próbáltam.)
Ha pedig az elméleti anyagok elsajátítását nézem, akkor is egy cáfolat jut eszembe: minél több mindent tudok meg valamiről, annál több kérdés merül fel, annál inkább rájövök, milyen keveset tudok. Tehát: minél több időt fordítok arra, hogy megtanuljak valamit, annál jobban belemélyedek, annál több szemszögből látom, annál mélyebbre megyek, annál több ajtó nyílik meg, ami mögött tudás van. És annak ellenére, hogy a kérdések száma egyre csak nő, idő közben válaszokat is kapok - mi ez, ha nem hatékonyság? És közben -szeretném azt hinni- nem veszítem el a motivációmat, hiszen új és újabb, mély és mélyebb tartalmakkal, ismeretekkel találkozom, ami épphogy ösztönöz a tanulás folytatására, nemhogy a kedvemet szegi.
Órán az a példa hangzott el, hogy "ha egy évet adok rá, hogy megtanuljanak valamit, akkor is ugyanannyit foglalkoznak vele, csak egy évvel később". De ebben az esetben a ráfordított idő mindkét esetben ugyanannyi, így ezt nem vizsgálhatjuk a hatékonyság szempontjából. Ha a ráfordított időt növeljük, nő a hatékonyság is. Illetve nem. Akkor vagyunk hatékonyak, ha a ráfordított idő és az elsajátításhoz szükséges idő között nincs számottevő különbség. Ebből az aspektusból két végletet is megnéztünk:

• ha több időnk van, mint amennyi szükséges: eredményes, mert megtanuljuk, amit kell, de nem hatékony, mert időfelesleg keletkezik
• ha kevesebb időnk van, mint amennyi szükséges: nem eredményes, mert nincs időnk megtanulni, amit kell, és nem hatékony, mert tanulási célunkat nem érjük el

De mennyi idő szükséges egy tanulási feladat megoldásához? Az új információs-kommunikációs technológia eszközrendszereivel ezt meg tudjuk mérni. A befolyásoló tényezők a következők: a tanuló adottsága és kitartása, a tanítás megértésének képessége, a tanítás minősége (!) és a tanulásra fordítható alkalmak számossága. Az adaptív tesztelés is hasonlóan működik: A gyerekek feladatokat kapnak a tesztelés során, könnyűeket, nehezeket és olyanokat, amit biztosan nem tudnak megoldani. Pár teszt után meghatározhatjuk azt a tartományt, ahol azok a feladatok vannak, amiket az adott gyerek meg tud oldani. Minél több tesztet végzünk, a tartomány annál inkább szűkül, becslésünk egyre pontosabb lesz. Hogy miért jó mindez? A vizsgálónak azért, mert gyorsan jut információhoz, a gyereknek azért, mert nem kell feleslegesen könnyű feladatokkal bajlódnia, és nem kell frusztrálttá válnia amiatt, amit nem tud megoldani.


Távoktatási szempontból információáramlás folyamata kiemelten fontos (hol jelenik meg? merre halad?) Ezen kívül az oktatási folyamat egyben kommunikációs folyamat is, a kommunikációs csatornákat is figyelnünk kell: a résztvevők hogyan és milyen tevékenységre, milyen aktivitással használják? Ha ezekre a kérdésekre keressük a választ, egy információs-kommunikációs modell vázlatának alapja rajzolódik ki előttünk.


Többféle nézőpontból vizsgálhatjuk az információáramlás folyamatát (mint oktatási folyamatot). Az a találó hasonlat hangzott el, hogy olyan ez, mint a kreatív gyerekeknek gyártott legó, sokféle elemet tartalmaz tartalmaz, és sokféleképpen lehet felépíteni, összerakni.

A továbbiakban az oktatási folyamatot meghatározó alapelvekről beszélünk, ezeket nagyon röviden ismertetem:

• differencáliás - tanulók közötti különbség felismerése és figyelembe vétele. A differenciálás nem szelektivitást jelent! Senkit nem rekesztünk ki, a különböző tevékenységeket testre szabjuk. Ehhez azonban meg kell ismernünk az egyén sajátosságait. Erre távoktatási környezetben minden lehetőségünk megvan: tevékenykedtetni kell a tanulót, majd tevékenységeit elemezni.(A nyelvoktatásban ez már működik - szintmérések a képzés előtt). A hallgató digitális lábnyomát vizsgálva már azelőtt információt nyerhet az oktató, mielőtt elkezdődne az oktatás.
  Beszélhetünk tartalomközpontú (tananyag - "A jó tananyag nem lineáris és nem kötött pályán mozog") és  tevékenységközpontú megoldásokról.
• adaptivitás - az oktatási folyamatot tudjuk az egyéni igényekhez alakítani. Nyitottabb, kevésbé kötött tevékenységszervezés, egyéni különbségek figyelembe vétele és elfogadása, tanórán kívüli tevékenység
• LLL
• információmegosztás
• hálózatok, közösségek 

Ez utóbbi, a közösség fog motiválni, hogy legközelebb időben elkészüljön a bejegyzés, hiszen így nagy valószínűséggel komment nélkül maradok, a csoportfolyamatok szélén, marginális személyként, pedig ezt nem szeretném :)